A Bora éneke című mese Pecznyik Anabell kedvéért született meg. Abban a mesesorozatban, melyben a főhősöket kedves napközis diákjaim, a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola 2. c osztályos tanulói találják ki.
Bora, a fiatal bálnalány az Atlanti-óceánban élt szüleivel. Nem olyan régen született meg. Bár a bálnák a hidegebb vizeket kedvelik, amikor a kicsinyeik születnek, délebbre úsznak. Addig maradnak ott, amíg a bálnaborjaknak megvastagodik a zsírrétege. Így kibírják a jeges, északi vizeket, a zord időjárást.
Bora legjobb barátnőjét, a kedves tonhalat, Tüskét várta. A szürkésen csillogó vízbe világosabb pászmákat rajzolt a délutáni napsugár. A Nagy Óceáni Hangversenyre készülődtek. A Hangversenyt évente rendezték meg, amikor a bálnák megérkeztek. Bora régóta gyakorolt rá, de nagyon izgult.
– Ne félj, Bora! Te fogod megnyerni! – biztatta barátnőjét Tüske, miközben a nyílt óceán felé úsztak. – Senki sem olyan jó, mint te vagy!
– De jönnek kardszárnyú delfinek, fókák, palackorrú delfinek! Őket nem biztos, hogy le tudom győzni.
– Próbálj megnyugodni! Nemsokára odaérünk.
Az óceán közepén, egy kellemesen hűvös részen Bora és még néhány emlős szülei szorgoskodtak. Ellenőrizték a belépőjegyeket, irányították a vendégeket. Sokan kíváncsiak voltak a hangversenyre. Bora alig várta, hogy felnőjön, és részt vegyen a szervezésben. A nagyszülei, sőt a dédszülei is szervezők voltak.
– Csakhogy itt vagytok! – mosolygott Bora anyukája. – Gyere, Tüske, neked itt lesz a helyed! – terelte a tonhallányt két kardszárnyú delfin család közé, akik bizalmatlanul nézték szegényt.
– Évről évre romlik a színvonal! Már halakat is ideengednek! – nézett rosszindulatúan az egyik kardszárnyű Tüskére.
A tonhallány kicsit elhúzódott tőle, de felemelt, tüskés úszóival igyekezett kifejezni, nem fél tőle.
„Igenis szurkolni fogok Borának!” – határozta el magában.
Amikor a versenyzők felsorakoztak, az öreg szürke bálna szólásra emelkedett.
– Kedves egybe-úsztak! – recsegte mély hangon. – Ebben az évben is, ahogy évtizedek óta minden nyáron, elérkezett a Nagy Óceáni Hangverseny ideje. Az ifjú emlősök eljöttek, hogy összemérjék tudásukat. Messzire zengő hangjuk legyen örök figyelmeztetés az embereknek, hogy vigyázzanak ránk! Rajtuk múlik a bolygó jövője. Most pedig szólítom első versenyzőnket!
Minden emlős csodálatos énekkel készült. Bora harmadikként került sorra. Először a szüleire, azután Tüskére nézett. Mindhárman bátorítóan mosolyogtak.
Amikor Bora éneke felcsendült, éppen a közelben úszott egy hatalmas óceánjáró kutatóhajó. A különleges hangra felfigyelve az egyik kutató azonnal előkészítette a felvevőkészülékét. A felvétel hamarosan felkerült a tudós Youtube-csatornájára. Ezrek hallgatták meg, ahogy Bora különös hangon énekelt.
Az emberek, akik Bora énekét hallották, mélyen elgondoltak. Az óceánokról, az emberiség jövőjéről. Arról, hogyha nem vigyáznak a föld vízkészletére, ezek a csodálatos hangok eltűnnek. És ha végérvényesen megváltozik az élővilág, az az emberekre is rossz hatással lesz.
Akik hallották a dalt, jobban vigyáztak arra, hogy elzárják a csapokat. Kevesebb műanyagpalackot vettek, és vászontáskákba tették a megvásárolt gyümölcsöt. Miközben Bora átvette a vénséges vén szürke bálnától az ezüstérmet, nem is sejtette, hogy énekével nem csak ő nyert. Ezrek életét változtatta meg.
Bora nekünk énekel. Mindennap. Legyünk bátrak, és nyissuk ki a szívünket, hogy meghalljuk! Neki és a családjának olyan emberekre van szüksége, aki segítenek megőrizni még sok-sok éven át a Nagy Óceáni Hangverseny hagyományát.
A kiemelt kép forrása: pixabay.com/12019
