Év végi visszatekintő sorozatunkban Lavati Gabriella, Imrehegy polgármestere válaszolt a kérdéseinkre. A kevesebb, mint 700 fős településen azonban nagy tervek vannak a jövőt tekintve. Emellett szóba kerültek a 2022-es fejlesztések és a közösségi programok is.

Milyen fejlesztések valósultak meg ebben az évben?

Egy komolyabb pályázatot nyújtottunk be 2021-ben, ami a Sport utca felújítására vonatkozott. Ez az utca vezet a szabadidő parkhoz, amelyről elmondható, hogy eddig egyáltalán nem volt szilárd burkolatú. A falunapot mindig augusztus első hétvégéjén rendezzük meg, és a nagy homokban nehézkes volt a közlekedés ott. Ezért döntöttünk úgy, hogy pályázunk a megújítására a Magyar Falu Program keretében. Szerencsére nyertes lett a pályázatunk, így 10.502.350 forintból meg is valósult. Éppen időszerű volt a beruházás, és a lakosságtól is csak pozitív visszhangot hallok.

Kapcsolódó cikk
Ünnepélyes keretek közt átadták az új kerékpárutat Kecel és Imrehegy között
Ünnepélyes keretek közt átadták az új kerékpárutat Kecel és Imrehegy között
Kecel és Imrehegy régi vágya teljesült 2021. október 5-én, amikor ünnepélyes keretek között átadásra került a két települést összekötő kerékpárút....
Milyen jövőbeni fejlesztési tervek fogalmazódtak meg a település vezetésében?  
-Hirdetés-

Az iskola és az önkormányzat épülete még nincs energetikailag felújítva, arra szeretnénk pályázatot beadni. Emellett a játszóterünket is szeretnénk fejleszteni. Egy-két eszközön már látszódtak az elhasználtság jelei, azokat meg is kellett szüntetnünk, mert balesetveszélyesek voltak. Úgyhogy éppen ráférne a felújítás és a bővítés is.

A fejlesztések – és a pénzügyi helyzet – tekintetében elmondhatom, hogy mindig csak kis léptékben, de biztosan haladunk előre. Az eddig benyújtott pályázataink túlnyomó részben sikeresek voltak. Ebben nagyban segít bennünket Bányai Gábor országgyűlési képviselő is, tehát élvezi a település a szakmai támogatását.

A covid árnyékban hogyan alakultak a tervezett rendezvények?

A tervezett rendezvényeink közül csak a falunap volt megtartva, és az is egy későbbi időpontban. Emellett az adventi szabadtéri gyertyagyújtások voltak minden hétvégén. A nyugdíjas nap, a mindenki karácsonya, amelyeket zárt térben szoktunk megrendezni, a 2021-es évben elmaradtak.

Kapcsolódó cikk
Elszármazottak Találkozója és Falukönyv Átadó ünnepség volt Imrehegyen
Elszármazottak Találkozója és Falukönyv Átadó ünnepség volt Imrehegyen
2021. augusztus 28-án került megrendezésre a TOP 5.3.1-16-BK1-2017-00003. számú „A helyi közösségek fejlesztése Soltvadkert térségében” című projekt támogatásával a Falukönyv...

A jövőt nézve nehéz a tervezés. Mindig februárban tartjuk az idősek napját, most a vírushelyzet miatt egy későbbi időpontban, októberben szeretnénk megtartani. De ha a pandémia engedi, akkor a majálist már meg szeretnénk tartani. Emellett az augusztusi falunapra is készülünk.

Korábban említette a pénzügyi helyzetet. Milyen gazdasági helyzet jellemzi a települést?

Stabil, de ehhez nagy küzdelem és spórolás szükséges. Abszolút olyan gazdálkodást folytatunk, ahol csak a kötelező dolgokra költünk, a feleslegesekre nem. Az már látszik, hogy a következő évben is éreztetni fogja hatását az imrehegyi gazdaságra a covid, tehát nehéz időszakra számítok.

MEGOSZTÁS