Már hagyománynak számít Kiskőrösön, hogy az önkormányzat a Kiskőrösi Gazdakör Egyesületet kéri fel a település kolbászának és szalámijának elkészítésére. Idén január 17-én láttak hozzá a munkálatokhoz, amikor a gazdaköri tagok és segítők közreműködésével dolgoztak fel egy termetes malacot.

A munkálatokról a gazdakör tagja Somogyi Zoltán elmondta, hogy második alkalommal készítette el a város szalámiját és kolbászát a Kiskőrösi Gazdakör Egyesület. A húsfeldolgozásban részt vett Somogyi Zoltán, Opauszki János, Kecskeméti István, B. Kovács Pál, Sinkovicz János, Sinkovicz Sándor, Nagy László, Csővári Mihály, Somogyi Szilvia, Somogyi Csilla és Sinkovicz István. A munkálatokhoz Kiskőrös város polgármestere, Domonyi László is csatlakozott.

-Hirdetés-

A reggel leszúrt 202 kg-os malacból mintegy 120 szál szalámit, sonkát, valamint 60-70 hurkát és kolbászt készítettek.

Régi, hagyományos recept alapján készítették el a finomságokat, ahogy a szüleiktől, nagyszüleiktől tanulták. A fűszerezés tekintetében sót, bors, törött paprikát, fokhagymát és egy nagyon kevés köménymagot használtak. Az elkészítés nagyon fontos elemének nevezték a füstölést, amit szintén a gazdakör végez el.

A finomságokat elkészítők nagyon remélik, hogy az év közben, a városunkba érkező vendégek, testvérvárosaink delegációinak tagjai megkóstolják a kolbászokat, szalámikat, emlékezni fognak a kiskőrösi ízekre és jó hírét viszik tovább a városnak.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (21 db kép)
MEGOSZTÁS