Tódi, a hős csupasz turkáló meséje Mádai László, 2. osztályos diák kedvéért született meg. Az első abban a mesesorozatban, melyben a főhősöket kedves napközis diákjaim, a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola 2. c osztályos tanulói találják ki.
A délutáni nap lustán bandukolt a szavannai látóhatár szélén. Zebrák százainak fekete-fehér sávjait olvasztotta kusza masszává a forrón rezgő, narancssárga csillanás. Az oroszlánok ásítása, a zsiráfok lassú ringatózása, a struccok nyakának szürke tekergése méla egykedvűségbe vonta Kenya sárgászöld síkját. A felszíni béke alatt Tódi, a kamaszodó csupasz turkáló teljes erejéből bokszolta az üreg folyosójának egyik falát. Elege volt Vakond Vencel csúfolódásából. A leütött földdarabkák sűrűn záporoztak a fejére, végiggördültek csupasz testén, majd tompa puffanással hullottak az üreg aljára.
– Már megint, mi történt? – szólalt meg a háta mögött Tasi, a legjobb barátja. – Várj, kitalálom! Vencel megint leföldikutyázott!
– Minek kérdezed, ha úgyis tudod? – morgolódott Tódi.
– Jól van, ne harapd már le a fejem!
– Növényevők vagyunk, ha nem tudnád! – köpte oda Tasinak. – Nem hinném, hogy ízlene a busa nagy fejed!
– Most, akkor ki csúfolódik? Vencel vagy te? – vonta kérdőre Tódit Tasi. – Inkább gyere, és menjünk játszani Szisziékkel!
Sziszi, szurikáta volt. Ő is a föld alatt töltötte a napjai nagy részét, mint Tódi és Tasi családja. Ám a szurikáták közül mindig neveztek ki őrszemeket, akik figyelték a látóhatárt, nehogy az ellenség meglepje a csapatot. A csupasz turkálóknak a kígyókon kívül nem igazán voltak ellenségeik. Ha úgy hozta a sors, erős metszőfogaikkal megküzdöttek a járatukba merészkedő hüllőkkel. De soha nem hagyták el az üregeiket. A szavanna többi állata szerint furcsának tűnő életükkel Tódi sem volt elégedett. A felszínre vágyott. Látni a napot, érezni a lágy esőt a bőrén, versenyt futni a bajszot rezegtető széllel.
Néhány éve megismerkedett egy hangyával, akik ugyanolyan társadalomban élnek, mint a turkálók. Beszélgettek a szigorú királynőikről, a család tagjainak véget nem érő feladatairól. Jól megértették egymást. De Tódi nem tudta túltenni magát azon, hogy a hangyák felmehetnek a felszínre. Utálta, hogy kicsi és csupasz, és az életük egyhangú. Van, hogy nehéz elfogadni a sorsunkat.
Tasi igyekezett megérteni barátja érzéseit, annak ellenére, hogy ő szerette a földalatti, biztonságos életet. A járatok párás, hol hűvös, hol langyosabb levegőjét. Szisziék persze nem fértek be a keskeny turkáló üregekbe, ezért mindig Tasi és Tódi mentek el Szisziékhez. Mikor odaértek, éktelen nagy kiabálás fogadta őket.
– Eltűnt a kistestvérem! – sipította Sziszi! – Nézzétek! Azon a kis járaton mászott át, amikor bújócskáztunk.
Tódi és Tasi bekukucskáltak. Sziszi kishúgának cincogó hangja szűrődött ki a járatból. A szurikáták kétségbeesetten mászkáltak fel és alá. Lejöttek az őrök, a családfő, a kis szurikáta anyukája, de senki sem tudta, mitévők legyenek.
– Majd én bemászok érte! – jelentette ki határozottan Tódi, és megpróbált bebújni a lyukon. – Én beférek.
– És ha te is beszorulsz? – kérdezte Tasi. – Nagyon keskeny a járat.
A kis szurikáta anyukája aggódón nézett rá.
– Ez nagyon veszélyes, Tódi! Inkább kiszélesítjük az járatot!
– De akkor beomolhat, és Sziszka megfullad! – vetette ellen Tódi.
– Ez igaz. Túl kockázatos – dörmögte szurikátapapa. – Igazán megtennéd, Tódi, hogy megpróbálod kihozni az unokámat?
– Persze, nem értem, miért húzzuk az időt? Indulni szeretnék!
Tódi eltűnt a járatban. Szorosnak tűnt, de csupasz teste könnyedén siklott. Nem volt fülkagylója, ami akadályozta volna a gyors haladásban. Odakint lélegzetvisszafojtva várták, hogy újra felbukkanjon.
Óráknak tűnő percek múlva megjelent a nyílásban Sziszka kócos, huncut feje. Anyukája megkönnyebbülten rántotta ki, és magához ölelte. Miután letette a kis tékozló lányt, alaposan megszorongatta Tódit is. A szurikáta család azt se tudta, hová legyen örömében. Egymásnak adogatták a hős csupasz turkálót.
– Na, utálod még, hogy csupasz földikutya vagy? – bokszolt barátja vállába Tasi. – Ha nem lennél az, nem tudtad volna megmenteni Sziszkát!
