Nem baj, ha valaki suta! című mese Bobek Csenge, 2. osztályos diák kedvéért született meg. Abban a mesesorozatban, melyben a főhősöket kedves napközis diákjaim, a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola 2. c osztályos tanulói találják ki.

Petra a terem hátsó sarkában ücsörgött. Halkan pityergett. Zoli megint kicsúfolta. Azt mondta a többiek előtt, hogy Petra azért ír csúnyán, mert suta. A legtöbben nem tudták, mint jelent az a szó, hogy suta. De Zoli az osztály mókamestere volt. Illett nevetni, ha mondott valami vicceset. Zoli pedig gyakran viccelődött más kárára.

A kép forrása: pixabay.com/AnnaKovalcuck

Réka, a lány legjobb barátnője igyekezett megvigasztalni őt, de nem járt sikerrel. Éva néni, a tanítónénijük gyakran írta a tollbamondás végére azzal az utálatos piros tollal, hogy „írj kicsit szebben”. Hiába gyakoroltak otthon anyával, a betűk pocakja nem akart gömbölyödni.

-Hirdetés-

Petra alig várta, hogy anya eljöjjön érte, elmesélhesse neki, mivel bántotta meg Zoli. Még a matek leckében is ejtett hibát, pedig az sosem szokott vele előfordulni. Mikor négy órakor becsukta maga után a kocsi ajtaját, hangos zokogásban tört ki. Anya megértően bólogatott, megsimogatta a fejét:

Tudod, hogy mit jelent az, hogy suta?

Nem – felelte a könnyeit törölgetve Petra.

Azt jelenti, hogy balkezes. Semmi szégyellnivaló nincs benne. Te így születtél. Ne szomorkodj miatta!

– De mindenki rajtam nevetett!

– Megértelek. És sajnálom, hogy kinevettek a többiek – folytatta anya. – Remélem a hétvégi túrán elfelejted az egészet!

A kép forrása: pixabay.com/Anemone123

Petra ebben egyáltalán nem volt biztos. De ráhagyta anyára a véleményét. A felnőttekkel érdemes megértően bánni. Azon kapta magát, hogy a péntek elsuhan, és a csodaszép Szücsi-erdőben sétál az osztályával. Éva néni azt kérte, hogy legyenek nagyon csendben. Petra és Réka halkan sutyorogva beszélgettek.

Amikor Rékát magához hívta a tanítónő, Petra egyedül maradt a sor végén. A tisztásra érve észrevett egy legelésző őzcsapatot. Az egyik, agancs nélküli őz ráemelte a tekintetét Petrára. A lánynak a lélegzete is elállt. Csodaszép jószág volt. Rozsdabarna szőrén csillogott a nap. Nagy, értelmes szemei a lány arcát fürkészték. Földbe gyökerezett a lába. Az őz felé indult. Egy pillanatra érzékelte, hogy lemaradt a többiektől, de képtelen volt megmozdulni. A nemes állat alig fél méterre megállt tőle. És barátságosan forgatta a fejét.

A kép forrása: pixabay.com/rottonara

Ki vagy te? – kérdezte az őz, szinte a szemével.

– Beszélsz hozzám? Ez hogy lehetséges?

– A suták tudnak beszélni az emberekkel. Ez a mi különleges képességünk!

– Te? Su-ta vagy? – kérdezte szinte szótagolva Petra. – Én is az vagyok! Ezzel csúfolt tegnap az egyik osztálytársam.

– Méghogy csúfolt! Ez dicséret! Minden suta különleges! Ezt soha ne felejtsd el, bárki, bármit mondd!

– Komolyan gondolod? – hitetlenkedett Petra.

Nemcsak gondolom. Ezek tények! – erősítette meg az őzsuta.

Ebben a pillanatban a csodás jószág összerezzent és néhány ugrással a tisztás túlsó végén termett. Éva néni és az osztály jelent meg Petra mellett, és felváltva mutogattak, kiabáltak: „ott vannak az őzek!”

Ügyes vagy, hogy észrevetted őket, Petra! – dicsérte meg Éva néni a lányt. – De legközelebb ne maradj le ennyire az osztálytól!

Aki suta, az ilyen értetlen! – kotyogott közbe Zoli.

Meg ne halljam még egyszer, hogy ilyennel csúfolódik valaki az osztályban! – fordult szigorú tekintettel Zoli felé a tanítónő. – Ma már nem használjuk ezt a kifejezést a balkezes emberekre! És soha nem az számít, hogy milyen kézzel ír valaki, hanem, hogy milyen szívvel beszél és cselekszik!

Petra a távolba nézett. Figyelte, ahogy az őzsuta kedvesen bólint egyet. A lány tudta, hogy már nincs egyedül. És, hogy különleges. Hiszen még őzekkel is tud beszélgetni.

A kiemelt kép forrása: pixabay.com/LubosHouska