Az elmúlt időszakban több belterületi út mentén is „felnőttek” a padkák Kiskőrösön. Ez a jelenség – a tél felé közeledve – azért is különösen problémás, hiszen a padkák miatt az útburkolatokról nehezen, vagy egyáltalán nem tud lefolyni a víz az árkokba. Ez azt eredményezhetné, hogy az utakon összegyűlt víz tönkre tenné az útjainkat: először repedés, majd kátyúk keletkeznének, továbbá a padkák mentén meg is süllyedhetne az aszfalt.

-Hirdetés-

Amennyiben a mentesítési munkálatokat elvégzi a Kőröskom Nonprofit Kft., akkor elejét vehetik ennek a jelenségnek, tájékoztatott Schäffer Tamás, a Kőröskom ügyvezető-igazgatója.

Mint megtudtuk, Kiskőrös Város Önkormányzatának Stratégiai és Városüzemeltetési Osztálya előzetesen már felmérte a város problémás területeit, és koordinálja a mai napon elkezdődött padkázási munkálatokat is.

A feladatok ellátásában „külsős” vállalkozók is közreműködnek, akik a gréderezési munkákban vesznek részt. A Kőröskom Nonprofit Kft. és a Kőrösszolg Nonprofit Kft. szakemberei a gréderezést követően a padkaföldek összegyűjtését és elszállítását végzik, továbbá az útfelületeket is megtisztítják a felhordott szennyeződésektől. 

A Kőröskom Nonprofit Kft. ügyvezetője kifejtette, hogy váltakozó irányban fogják elvégezni a munkálatokat, de a lakosság részéről körültekintő közlekedésre lesz szükség az érintett útszakaszokon, hiszen a szakemberek az utakon állva fogják elvégezni a feladatokat. 

Schäffer Tamás elmondta, hogy a szakemberek a mai napon a Segesvári utcában kezdték el a mentesítést, majd ezt követően a Gárdonyi, Kertész, Damjanich és Corvin utcákban fogják folytatni. Az ügyvezető-igazgató kifejtette, hogy hosszan elnyúló munkafolyamatra számít, így várhatóan hónapokon keresztül igénybe fogja venni a padkázás a város cégeinek az erőforrásait is.

MEGOSZTÁS