A Soltvadkerti TE Varines utánpótlás labdarúgó csapatai közül öt korosztály számára volt szezonzáró összejövetel június 8-án a sportpályán. Az esemény egymás elleni játékkal és labdás gyakorlatokkal kezdődött az edzők vezetésével.

Ezt követően az összegyűlteket a szakosztály elnöke, Schmidt Zsolt köszöntötte. A klub első embere elmondta, hogy az új vezetőség számára az első olyan szezonon vannak túl, amikor több korosztályban is csapatot tudtak indítani a különböző bajnokságokban.

-Hirdetés-

Úgy döntöttek, hogy a hosszú szezont egy évzáró rendezvénnyel fejezik be, amely során a korosztályok edzői a kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiataloknak különdíjakat adtak át.

Elismerést vehetett át Bischoff Ádám, Papp Róbert és Tóth Árpád edzőktől Ritter Bence, Ürmösi Zalán, Morvai Bence, Nagy Nándor, Jákob Noel, Galántai Dávid, Madi Beni, Kónya István, Csipkó Csongor, valamint Frank Gergő.

A klub ezt követően Tóth István „Csitta” finom grill hamburgereivel vendégelte meg a sportolókat és hozzátartozóikat.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (81 db kép)
MEGOSZTÁS