Horváth A. Gézáné, a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola igazgató-helyettes asszonya, a 2. c osztály osztályfőnöke ebben a tanévben Németh László-díjban részesült.

A Németh László-díjat 1995-ben hozták létre, azon pedagógusok munkájának elismeréseként, akik különösen sokat tettek a gyermekek sokoldalú személyiségfejlesztéséért. Horváth A. Gézáné, Erzsike elmondta, hogy bár Németh László alapvetően írói munkássága miatt ismert a magyar kulturális életben, a díjat életének azon szakaszára való emlékezésként nevezték el róla, amikor Hódmezővásárhelyen pedagógusként dolgozott. Ebben az időben célul tűzte, hogy a nevelő-oktató munka alapja a gyermekek komplex személyiségfejlesztése legyen.

-Hirdetés-

A magyar kultúra megismertetése, a közösségek hagyományainak ápolása és a modern pedagógiai módszertan bölcs összehangolása kell, hogy vezesse a pedagógust a mindennapi munkájában – vallotta Németh László, és vallja az idei év díjazottja is.

Hogyan jelöltek a díjra?

A jelöltek közé felterjesztés által lehetett bekerülni. Intézményünk igazgatójának, a tankerületnek és, ahogy a díjkiosztón elhangzott – többoldalú támogatásnak köszönhetően – lettem ebben a tanévben jelölt. A Nemzeti Pedagógus Kamara bírálta el a tanítói pályán eltöltött éveimet, munkásságomat, a tanfelügyelői, mesterpedagógusi tevékenységemet, majd Prof. Dr. Kásler Miklós és Dr. Maruzsa Zoltán hagyta jóvá a jelöléseket.

Hol zajlott a díjkiosztó?

Budapesten a Vigadóban volt az ünnepség. A vörös szőnyegen felsétálva, egy nagyon elegáns állófogadáson vettünk részt, majd a névre szóló helyünkre kísértek bennünket.

Hogyan tudtad meg, hogy kitüntetnek?

Az Emberi Erőforrások Minisztériumától jött az elektronikus levél, melyben gratuláltak, és meghívást kaptam az átadó ünnepségre.

Ki volt veled a családodból?

A férjem kísért el. Hat kategóriában díjaztak ezen a napon, és mindannyian csak egy vendéget hívhattunk.

Hogyan zajlott az ünnep?

Először Dr. Rétvári Bence, miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár, majd Dr. Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár méltatta a pedagógusok munkásságát. Az ünnepi műsorban meghallgattunk egy operaénekest és egy kubai hangversenyen aranyérmet elért kislány fuvolaszólóját. Ezután egyesével a színpadra szólítottak bennünket, ahol színész tolmácsolásában hangzottak el a kitüntetettek személyes érdemei.

Oklevelet és egy – Ágh-Fábián Sándor szobrászművész által készített – bronzplakettet kaptunk.

Az oktatás sok prominens személye tette tiszteletét az eseményen, akikkel együtt dolgozva több konferencián, előadáson is részt vettem előadóként. Sokat jelent számomra ez a díj. Mégis elsősorban a gyermekek szeretete, az együtt töltött évek, az időközben felnőtt, mégis szívemhez nőtt nemzedék mosolya és bizalma az, ami a legfontosabb elismerés. Ez az, ami most is a régi lendülettel és szeretettel tart a pályán. 

A helyszínen készült képek forrása: Sinkovicz Erzsébet Facebook

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (2 db kép)
MEGOSZTÁS