Gedeon ma délután is a kedvenc helyén üldögélt. A hegyoldal egyik sűrűn benőtt sziklaszirtjét évekkel ezelőtt fedezte fel. Azon a reggelen Gerő gúnyolódott rajta, mint mindig.
Gerő folyton kihívásokon gondolkodott, amivel az egész csapat előtt bebizonyíthatta, hogy a legerősebb és legvagányabb gorilla. Apja a csapat vezérhíme volt, ezért feljogosítva érezte magát arra, hogy a többieket tesztelje és saját rátermettségét bizonygassa. Gedeon mélyen tisztelte Gerő apját, Gilbertet. A bölcs és nyugodt ezüsthátú vezérhímet, aki minden perpatvart elrendezett, minden problémát megoldott, és széles vállán biztonságban pihent az egész csapat minden búja-bánata és öröme.
Mert a hegyi gorillák igazán tudnak ünnepelni. A legnagyobb fiesztára mindig a kis gorillák világrajövetelekor kerül sor. A születés után a vezérhím magasba emeli a kicsiket és a csorda minden tagja tele torokból üvöltve üdvözli a jövevényeket. Az első hónapokban még minden újszülött az anyukája hátán kapaszkodva élvezi az életet. De körülbelül öt hónapos korban, amikor már a lábuk megerősödik, bátorságpróbán esnek át, és ha sikerrel teljesítik az akadályokat, a csapat teljes jogú tagjává válnak. Gedeon pontosan emlékezett rá, milyen messzire ellátott, amikor Gilbert felemelte. A végtelen szavannát majomkenyérfák robosztus törzsei és óriási akáciafák hatalmas, tányérra emlékeztető lombjai díszítették.
A bátorságpróbáról nem őrzött ilyen szép emlékeket. A hegyoldalban össze-vissza nővő fák között egy helyen különleges ösvény alakult ki. A fiatal gorilláknak ezen kellett végiglendülnie úgy, hogy minden fát csak egyszer és egy mellső végtagjukkal érinthettek meg.
A gorillák sokkal szívesebben közlekednek négy lábon, ezért jelentett különös kihívást ez a beavatási szertartás. Azon az esős nyári napon Gedeon is a beavatandó újoncok között álldogált. Mint minden hegyi gorilla, egy kicsit irtózott az esőtől, a víztől. Amikor ő következett vett egy nagy levegőt, és még utoljára édesanyjára nézett, aki bátorítóan mosolygott. A lengés jól sikerült egészen a harmadik fáig. A többiek hangosan bíztatták:
– Gyerünk, Gedeon! Te vagy a legjobb! – kiabálta ragyogó szemekkel a Galina, a gorillalány. Gerő majd meghalt a féltékenységtől. Gedeon nem volt különösebben izmos, a szőre kissé fakó és rendszeresen kócos. De Galina – a többi gorillafiú nagy bánatára – ábrándos szemekkel hallgatta, amikor Gedeon a szavanna különös állatairól vagy a dzsungelben élő emberekről mesélt. Hiába a sok finom gyümölcskosár, a származás, Gerő sehogy sem tudta felhívni magára a gorilla lány figyelmét. Így aztán, ahol csak tudott, keresztbe tett Gedeonnak. Az eszébe sem jutott, ha ő is meghallgatja a csapat véneinek végeláthatatlan történeteit, vagy a hegyoldalban sütkérezés és kurkászás helyett csatlakozik Gedeon felfedező útjaihoz, jobb versenytárs lehetett volna. Egyszerűbbnek tűnt rendszeresen megalázni Gedeont. Úgy vélte, a felemelkedéshez az is elegendő, ha másokat letapos. Minden csak viszonyítás kérdése.
– Nicsak, Gedeon neked kopasz a hónaljad! Ez nagyon ciki! Én nem lengedeznék ilyen magabiztosan! – gúnyolódott. Szavait hangos nevetés követte a fiatal állatok körében. Gedeon megszokta már, hogy nevetségessé teszik, de azt tudni akarta, hogy Galina, hogyan reagál erre. Oldalra pillantott. Hirtelen éles fájdalom hasított a jobb tenyerébe. Egy elhasadt ágba sikerült kapaszkodnia. Nagy huppanással esett le a földre.
– Óó, szegény icipici Giduska! Fáj most már a popócska? – élcelődött élvezettel tovább Gerő.
Gilbert hangja mennydörgésnél is mélyebben utasította helyre szemtelen fiát:
– Elég legyen ebből, Gerő! Ebben a csapatban nem ítéljük meg egymást a teljesítmény vagy a külső alapján.
Gerő elhallgatott, de amint az apja Gedeon felé fordult, csak megvonta a vállát és csendesebben folytatta a gúnyolódást.
– Gedeon! – fordult felé nyugodt hangon Gilbert. – A csapat szabályai szerint, aki az első három fán hibátlanul átlendül, az a csapat teljes jogú tagja. Ennek a feltételnek megfeleltél. Immáron részt vehetsz az élelemgyűjtésben, és néhány hónap múlva, ha a Vének Tanácsa úgy látja, segédkezhetsz a figyelőállásoknál. Addig is a Hegyek Istene legyen veled!
– A Hegyek Istene legyen veled! – visszhangozták a csapattagok.
Gedeon egy pillanatra elfeledte a gúnyos szavakat és engedte átáramlani magán a hegyek között ide-oda szárnyaló hangok erejét. A páradús levegő édesnek és tisztának tűnt egyszerre, biztonságos volt és kalandra hívogató. A fiatal gorilla tudta, hogy valami nagyobb egésznek lett a része. Amit most még csak érezni tud, de el volt rá szánva, hogy érteni is akarja.
Ezen az emléken morfondírozott a sziklaszirten ülve Gedeon.
