Éppen ebédeltettem. Lucza Hanna és Oroszi Elvira úgy döntöttek, közös mesét szeretnének. Két szürke kiscicáról, akiknek a nevét is megmondták. Így született meg Bella és Süti története a két napközis, másodikos kislánynak.
Bella és Süti, a két szürke kiscica lehajtott fejjel kullogtak ki a házból. A gazdájuk nagyon leteremtette őket. Elfelejtették visszahúzni a karmukat, mikor a zongora billentyűin sétálgattak.
– Meg ne lássam még egyszer, hogy felmásztok a zongorára! – kiabálta, majd szélesre tárta az ajtót.
Bella és Süti megsértődtek.
– Micsoda bánásmód! – húzta fel az orrát Bella.
– Bezzeg ők feltehetik a lábukat a kanapéra! – kontrázott Süti is. – Elegem van! Elmegyek világgá! Eljössz velem? – fordult a barátnője felé.
– Hol van az a világ? – kérdezte Bella meglepődve. Bármilyen rosszul esett neki a kiabálás, nagyon szerette a családot.
– Arra! – bökött fekete orrával a kerítés felé Süti. – Mindenütt jobb, mint itthon! – toppantott, majd határozottan megindult a kertkapu felé.
Bella tétovázott. Úgy érezte, ha a világ a kertkapun túl van, nem biztos, hogy látni akarja. A barátnője már a kapu tetején sétált, és neki integetett. Nem akarta cserben hagyni Sütit, ezért követte őt. Ahogy bandukoltak a rét felé, találkoztak egy rigóval.
– Mi járatban erre, cicusok? Hol van a gazdátok? – szegezte nekik a kérdést.
– Nekünk többé nincs gazdánk! – jelentette ki Süti.
– És mit fogtok enni vagy inni? Idekint senki nem teszi elétek a finomságokat! Jól gondoljátok meg! – figyelmeztette a két vándort, azzal elreppent.
A nyári melegben, az egyre forróbb járdán lépegetve, a két cica megszomjazott. Minden utcába betértek, hátha találnak egy kutat. Sokáig nem jártak szerencsével. Mire megtalálták a város központjában lévő ártézi kutat, szédelegtek a szomjúságtól. Mellső lábaikkal megtámaszkodtak a kút peremén, és lefetyelni kezdtek. Ijesztő ugatásra lettek figyelmesek. Egy megtermett, elhanyagolt külsejű kutya szaladt feléjük.
– Mit képzeltek magatokról? Az az én kutam! – morogta.
Bella és Süti iszkoltak, ahogy a lábuk bírta. Nem néztek se jobbra, se balra. Éles fékcsikorgásra kapták fel a fejüket. Süti jobb hátsó lábán még érezte a fékező autó szelét. Épphogy megmenekültek. A szívük a torkukban dobogott, amikor egy épület sarkában összebújtak. Percek óta ültek egymás mellett remegve, amikor egy rekedtes hang szólalt meg felettük.
– Nocsak, milyen pöttömöket fújt ide a szél!
Bella résnyire nyitotta a szemét. Egy bohókás kinézetű galamb állt mellettük.
– Mit kerestek itt? Úgy néztek ki, mint aki rémeket látott.
– Mi csak, mi csak…– dadogta Süti – világgá mentünk.
– Hm. Világgá? És milyennek találjátok a világot?
– Veszélyesnek – vallotta be Bella.
– És hangosnak – tette hozzá Süti.
– Miért mentetek világgá?
– Kiabált velünk a gazdánk! – szipogta Süti.
– Aztán miért gondoltátok, hogy az otthonotok nem a világ? – mosolygott a galamb. – Az is egy világ. Néha hibázunk benne, néha veszekszünk, de szeretjük egymást. Szeretnek benneteket otthon?
Bella és Süti bólogattak.
– Na látjátok! Ha valamit elrontunk, az még nem ok arra, hogy elfussunk! – folytatta a galamb. – Pláne, nem ilyen messzire az otthonunktól! Ahogy ügyesedtek, okosodtok, úgy fog tágulni a világotok.
A kiscicák egyetértettek a galambbal. Nem akartak ők már világgá, csak hazamenni. Szerencséjükre, az idős galamb jól ismerte a várost, így hazakísérte őket.
Bella és Süti boldogan ugrottak a gazdájuk ölébe, aki tárt karokkal várta őket. Miközben elégedetten doromboltak, eszükbe jutottak a galamb szavai: Az otthon a világ, ahol szeretnek bennünket.
A kiemelt kép forrása: pixabay.com/Pexels/9144
