2022. május 21-én, az Országos Rétesfesztivállal egybekötött Városalapítók Napján a szervezőknek köszönhetően, száz évet repülhettünk vissza a múltba, és részesei lehettünk egy hamisítatlan szlovák lakodalomnak.

A rendezvényt, mint ötletgazda a kiskőrösi helyi kisebbségek közössége, a Kunság-Média Kft.-vel karöltve álmodta meg. Dr. Filus Erika a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója, valamint Szabadi-Maglódi Kitti a Petőfi Sándor Művelődési Központ igazgatója, szakmai megvalósítóként a kor, valamint a szokások ismeretének tudásával segítették a helyi folklór valósághű megjelenítését, és ennek a szép, de lassan elveszőben lévő hagyománynak az ápolását.

-Hirdetés-

Már a nagy nap előtt elkezdődtek az előkészületek, amiből a város apraja-nagyja is kivette a részét. Mert tudni illik, hogy nem csak a pár kerül ilyenkor vizit alá, hanem a lányos, és a legényes ház is. A takarítás és a porta rendezése mellett a díszítésre is nagy hangsúlyt fektettek. Ezért – mint régen, most is – szorgos kezek naphosszat hajtogatták, tűzték a színes szalagokat, hogy majd a díszítés is elnyerje a vendégsereg tetszését.

Kapcsolódó cikk
Zenés jó hangulatban készültek a papírszalagok a Szlovák Lakodalmasra
Zenés jó hangulatban készültek a papírszalagok a Szlovák Lakodalmasra
Május 21-én a Városalapítók Napja és Országos Rétesfesztivál keretén belül kerül megrendezésre az a nagyszabású Szlovák Lakodalmas, melyre közel 100 táncos ölt...

Szükség is volt a csinosítgatásra, mert közel száz fő kapott meghívást a nagy eseményre. Akik nem voltak mások, mint a Szivárvány Szlovák Táncegyüttes, a Kiskőrösi Szlovák Népdalkör, a Szalkszentmártoni Néptáncegyüttes, a Kiskőrösi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat és a Szűcsi Óvoda tagjai.

Természetesen a főszereplőkről sem feledkezhetünk meg: az iruló-piruló menyasszonyról, akit Loványi Csilla személyesített meg, és a nyalka vőlegényről, Kiss Bencéről. A karmesterként dirigáló, és a jó kedélyű hangulatot fokozó vőfélyek – helyi szóhasználat szerint vőfények – Kővágó Zsolt a Szivárvány Szlovák Táncegyüttes művészeti vezetője, aki magyar nyelven irányította a vőlegény „rokonait”, és Szilágyi Zsolt a menyasszony részéről, aki szlovák nyelven is vezényelte a menetet.

Domonyi László is hivatalos volt a lakodalomba, de most nem városunk polgármestereként, hanem mint a menyasszony násznagya vett részt az eseményen, oldalán a takaros násznagynéval, feleségével Domonyiné Borbényi Katalinnal

A szlovák lakodalmas pár: Loványi Csilla és Kiss Bence

Mivel nincs lakodalom muzsikaszó nélkül, természetesen zenészeket is hívtak a mulatságra. A lányos háznál Erdélyi-Molnár Klára vezetésével a Kóborzengő Zenekar, a fiús sátornál pedig Gmoser István vezetésével a Kiskőrösi Fúvósok húzták-fújták a talpalávalót. A násznép nem is kérette magát, és a nézősereget is bevonva, nótázás közepette táncoltatták meg a vállalkozó kedvűeket. Amivel a szervezők nem titkolt vágya is teljesült, vagyis a közös mulatozás összehozta a civil szervezeteket, a kiskőrösi embereket, megelevenedhettek a régi hagyományos viseletek, lendületet adva a szlovák tradíciók ápolásának, és a helyi identitás megerősítésének.

Dr. Filus Erika elmondása szerint, a szervezők hűen követték a százéves lakodalmas szokásrendet. Így külön házból indult a vőlegény, és a menyasszony menete, és az előkészületek is külön zajlottak. A Szlovák Tájházból messzire elhallatszott a vidám kacagás, és nótázás, miközben a boldog menyasszonyt Barkócziné Ica néni, és Szujer Klaudia felöltöztették a korhű fekete „bácskai” ruhába. Ica Néni elmondása szerint – ahogy régen, így most is – az öltöztetésnek meghatározott menete volt, és a viselet több részből állt. Először is a pöndölben (rubács) várakozó lányka derekára műfar került, hogy szebben ringjon az a csípő. Ezután következtek az alsószoknyák, szám szerint három, egyik a másikra. Erre került a felső fekete „bácskai”, és a kötő. Majd felülre az ingváll (oplecka), fehér pruszlik, fehér sima halena (hladkas), ennek az ujja széle hímzett, és ez kilógott. Majd jött a felső blúz, erre a fekete „bácskai”, és ezek lezárásaként került fel a nyakfodor, és a gyöngysor. Végezetül pedig, – mintegy megkoronázásként – feltették a menyasszony fejére a koszorút.

