Nagy öröm, hogy a Thököly utcai óvodát áthelyezték a Kőrisfa utcai óvodába, ahol új, modern körülmények között folyik a nevelési év. A megszűnt óvoda épülete körülbelül 100 éve szolgálja a kiskőrösieket, ezért továbbra is szeretnék fenntartani az ingatlant, tájékoztatott Domonyi László, Kiskőrös város polgármestere.

A tervek szerint a teljes épületből kialakításra került a Küzdősportok Háza, azonban ehhez szükséges, hogy új parkolókat alakítsanak ki az épület környezetében. Tapasztalható, hogy az edzésre érkező szülők, sportolók nem találnak ott parkolót, emelte ki a polgármester.

Domonyi László, Kiskőrös polgármestere
-Hirdetés-

Kifejtette: a felújítás befejeződött, így megnyílt a lehetőség az épület előtti árok befedésére. A helyén több parkolót is kialakítanak, ezzel is segítve az oda érkező sportolókat és a szülőket, fejtette ki a polgármester. A ház előtti nyílt árkot lefedik, és a helyére parkolókat alakítanak ki.

Mint megtudtuk a beruházást tavasszal fogják megvalósítani, amelyet az önkormányzat saját költségvetési forrásból fedez.

Kiemelt kép: illusztráció, VIRA.HU archív fotó 

MEGOSZTÁS