Írta: vira

Boldoczki Sándor 1944. november 2-án született egy erdőtelki, négygyermekes evangélikus családban. A Petőfi általános iskola elvégzése után a cipőfelsőrész készítő szakmát tanulta ki, majd a helyi gimnáziumban érettségizett a felnőttoktatásban. Első munkahelyei is az első szakmájához kötődtek. Mindeközben a Zeneoktatói Munkaközösségben a trombitajátékot is elkezdte tanulni. A szegedi Tömörkény István művészeti szakközépiskola zeneművészeti tagozatán trombita, szolfézs, ütőhangszer, korrepetáció ismereteket tanult, majd elvégezte a szakmai tagozatot. Ezt követően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zene- és énektanári képesítést szerzett, 1975-ben alsófokú trombita, szolfézs és általános iskolai énektanár szakon kapott oklevelet. 1995-ben megszerezte a közoktatási szakértői végzettséget is a művészeti nevelés területén.

-Hirdetés-

Filus Lajos karnagynál kezdett el trombitán játszani a MÁV gyermekzenekarban. Ezek az emlékek inspirálták arra, hogy az állami zeneiskolákban zenetanárként Kiskunmajsán és Kiskőrösön is fúvószenekart szervezett.

1993-tól néhány éven keresztül Filus Lajos emlékhangversenyek rendezésével emlékezett első tanárára.

Középiskolás évei alatt tagja, egyik trombitása volt a Kiss Sándor által vezetett szimfonikus zenekarnak. Zenei szolgálatot végzett Tornyai György pedagógus amatőr családi színtársulatának darabjaiban is.

Egykori gimnáziumában másfél évtizedig énektanárként dolgozott, munkája során a zenei anyanyelvnek tekinthető népdalok tanítására, énekeltetésére nagy hangsúlyt fektetett.

Kapcsolódó cikk
ÉLETKÉPEK: interjú Boldoczki Sándorral, a kiskőrösi zeneiskola fúvószenekarának megalapítójával
ÉLETKÉPEK: interjú Boldoczki Sándorral, a kiskőrösi zeneiskola fúvószenekarának megalapítójával
Boldoczki Sándorral, a Városi Alapfokú Művészeti Iskola egykori igazgatójával, volt pedagógusával egy tea mellett beszélgettem a minap. Elmesélte nekem, hogy...

1981-től a kiskőrösi zeneiskolában tanította a jövő rézfúvós nemzedékét, több, országos, illetve nemzetközi hírnévre szert tett növendéke köszönheti neki a biztos alapokat, így például fia is, Boldoczki Gábor, aki világszerte ismert trombitaművész. Ma is több volt tanítványa játszik híres fúvószenekarokban, de Kiskőrösön is egykori növendékei többsége szólaltatja meg a rézfúvós hangszereket, például Kiskőrös Város Rézfúvós Zenekarában, az evangélikus és a baptista egyházközösségek zenekaraiban.

(Fotó: Erdei Mihály)

1981-től vezette az általa szervezett Kiskőrös Város Fúvószenekarát is. 1987 körül mazsorett csoportot is létrehozott, valamint a támogató egyesületet, ekkor jött létre a ma is együttálló Kiskőrös Város Fúvószenekara és Mazsorett csoportja.

Egy ideig a zeneiskola igazgatója volt, ebben az időben indult be az orgonaoktatás, a néptánc, a balett, a modern tánc tanítása is az intézményben. Ugyancsak ő teremtett hagyományt a Magyar Kultúra Napi ünnepségek városi szintű megszervezéséből.

2018-tól egyházközségében presbiteri munkát is végez.

Nős, felesége a KEVI gimnáziumának nyugalmazott matematika-fizika szakos pedagógusa. Két fiút neveltek fel.

B-J: Boldoczki Balázs, Boldoczki Sándorné, Boldoczki Sándor, Domonyi László polgármester, Boldoczki Gábor (Fotó: Tóth Renáta – VIRA.HU)

Boldoczki Sándor zenepedagógusi munkáját több kitüntetéssel is elismerték:

1985-ben: A közművelődésben végzett kiváló munkáért jelvényt kapott

2000. március 15-én Kiskőrös Város Önkormányzata Kiskőrösért oklevelet és emlékérmet adományozott számára

2002-től főtanácsos

2004-ben Kiskőrösért emléklapot kapott

2005-ben Németh László-díjban részesült

2008-ban Kiskőrös Város Kultúrájáért díjat vehetett át

Ugyanebben az évben megkapta a Pedagógus Szolgálatért Emlékérmet is

Hitvallása: Három fontos dolog kell, hogy vezéreljen mindenkit: emberség, a munkában való helytállás, a családszeretet!

Kapcsolódó cikk
Önkormányzati elismeréseket adtak át Kiskőrösön
Önkormányzati elismeréseket adtak át Kiskőrösön
Kiskőrös Város legnagyobb ünnepe március 15-e. Ennek tiszteletére az ünnepi események közé tartozott az idei önkormányzati elismerések átadása. Az elismerések...

Forrás: Kiskőrös Város Önkormányzata
Fotók: Kiskőrös Város Önkormányzata / Erdei Mihály 

MEGOSZTÁS