Hatvannégy éve ítélték halálra és végezték ki Nagy Imrét és mártírtársait. A kiskőrösi buszmegállóban található emléktáblánál gyűltek össze az eseményre emlékezők, 2022. június 16-án este.

-Hirdetés-

Miután Filus Tibor köszöntötte az egybegyűlteket Kiskőrös Város Önkormányzatának nevében, Turán István, helytörténész tartott beszédet. Elmondta, hogy Nagy Imrét, a forradalmi kormány miniszterelnökét, Maléter Pál honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót 1958. június 15-én a Legfelsőbb Bíróság koncepciós perben szervezkedés kezdeményezése, vezetése, zendülés és hazaárulás vádjával a fellebbezés lehetősége nélkül halálra ítélte. Másnap, június 16-án az ítéletet végrehajtották a Kozma utcai börtön udvarán, a halottakat pedig helyben elhantolták. (…)

 Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós holttestét 1961 februárjában, a legnagyobb titokban a Rákoskeresztúri új köztemető egy elvadult részébe, a 301-es parcellába szállították, és jeltelen sírokba temették el. Losonczy Gézát és Szilágyi Józsefet a feltételezések szerint már haláluk napján odavihették. A parcella az 56-os megtorlások sok áldozatának volt nyughelye, majd az évtizedek során a nemzeti harc, bukás és feltámadás jelképe lett, ma az 56-os forradalmi megemlékezések egyik legfontosabb helyszíne. (…)

Turán István, helytörténész

A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa 1989. július 6-án Nagy Imrét és társait felmentette az ellenük 1958-ban emelt vádak alól. Ugyanezen a napon meghalt Kádár János. Az 56-os mártírok 1989-es újratemetése a rendszerváltozás egyik legfontosabb állomása volt. Nagy Imre miniszterelnök és a forradalom több áldozata évtizedekig jeltelen sírban volt eltemetve, míg 33 évvel ezelőtt méltó tiszteletadással valódi megnyugvásra leltek. A mai napon rájuk és áldozatukra emlékezünk.”

 Ezután a koszorúzás következett.

Kiskőrös Város Önkormányzata nevében Domonyi László polgármester és Szedmák Tamás alpolgármester helyezett el koszorút.

AZ „56-os szövetség” nevében Faragó Imre, 56-os elítélt és Fodor Tamás, a helyi 56-os szövetség alelnöke, a Kiskőrösi Polgári Kör képviseletében pedig Zoboki Lajos és Matusik Istvánné helyezett el koszorút.

A megemlékezés a katolikus templom előtt található II. Rákóczi Ferenc fejedelem szobránál folytatódott, ahol Turán István a török kor végét jelentő felszabadító háborúkról szóló beszéde után, szintén koszorúzás zajlott.

II. Rákóczi Ferenc emlékezete ma is él, és bízom benne, hogy élni is fog. Mi, kiskőrösiek, mindenesetre megtettük a magunk dolgát. 1906-ban, amikor is a száműzött fejedelem és bujdosó társainak hamvait hazahozták és ünnepélyesen újratemették, felmenőink nagyszabású ünnepség keretében emlékeztek meg a szabadságharc vezéréről. Ekkor kapta meg a Rákóczi utca és a Thököly utca is mai nevét.”

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (46 db kép)
MEGOSZTÁS