Font Sándor országgyűlési képviselő január 17-én, hétfőn az alábbi jó hírt osztotta meg közösségi oldalán a Vadkerti-tó partjáról.

Soltvadkert is előre megy, nem hátra!
Újabb jelentős fejlesztés a Vadkerti-tónál, ezúttal majdnem 120 millió forint támogatást kap a város a kisvárosi program keretében.
Temerini Ferenc polgármester úr és csapata mindig kiemelt figyelmet fordít a Vadkerti-tó és környezetének fejlesztésére. Átadás előtt a kempingben az új vizesblokk, most pedig egy olyan épületegyüttes megépítésére fog sor kerülni, amelyben 5 teljes komfortú apartmanház foglal majd helyet. Mindez a vizesblokk kialakítás után egy hosszútávú szálláshelyfejlesztés második üteme, amivel Soltvadkert a modern kor igényeit kielégítő kemping szolgáltatást tud nyújtani.
Gratulálok a beruházáshoz, sok vendéget kívánok a használatához!”
A reggeli sajtótájékoztató alkalmával elhangzott, hogy az elképzeléseket Magyarország Kormánya is támogatja, hiszen a forrás biztosításáról már megszületett a Kormány határozat. A közel 120 millió forintos támogatás a megkezdett beruházás második ütemét tudja biztosítani. Az I. ütemben elkészül a kemping vizesblokkja, amelyről már korábban is beszámolt portálunk. 2021 áprilisában még csak a terveket láthattuk a vizesblokk épületéről, azonban mára az épület elkészült, már csak a berendezéseket kell elhelyezni, amely a szezon nyitására meg is fog történni – tudtuk meg Kárász András, alpolgármestertől.
 
Alpolgármester úr tájékoztatott bennünket arról, hogy az apartmanházak a kemping Dália utca felőli oldalán fog kialakításra kerülni. A jelenlegi tervek alapján 2 típusú ház kerül megépítésre: 2 személyes és 4 személyes típusú, amelyek pótágyazhatóak lesznek. Mindkét típus teljes komfortú ház lesz, amely tovább szolgálja az ide látogató vendégek kényelmesebb itt tartózkodását.
 
Kárász András mutatja meg, hogy hol kerülnek kialakításra az apartmanházak

A Vadkerti-tó turisztikai és gazdasági szempontból egyaránt meghatározó a soltvadkertiek életében, így a fejlesztések tovább folytatódhatnak. Ennek az egyetlen feltétele a közös munka, az ötletek összetartása és a közös irány megtalálása, ugyanazon az úton együtt haladva.

 
 
-Hirdetés-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (4 db kép)
MEGOSZTÁS