Írta: vira
A Kiskőrösi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola közleménye. 

Szemkeő Péter 1943. április 22-én született, Kiskőrösön.
Általános iskolai tanulmányait is szülővárosában végezte. Érettségi vizsgát szintén Kiskőrösön tett 1961-ben. 1964-ben Szerszámkészítő szakmunkás bizonyítványt szerzett, majd Kiskőrösön az Ipari Szakmunkásképző Intézetben képesítés nélküli pedagógusként dolgozott kilenc évig. Munkája mellet Baján a Műszaki Egyetem kihelyezett tagozatán a műszaki oktatói szakot végezte el sikeresen. Ez idő alatt megírta a kiskőrösi szakmunkásképzés történetét. 1977-ben a szegedi József Attila Tudományegyetem Pedagógia szakán szerzett diplomát.
1984-ben a kiskőrösi Kisegítő Iskola igazgatójává nevezték ki. Az intézmény, amely az idők során több névváltoztatáson is átesett, ma a Kiskőrösi EGYMI nevet viseli.
1985-ben gyógypedagógiai tanári oklevelét vehette át a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán.
A magyar Gyógypedagógusok Egyesületének 1985 óta volt tagja. 1997-től 2016-ig elnökségi tagként, alelnökként vett részt a szakmai munkában. 1995-ben alapító tagja volt az Értük – Velük Egyesületnek. Az általa irányított munkának köszönhetően a Kiskőrösi EGYMI pedagóguskollektívája ismertségnek és elismerésnek örvend az ország területén gyógypedagógiai körökben.
1997-ben a Megyei Közgyűlés Elnökével sikeres címzett pályázatot nyújtott be a Belügyminisztériumhoz és az Oktatási Minisztériumhoz iskolaépítés címen. 2001-ben megtörtént az új iskola átadása, amelynek megvalósulásában oroszlánrészt vállalt.
Áldozatos munkájának köszönhetően ma egy korszerű, jól felszerelt intézményben történik a térség szegregáltan nevelt sajátos nevelési igényű gyermekeinek/tanulóinak ellátása.
1998-tól az Országos Szakértői Névjegyzékbe nyert felvételt, szakterületei a gyógypedagógia és a tanügyigazgatás voltak.
Alapító tagja volt az Általános iskolai igazgatók Országos Szövetségének.
Gyógypedagógiai munkássága méltó elismeréseként 1999. január 22-én a Magyar kultúra napján „Éltes Mátyás” miniszteri kitüntetésben részesült. 2004-ben a magyar Gyógypedagógusok országos Szakmai Konferenciáján Bárczi Gusztáv Emlékéremmel tüntették ki. Szintén ebben az évben a Bács-Kiskun megye Ifjúságának Neveléséért Díjban részesítette a Bács-Kiskun megyei Közgyűlés.
Számos fesztivál szervezésének kezdeményezője, rendezője és aktív lebonyolítója volt. Az általa vezetett Kiskőrösi EGYMI hosszú éveken keresztül házigazdája volt a Felfénylő szavak Országos Szavalóversenynek. A rendezvény sikerességét jelzi, hogy Kiskőrös Város Képviselő-testülete befogadta a város hivatalos rendezvényi sorába.
Az Értük-Velük Egyesület által szervezett Zánkai Százszorszép Kulturális Fesztiválon mintegy ezer gyermek programjáról, szórakoztatásáról gondoskodott kollégáival.
Hosszú éveken keresztül országos szakmai konferenciák szervezését koordinálta, ahol az EGYMI-ben folyó Lépésről lépésre programot, a projektoktatást és a kooperatív tanulást mutatják be a kollegái nagy-nagy sikerrel.
A HEFOP 2.1.2. program keretében nyolc általános iskola integrációs munkáját koordinálta az általa vezetett gyógypedagógiai intézmény tantestülete.
2005 júniusában a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Hivatala a Bács-Kiskun Megyéért Érdeméremmel tüntette ki.
Intézményvezetői feladatait 2005-ig látta el, ekkor vonult nyugdíjba címzetes igazgatóként.
Nyugdíjas évei alatt is aktívan tevékenykedett. Egyik alapító tagja volt Kiskőrösön a Nyugdíjas Pedagógus Klubnak. Hosszú éveken keresztül játszott a Szilveszter Társulat előadásaiban. Az általa vezetett iskola felkéréseinek is mindig örömmel eleget tett. 2021. szeptemberében az intézmény alapításának 50. és az új iskola épülete átadásának 20. jubileumát ünnepelte az EGYMI. Ezen a rendezvényen is aktív résztvevőként, felkészülten vett részt a gyermekek és a kollégák nagy örömére. Legutóbb 2022. március 31-én az Országos Komplex Tanulmányi Verseny Bács-Kiskun Megyei Válogató Versenyén a zsűri elnöke volt.
Munkájával, töretlen lelkesedésével, folyamatos megújulásával, megoldáskereső attitűdjével példaként áll előttünk pedagógusként.
Halálával olyan szakembert, embert vesztettünk el, aki pedagógusként hitte, hogy….

 
„…Itt van, aki csak néz, és van aki beszél,
és van aki segít, hogyha kimerültél.
Mert mindenki erős, és életrevaló…”
 
Isten veled Péter! Nyugodj békében!
Tetteid, gondolataid bennünk élnek tovább…

-Hirdetés-
Ebben a cikkben a téma tartalma miatt nem tartjuk etikusnak fizetett hirdetések megjelenítését, ezért a hozzátartozók érzéseit tiszteletben tartva nem jelenítünk meg hirdetéseket.

 

Kiemelt kép: VIRA.HU archív fotó 

MEGOSZTÁS