Írta: vira

Urbánné Szabó Rózsa Kalocsán született, 1963. október 8-án, egy sokgyermekes család középső gyermekeként. Gyermekszeretete az őt körülvevő nagy családból ered, hiszen 6 fiútestvére közül 3 öccsének gondozásában, nevelésében már aktív résztvevő volt.

-Hirdetés-

 

Általános iskolai tanulmányait a Szakmári Általános Iskolában végezte.

Kalocsán az Óvónőképző Szakközépiskolában folytatta tanulmányait, ahol 1982­-ben óvónőként érettségizett.

1982-ben kezdett dolgozni a Kiskőrösi Napközi Otthonos Óvodák l. körzetében, a Szűcsi óvodában.

1983-ban férjhez ment, párjával három gyermeket neveltek fel.

A Kecskeméti Óvónőképzőben1988-ben szerezte meg diplomáját.

1987-ben átkerült a Mohácsi utcai óvodába, ahol 35 éven keresztül dolgozott.

2016-tól tagóvodavezető, majd 2018-tól intézményvezető-helyettes, egészen az óvoda bezárásáig, 2021. júniusáig, majd az újonnan megnyílt Kőrisfa Óvoda vezetője lett.

(Fotó: Erdei Mihály)

Óvodapedagógusként folyamatosan képezte magát, a tanultakat minden esetben beépítette a mindennapi munkájába.

1999-ben megszerezte a Gyermek Fantázia Aerobic oktatásához szükséges oklevelet, 2010-ben elsajátította a „Testkultúra Vitamin Torna” alapjait, melyet 2012-ben továbbfejlesztett, és csoportjában beépítette a testnevelésbe, illetve a tehetséggondozást erre alapozta.

Tánccsoportjaival rendszeresen fellépett városi rendezvényeken, ahol minden esetben nagy sikert arattak a kicsikkel.

Nevéhez fűződik Kiskőrösön a „Tánc világnapja” rendezvény megrendezésének hagyományteremtése, melyet minden évben ő szervezett a város óvodáinak összefogásával.

(Fotó: Erdei Mihály)

Gyermekek iránti szeretete, pedagógiai felkészültsége példaértékű. Határozott és következetes egyéniség, telve feltétel nélküli szeretettel. Munkájában mindig az igényesség és a megbízhatóság, a pontosság jellemezte. Számos óvodai program értelmi szerzője volt ötleteivel.

Vezetőként több nyertes pályázatot írt, az elnyert összegeket a kollégákkal, a szülőkkel és a felsőbb vezetéssel egyeztetve, a gyermekek, illetve az óvoda legszükségesebb fejlesztésére fordította.

Kapcsolódó cikk
Önkormányzati elismeréseket adtak át Kiskőrösön
Önkormányzati elismeréseket adtak át Kiskőrösön
Kiskőrös Város legnagyobb ünnepe március 15-e. Ennek tiszteletére az ünnepi események közé tartozott az idei önkormányzati elismerések átadása. Az elismerések...

Forrás: Kiskőrös Város Önkormányzata
Fotók: Kiskőrös Város Önkormányzata / Erdei Mihály  

MEGOSZTÁS