Sikeresen befejeződött a buszforduló, buszváró (kerékpártároló, parkolók)  kialakítása Kaskantyún, melynek ünnepélyes átadójára ma délelőtt került sor. Az eseményt megtisztelte jelentével Font Sándor, országgyűlési képviselő, Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, több kistérségi polgármester, Kaskantyú Község Képviselő-testülete, Nagy Veronika evangélikus lelkésznő, valamint a falu lakossága is.

Nagy Veronika, Újházi Zsolt, Rideg László, Font Sándor (b-j)

A projekt a „Széchenyi 2020 Befektetés a Jövőbe” program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával megvalósuló „TOP 3.1.1-15-BK1-2016-00002” azonosító számú „Fenntartható közlekedésfejlesztés Kaskantyún” című pályázati forrásnak, illetve további önerőnek köszönhetően valósult meg. Kaskantyú Község Önkormányzata 2021. július 15-én adta át a munkaterületet a KŐRÖSKOM Nonprofit Kft.-nek, akik 2021. július 20-án meg is kezdték a munkát. A beruházás átadására 2022. január 20-án délelőtt került sor a Kistérségi Polgármesterek Találkozóját követően.

Közel fél év alatt készült el a beruházás 
-Hirdetés-

Újházi Zsolt polgármester, köszöntőjét követően Nagy Veronika evangélikus lelkésznőnek adta át a szót, aki beszédében áldást kért minden itt közlekedőre, hogy épségben, hálatelt szívvel érkezhessen meg a településre, majd közösen imádkozták el a Mi Atyánk imádságot.

Az eseményt megtisztelte jelentével Font Sándor, országgyűlési képviselő, Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, több kistérségi polgármester, Kaskantyú Község képviselő-testülete, Nagy Veronika evangélikus lelkésznő, valamint a falu lakossága is

– A kaskantyúi képviselő-testület és jómagam, valamikor 12 évvel ezelőtt tervbe vettük, hogy az itt lévő központi térrel kezdeni szeretnénk valamit. Azokban az időkben szűnt meg a kisvasút, továbbá nagyon kevés busz fordul meg településünkön. A jövőképet abban láttuk, ha tudunk a közlekedésen fejleszteni. Telt múlt az idő, de forrást nem találtunk, illetve tudjuk jól, hogy egy ilyen kis településnek a költségvetése is véges. Majd 4 évvel ezelőtt a TOP keretén belül sikerült pályázatot beadnunk a projekt megvalósítására. Hányatott sorsa volt, de úgy gondolom, hogy végül sikeresen végre tudtuk hajtani ezt a fejlesztést, mely egy igazi mérföldkő a település életében. Bízom benne, hogy hamarosan a hozzá tartozó főútvonalat is sikerül felújítanunk – mondta el Újházi Zsolt.

Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke beszédében kiemelte, hogy az előző uniós fejlesztési ciklusban közel 700 ehhez hasonló (energetikai pályázatok, óvoda, bölcsőde építés, fejlesztés) létesítmény épült meg a megyehatárokon belül 

Majd Rideg Lászlónak, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének adta át a szót.

Nem ez az első TOP-os átadás a megyében. Az előző uniós fejlesztési ciklusban közel 700 ehhez hasonló (energetikai pályázatok, óvoda, bölcsőde építés, fejlesztés) létesítmény épült meg a megyehatárokon belül. Ennek ellenére múlt héten adtunk be újabb pályázatokat. A polgármesterekkel megbeszéltük, hogy mely településeken, mit szeretnének fejleszteni az elkövetkezendő években. Kaskantyúra 330 millió forintnyi fejlesztési forrás jutott az előző pályázati ciklusból. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó lehetőség volt a település számára. Amiben tudtak, a kollégáink is segítettek. Köszönöm nekik is a szakmai segítséget – mondta Rideg László.

Rideg László, Újházi Zsolt, Font Sándor (b-j)

Újházi Zsolt is köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki részt vett a munkában.

Font Sándorral és Rideg Lászlóval közösen vágták át a nemzetiszín szalagot.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (40 db kép)
MEGOSZTÁS