Kiskőrös Városháza dísztermében 2022. március 14-én sajtótájékoztatót tartottak, hogy a mai nappal induló Petőfi emlékév megnyitóján ismertessék az előttünk álló programokat. Harangozó Péter köszöntötte a megjelenteket és konferálta fel a megszólalókat.

Az ünnepi asztal mögött foglalt helyet Fekete Péter, az EMMI Kultúráért Felelős államtitkára. Font Sándor, a térség országgyűlési képviselője, Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke. Domonyi László, Kiskőrös Város polgármestere és Dr. Filus Erika, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója, a kiskőrösi Petőfi 200 Emlékbizottság titkára.

Dr. Filus Erika, Domonyi László, Fekete Péter, Font Sándor, Rideg László (balról jobbra)
-Hirdetés-

Fekete Péter köszöntő szavai után, egy 1943-ban készült, Országos Színháztörténeti Múzeum műkincset mutatott be, mellyel Büky Béla járta be az országot, árnyjátékkal megjelenítve Petőfi János vitézét. Elmondta, hogy „Petőfi hagyatékát megismerni, nem olyan, mintha régiségek között kutakodnánk, hanem olyan, mint a friss levegő, az élet szeretetének eleven bizonyítéka. Megmutatja, miért a legjobb dolog a világon magyarnak lenni.” Kiemelte, hogy „a 48-asok nemzeti kívánságai között szereplő béke, szabadság, a magyar katonák Magyarországon tartása hasonlóképp aktuális 2022-ben is.”

Font Sándor beszélt a 2020-ben benyújtott pályázatról, melynek alapján Magyarország Kormánya Petőfi emlékévvé nyilvánította a 2022-es és 2023-as évet. Úgy fogalmazott, „Petőfi a 19. század influenszere volt, a legismertebb, legtöbbször idézett és legtöbb idegen nyelvre fordított költőnk, aki döbbenetesen rövid életútja során tett elképesztően sokat tett nemzetünkért. Az ő géniuszát kell tudatosítani a magyar emberekben!”

Rideg László kiemelte, hogy Petőfi Sándor Bács-Kiskun megyének is legnagyobb szülöttje, hiszen életútjának jelentős része ebben a megyében zajlott. „Akkora lángelme volt, hogy életművének megünneplése két emlékévet is megérdemel, melynek során minden korosztály megtalálhatja az őt megszólító programot.”

Domonyi Lászlót a „Laci, te, hallod-e, jer ide, jer, ha mondom, rontom-bontom” idézettel szólították a pódiumra, Petőfi humorára emlékezvén.  A polgármester elmondta, hogy „Kiskőrös számára nagyon fontos ez a nap. A költőóriásra való emlékezés minden magyarnak kötelessége, hiszen számos országban Petőfi költészete egyenlő a magyar irodalommal. Hajlíthatatlan jellemét minden korszakban értékelték és a legnagyobbak között tartották számon. Most rajtunk a sor, hogy elődeinkhez méltó módon ünnepeljünk, és tegyünk le egy újabb mérföldkövet az ünnepek sorában!” Emlékének megőrzésében a legnagyobb szerepet a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum vállalja, melyet 2021. májusában történelmi emlékhellyé nyilvánították.

Dr. Filus Erika úgy nyilatkozott Petőfi Sándorról, hogy „koncentrált életpályája alatt olyan eszmerendszert alkotott, ami nem veszített aktualitásából ma sem, ezért erkölcsi kötelességünk megőrizni, és továbbadni a következő generációknak.” Beszámolt azokról a hagyományokról, melyek több éve teszik különlegessé a költő életéhez kapcsolódó emléknapokat, illetve az előttünk álló másfél év legjelentősebb programjairól.

A sajtótájékoztató után a főtéren a Szivárvány Szlovák Táncegyüttes mutatta be toborzó táncát, majd Domonyi László és Fekete Péter köszöntötte a megjelent érdeklődőket. Bánföldi Szilárd színművész, a Mi Petőfink szavalata után Rideg László beszéde következett. Miután Koczkás Mirjám lélegzetelállító Hazám, hazám dala elhangzott, Szedmák Tamás, alpolgármester mutatta be, és leplezte le a verspadokat.  Franczia László pedig a versautomatát, melynek programját a KSZC Wattay Szakközépiskola diákjai írták. Segítségével magyar és kínai nyelven Petőfi verseket hallgathatunk meg.

A műsor után hagyományteremtő céllal a képviselők kokárdát tűztek a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola és a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskola első osztályosainak kabátjára. Kiskőrös Város Fúvózenekarának műsora kíséretében. Végezetül dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész komponálásával a Nemzeti dal flashmobja zárta az alkalmat, amikoris nemzeti zászlókat idéző pillangókat lengetve szavalta a téren egybegyűlt tömeg a „Talpra magyar” minden sorát.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (137 db kép)
MEGOSZTÁS