A Gergő királyfi és a náthás sárkány című mese Kiss-Tóth Gergő 2. osztályos diák kedvéért született meg. Abban a mesesorozatban, melyben a főhősöket kedves napközis diákjaim, a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola 2.c osztályos tanulói találják ki.
Egy meseszép erdő szélén kedves falucska terült el. Amikor falu lakói arattak, éktelen lármára lettek figyelmesek. A búzatábla szélén sikítottak az asszonyok. A férfiak körbeállták a gyerekeket és a nőket, mert a látóhatár szélén hatalmas sárkány bukkant fel. Óriásira tátott szájából széles lángcsóva csapott ki, és megperzselte a gabonát.
Az embereknek nem esett bajuk, de a lábon álló gabona annyira megégett, hogy nem lehetett learatni. Márpedig, ha nincs búza, nincs kenyér. És ha nincs kenyér, nagy bajban van a falu.
A férfiak elmentek, hát, a királyhoz, hogy segítséget kérjenek. Gergő királyfi az édesapja mellett állt, mikor a falubeliek a trón elé járultak. Amikor meghallotta, hogy egy sárkány fenyegeti a falut, előállott.
– Apámuram! Engedd meg, hogy megkeressem azt a sárkányt! – mondta határozottan. Régóta várta, hogy bebizonyítsa, méltó lesz az édesapja trónjára.
– Nem bánom, fiam! – felelte a király. – Vidd el a kardom, és vágd le azt a sárkányt, hogy ne fenyegesse a falunkat!
Gergő királyfi alig tudta megtartani az apja súlyos kardját. A királyné sok könnyet elhullatott, igyekezett meggyőzni az urát, hogy fiatal még a királyfi az ilyen próbatételekhez. De a fia és a király hajthatatlanok voltak.
Elindult Gergő az erdő mélyén lévő barlang irányába. A falusiak ugyanis abból az irányból hallották a sárkány félelmetes horkolását. Ahogy haladt előre, egyre sötétebb lett. A fák szorosan egymás mellett sorakoztak, a bokrok alól sejtelmes hangok riogatták az ifjú királyfit. Bánta már, hogy ilyen vakmerően az apja elé állt, de szégyellt volna visszafordulni. Amikor meglátta a barlang sötéten tátongó száját, majdnem inába szállt a bátorsága.
A sárkány rekedtes hangja visszhangzott a barlang belseje felől. Néhány denevér fejvesztve repült el Gergő feje mellett. A királyfi maga elé tartotta apja fényesen csillogó kardját. Erőt merített a sok csata történetéből, amikben az öreg kard a királlyal együtt harcolt.
Ahogy a barlang kanyargós alagútjaiban haladt, a sárkány hangja egyre erősödött. Végezetül egy széles terembe jutott. Az alján csillogó tó partján ott feküdt a rettentő sárkány. Gergő királyfi nem akart hinni a fülének. A sárkány sírdogált. Óvatosan közelebb lépett, majd megszólította:
– Állj ki ellenem, sárkány! Küzdj meg velem, amiért felégetted a falunk búzatábláját!
– Sajnálom – szipogta a sárkány. – Én igazán nem akartam. Nagyon meg vagyok fázva, és éppen a búzatábla felett tüsszentettem.
Gergő királyfi egészen összezavarodott. Ki hallott már szipogó, náthás sárkányról? Az olyannal mégiscsak lehetetlen megküzdeni. Letette a kardot a földre, és megsimogatta a sárkány vállát.
– Ha megfáztál, miért üldögélsz itt a hideg barlangban?
– Mert itt el tudok bújni, és nem okozok semmi bajt a tüsszögésemmel – felelte a sárkány.
– Egyet se búsulj! Gyere velem! Hozok neked a közeli hársfáról virágokat. Majd azokból főzünk neked teát.
– Jól van, köszönöm! – motyogta a sárkány, és Gergő után baktatott.
Gergő meghagyta neki, hogy az egyik mélyedésben lévő vizet melegítse fel, mire meghozza a virágokat. A sárkány így tett. Hamarosan friss illat töltötte be a barlangot, a náthás sárkány pedig iszogatta az ízletes hársfateát. Közben beszélgettek. Hamar összebarátkoztak.
Nagyot nézett a király és a királyné, hát még a falu népe, mikor Gergő királyfi a sárkány hátán ülve megérkezett a kastély udvarára. Attól a naptól fogva nem volt olyan otthon a faluban, ahol fáztak, mert a sárkány örömmel melegítette a kályhákat. Minden állat biztonságban volt, mert kiváló házőrzőnek is bizonyult.
Amikor az idős király elhunyt, Gergő királyfi méltó utódjaként ült az ország trónjára. Hiszen nagyobb erő és bölcsesség kell a rossz dolgok jóra fordításához, mint a megbosszulásukhoz. Gergő királyfi uralkodása alatt nagy béke és nyugalom volt az egész országban.
A kiemelt kép forrása: wikipédia
