2022. április 30-án szombaton családok gyülekeztek a közösségi oldalon meghirdetett szemétszedésre Erdőteleknél. Elsőnek a híd környékét sikerült megtisztítani, de a lelkes csapat elment egészen az Erdőtelki buszmegállóig, hogy szebbé, tisztábbá varázsolja remélhetőleg hosszú távon a lakhelyét.

Az egész programról kérdeztük Tóth Laura Tündét, aki a teljes eseményt leszervezte és koordinálta.

A szervezők táblákkal is készültek
-Hirdetés-

Mondj kérlek pár szót az alapítványról!

A Kiskőrös-Erdőtelekért Alapítvány céljai közé tartozik, hogy megismerjük a szomszédainkat, közösségünket, támogassuk egymást. A mai világban sokan mindent a közösségi portálokon csinálnak(ezért létrehoztunk egy facebook csoportot is, hogy lássák az emberek mikor mivel készülünk). Ugyanakkor mi szeretnénk, ha lennének még személyes kapcsolatok, támogatjuk gyermekeink fejlesztését (Erdőtelki Óvoda). Rengeteg fejlesztő előadást terveztünk és tervezünk is. Szeretnénk kialakítani egy közösségi központot is. Megvalósítandó ötleteink és terveink megszámlálhatatlanok jelenleg, készen állunk felrázni a közösségünket, és reméljük sokan nyitnak majd a rengeteg új ötletre. 

A gyerekek is egymással versenyezve ugyanakkor csapatban szedték a szemetet

Mesélj kérlek az ötlet megfogalmazásáról!

Ahogy a nevében is benne van: Erdőtelken lakunk. Szeretnénk óvni és védeni a természetet, nem beszélve arról, hogy az egész közösséget bosszantja, hogy folyamatosan szemetelnek, akár autókból akár bicikliről dobálják el a flakonokat , és más típusú szemeteket.

De súlyosabb problémák is vannak, az Erdőtelki út mögötti hobbikat illegális szemét lerakónak használják, kidobott monitorok, tv-k, hűtők és egyéb nehéz hulladékokat tesznek ki házaink illetve tanyáink mögé. Tudunk olyanról, ahová építési hulladékot tesznek el, ez ellen folyamatosan harcolunk mind magánemberként , mint az egyesület nevében is.

A kilométerszelvényt is az egyik árokból húzta elő ifj.Gmoser István

A Kiskőrös-Erdőtelekért Alapítvány vagy inkább személyes érintettség a szemétszedési akció elindítója?

Ez közös érdek. Az alapítványunk döntötte el, hogy ne csak magánemberként szedjük más hulladékait hanem közös összefogással. Fontosnak tartjuk, hogy elindítsunk valamit az emberekben, és közös célokat tűzzünk ki, melynek csapatépítő ereje is van. Annyit elárulnék, hogy  az alapítványunk rengeteg ötlettel készül a közeljövőben, ez az akció csak egy a sok közül. Hamarosan felfigyelnek ránk és reméljük minél többen csatlakoznak majd  hozzánk és kísérnek majd figyelemmel.

Kaptatok-e bármilyen támogatást, esetleg felajánlást a szemétszedési akcióhoz?

A Kiskőrös-Erdőtelekért Alapítvány által hirdetett akció a mai szemétszedési program, így az egyesület állja a frissítőket a résztvevők számára. Valamint az Aktív Magyarország által kapcsolódunk ehhez az programhoz, ők biztosították számunkra a kesztyűket és a zsákokat is. Örülünk, hogy egy országos akció részesei lehetünk, egy ideje már szervezzük ezt a dolgot és most megvalósult.

Ez csak a gyűjtött szeméttel teli zsákok egy része

Miért a hídnál szerveztétek a találkozót?

A hídnál sajnos visszatérő probléma a szemét ügye, ha heti szinten is takarítanánk, a következő hétre tele lesz, sajnos közkedvelt hely a szemetelők számára, így ez a kiindulási pontunk. A múlt héten 3 db 120 literes zsákot töltöttünk meg, de azóta is újra tele van.

Az összegyűjtött szemetet hova és ki fogja elszállítani?

Mivel az akció országos szintű, így megkaptuk az útmutatást, személyesen mentünk be a Kőröskom Nonprofit Kft-hez, ahol Schäffer Tamással egyeztettünk, és ők kijelölték számunkra a gyűjtőpontot.  Ők a szemetet az akció után elszállítják, rendkívül készségesek voltak és örömmel fogadták a kezdeményezést. Szeretnénk itt is megköszönni, hogy támogatnak ezzel minket.

A hídnál komplett csapatmunkára volt szükség, hogy a bedobott szemetet kihalásszák

Van-e kiemelten kényesebb, szemetesebb terület Erdőtelken?

Sajnos több helyről is tudunk, így egy akció nem lesz elég hozzá hogy minden problémát megoldjunk, de azt gondoljuk hogy valahol el kell kezdeni.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (55 db kép)
MEGOSZTÁS