Péchy Blanka érdemes művész, a Kazinczy-díj alapítója terjesztette ki a Kazinczy versenymozgalmat az általános iskolás tanulókra is. Melynek célja az ifjúság anyanyelvi nevelése és a beszédkultúra javítása. 2022. február 16-án rendezték a Kiskőrösi Bem József Általános Iskolában a „Szép magyar beszéd” versenyt. Soltvadkertről, Akasztóról és Kecelről is érkeztek diákok. Természetesen a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskola és a Bem iskola is képviselte magát. A felső tagozat minden évfolyamáról voltak jelentkezők.

-Hirdetés-

Az ötödik-hatodikos, és a hetedik-nyolcadikos korosztályban is külön hirdettek eredményt. Egy szabadon választott művel tudtak előre felkészülni a gyerekek, illetve a helyszínen kaptak egy kötelező, ismeretlen szöveget.

Mindkét próza kritériumai közé tartozott, hogy eredeti, magyar, 20-21. századi – irodalmi vagy igényes köznyelvi – szöveg legyen, mely nem tartalmazhatott párbeszédet vagy régies, tájnyelvi, esetleg kevéssé ismert idegen kifejezést.

A zsűri elnöke Szomorné Szepcsik Éva volt. Szenohradszkiné Kákonyi Gabriellával és Kovács Lajosnéval együtt értékelték a diákok kiejtését. Az értékelés szempontja a szövegértés, a szöveghűség, a hangvétel, a hangképzés, a hangsúlyozás, a szünettartás és a természetes beszéd voltak.

A verseny lebonyolítását Horváthné Sinkovicz Erzsébet, Kovácsné Pszota Orsolya és Gmoserné Valenczi Zsuzsanna koordinálták.

Az alábbi eredmények születtek:
5-6. évfolyam
  1. helyezés: Vida Dorka Hanna
  2. helyezés: Kiss-Berdó Marcell
  3. helyezés: Bakos Laura
7-8. évfolyam
  1. helyezés: Berger Rebeka
  2. helyezés: Molnár Karina
  3. helyezés: Ujvári Lili

Berger Rebeka fogja a tankerületet képviselni a III. regionális fordulóban, mely a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium kerül majd megrendezésre.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (47 db kép)
MEGOSZTÁS