Lengyel, magyar két jó barát – együtt harcol, s issza borát: akár ez a jól ismert mondás is lehetett volna a mottója a mai napi nagyköveti látogatásnak. Bár harcról egy szó sem esett, de a borturizmus jelentőségéről annál több.

-Hirdetés-

Jerzy Snopek, a  Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a mai napon látogatást tett Izsákon és Soltvadkerten. Mint megtudtuk, a színes, egész napot átölelő eseményre Farkas P. József, a Karol Wojtyla Barátság Központ alapítója invitálta meg.

Márta asszony, Jerzy Snopek és Farkas P. József

A nagykövet – aki kiválóan beszél magyarul – elmondta, hogy rendkívül szoros és baráti a viszonya a Karol Wojtyla Barátság Központtal. Megjegyzendő, hogy a nagykövet annak ellenére sem mondta le a térségbeli utazását, hogy váratlanul bejelentkezett hozzá a holnapi napra Mateusz Morawiecki, Lengyelország miniszterelnöke. Ez Jerzy Snopek szerint annak köszönhető, hogy a lengyel-magyar barátság ápolása rendkívül nagy prioritást jelent számára.

Az izsáki első állomása Csontváry Kostka László egykori birtoka volt, ahol feleségével Márta asszonnyal megkoszorúzták a sárfehér nemesítőjének emléktábláját. A diplomáciai vendégek részére Tetézi Lajos izsáki helytörténész és Oreskó Imre (akinek köszönhetően eredetvédett szőlő lett a sárfehér) mutatták be Csontváry Kostka László munkásságát és világhírű szőlőtermesztési módszerét.

Csiszer László, a Gedeon Birtok Kft. értékesítési vezetője a gyakorlatban is megismertette a diplomáciai vendégekkel a sárfehért

A diplomata vendégek azonban nem csak a szavak szintjén találkozhattak az izsáki sárfehérrel, ugyanis következő megálló a Gedeon Birtok Kft. volt. Természetesen a borászatban alkalmuk is adódott a már megismert izsáki sárfehér megízlelésére. Csiszer László értékesítési vezető bemutatta számukra a borászatot, így betekintést nyerhettek a borkészítési folyamatokba.

Bajkó Zoltán plébános, Dr. Bozóky Imre alpolgármester és Jerzy Snopek

Ezt követően megtekintették az izsáki Szent Mihály Római Katolikus templomban 2018. október 14-e óta őrzött Szent II. János Pál vérereklyéjét. Az eseményen részt vett Bajkó Zoltán plébános és Dr. Bozóky Imre alpolgármester is.  

Frittmann István mutatta be a borászatot

Az ebédet követően Soltvadkertre vezetett a „nagyköveti út”, azon belül a Frittmann Borászatba. Frittmann István bemutatta számukra a családi vállalkozást, és szó esett a jövőbeni fejlesztési tervekről is. Természetesen Soltvadkerten sem maradhatott el a kiváló borok kóstolása.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (15 db kép)
MEGOSZTÁS