A régi időkben, az arát az öltöztette, akitől a koszorút kölcsönbe vette. Nagyon keveseknek adatott meg, hogy saját fejdíszük legyen, és igen borsos volt a bérlet ára is. Ezen kívül egy koszorút, csak háromszor lehetett használni, mert a döngölt aljú házakban a felverődő portól gyorsan bekoszolódott. A szlovák menyasszonyi fejviselet egyedi a viseletek körében, – mert több hónapon keresztül készül, több száz művirágból, ami a két „lobogó”-t is díszíti, és többnyire a térdig ér, plusz két, ugyan olyan hosszú széles, fehér masni is tartozik hozzá – és most a város menyasszonyának, Andriska Istvánné Sziráczki Mária készítette el ezt a remekművet, aki azzal büszkélkedhet, hogy annak idején, az ő édesanyja volt a helyi koszorús asszony.

A múltidéző képet pedig zárásként a menyasszony kezében lengedező hófehér zsebkendő, és a hűséget, szűziességet jelképező rozmaringág tette teljessé. Eközben a vőlegényes házban – amit a Petőfi téren felállított nagy sátor szimbolizált –elbúcsúztatták a vőlegényt, és a násznép elindult az Evangélikus templom felé, ahol majd megtartják az esküvőt. A nagy napra a vőlegény, mondhatni férfiasan szerényen öltözött fel. Itt már mutatkozott a polgárosodás, így jelent meg a fekete öltöny, ahol a zakó hajtókájára mirtuszt tűztek, és a képet fekete bricsesznadrággal, és fényesre suvickolt csizmával tették teljessé. A fejre pedig kalap került. Régen ez kivarrott szalaggal volt díszítve, amit a menyasszony készített a fiú számára, szerelme jeléül.

A menyasszonyt és a vőlegényt kísérő két díszes forgatag pedig az Evangélikus templom előtt olvadt egyé, ahol az ifjú pár, a násznagyok, és a koszorúslányok kísértében vonultak be a szertartásra. De még előtte, a nyanyicskák árgus szemekkel figyelték, hogy ki érkezett előbb a templomhoz, ugyanis régi babona, hogy aki hamarabb ér oda, az lesz a parancsnok a későbbi házaséletben.

Bár a két fiatal a való életben is egy párt alkot, mégsem ragadták meg az alkalmat, hogy igaziból is kimondják a boldogító igent. Így most Kecskeméti Pál igazgató evangélikus lelkész, az esketés helyett áldását adta a szerelmesekre.

A szertartás, és Szokody Anikó orgonajátéka után, a sokadalom – dalolva, táncolva, muzsikaszó kíséretében – visszasétált a Szlovák Tájházba, ahol a vőlegény kikérte a menyasszonyt, hogy elvihesse új életük helyszínére a fiús házba, (a Petőfi téren felállított sátorba), ahol majd befogadják az új családjába.

A színpompás szalagokkal feldíszített sátorban pedig nem csak mulatás folyt, hanem itt tálalták a vacsorát is, amin a „podoblok”, vagyis az ablak alatt várakozók is részt vehettek. A tradicionális ebéd helyett, ami öt-hat fogásból állt, – só, leves, leveshús, pörkölt, sültek, sütemények – most a vacsorára éhezők húsos káposztára, és birkapörköltre fizethettek be, amihez lakodalmas kalács is járt. De hagyományos süteményekkel is – mint például a hólabda, heróka, kosárka, barackmag, örömkalács – találkozhattunk, amit a Kiskőrösi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat tagjai készítettek el. 

Az evés, ivás, mulatozás mellett a vőlegényes házban-sátorban elevenedtek meg a régi szokások, mint például a tréfás temetés, kásapénz szedése, a násznagyok étkezések előtti-utáni imádságai, bús-vidám szlovák dallamok, és csizmacsapkodós táncok.

Régen, a menyecsketánc után – amire főleg praktikus használati tárgyakat kapott az ifjú pár, hurkatöltőt, tányérokat, zsírosbödönt, lábast – éjfélkor kötötték be a menyasszony fejét. A násznagyné segítségével, először az életében ekkor kapta meg az „újasszony” a főkötőjét, ami nélkül ezután nem léphet ki a házból. De ezt büszkén viselte, és az esküvőjét egy életre szóló emlékként hordozta a szívében.

Ahogy a jelenlévőknek is örök emlék lesz, hogy részesei lehettek egy hamisítatlan, múltszázadi Szlovák Lakodalmasnak…

 

A szöveget írta: Kothencz Henrietta
Képek: Kothencz Henrietta, Kiskőrös Város facebook oldala

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (193 db kép)