Nagy érdeklődés kísérte idén is a Kiskőrösi Gazdakör Egyesület szervezésében február 5-én megtartott Városi Disznótort. A program lebonyolításában a szervezőknek nagy segítségére volt az önkormányzat, amely során az érdeklődőket „látványkonyhával” várták a Pozsonyi utca elején felállított sátorban.

-Hirdetés-

A hatodik alkalommal megrendezett eseményen a szervezőket a hagyományőrzés célzata vezérelt most is, mely az évek alatt Kiskőrös egyik jelentős gasztronómiai eseményévé nőtte ki magát. A Kiskőrösi Gazdakör Egyesület nagy segítséget kap az önkormányzattól anyagi és egyéb technikai háttér megteremtése tekintetében is, aminek köszönhetően idén egy hatalmas sátor fedte le a Pozsonyi utca elejét, ami alatt a disznótor munkálatai folytak. A nap reggelén került levágásra az a 196 és 198 kg-os malac, melyet feldolgoztak.

A szúrást követően a munkafolyamatok korán reggel malacperzseléssel folytatódtak, amelyet hagyományőrző jelleggel egy faszenes szerkezettel is elvégeztek. A munkálatokban részt vett és segédkezett térségünk országgyűlési képviselője Font Sándor is. Miközben a malacot feldarabolták reggelire már elkészült a hagymás sült vér. A friss alapanyagból aztán sült hús, sült kolbász és sült hurka készült. A töltött káposzta alapanyagai is belekerültek a nagy lábasokba, hogy az ebédre érkezők már a hagyományos disznótoros ételek mindegyikéből kóstolhassanak.

Az ételek igen ízletesre sikerültek és nagy érdeklődés volt a finomságokra. A nap záróprogramja a korábbi évek hagyományainak megfelelően egy disznótoros vacsora volt, amelynek a művelődési központ adott otthont. A vacsora menüje olyan finom ételekből állt: mint az orjaleves, főtt hús zmácsenkával, töltött káposzta, sült hurka, kolbász, disznótoros pecsenye, valamint a nagymamáink receptje által elkészített hájas sütemény.

(Kép: Kiskőrösi Gazdakör Egyesület)

Az ételek a régi, hagyományos ízvilágot hozták vissza, a nagy érdeklődés pedig ismét azt bizonyította, hogy van igény az ilyen jellegű gasztronómiai hagyományőrzésre. A szokásokhoz híven a Szivárvány Szlovák Táncegyüttes tagjai szolgálták fel a disznótoros vacsorát. A táncosok kiskőrösi félünneplő viseletet öltöttek, majd táncra is perdültek.

A szokásokhoz híven a Szivárvány Szlovák Táncegyüttes tagjai szolgálták fel a disznótoros vacsorát (Forrás: Domonyi László facebook oldala)
(Forrás: Kiskőrös város facebook oldala)
(Forrás: Domonyi László facebook oldala)
(Kép: Kiskőrösi Gazdakör Egyesület)

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (50 db kép)
MEGOSZTÁS