Ballagás. Megkötöm a fiam nyakkendőjét. Rutinosan, gyorsan. Mikor alsós volt, egy Youtube videóról tanultam. Ma már megy anélkül is. Apropó, ezt neki is meg kell tanítanom. Megkérem, hogy csináljunk egy szelfit. Elnézően mosolyog, nagylelkűen beáll a képre. A fiam úriember.
Nézem, ahogy fölém magasodik. Ahogy az ünneplő cipőjét köti. Nézem, ahogy utoljára megy be az általános iskola kapuján, és alig hiszem.
Mert lényegében tegnap volt, hogy majd kirúgta a hasam falát. Mikor ujjongtam, mert először aludta át az éjszakát. Mikor azon törtem a fejem, hogy elkezdjem-e a hozzátáplálást. Meg kerestem az orrszívó porszívót, és úgy éreztem, nem vagyok normális. Miféle terrorista megy a gyereke orrának porszívóval?
A fiam oldalán a tarisznya a lépésének ritmusára mozdul. Pedig csak tegnap adtam rá az ovistáskáját. Tanítottam cipőt kötni, biciklizni, és cukkinit panírozni a kis sámlin állva. Talán csak a múlt héten volt, hogy én nyírtam a haját, töröltem az orrát, és kérdés nélkül felvette a ruhát, amit én gondoltam ki.
Hallom a nevét. És az idő megáll. Hallom, amikor először mondta, hogy anya. És azt, hogy szeretlek. Emlékszem az első anyák napjára, a sután átadott virágra. A tükörre nézek, ahol hét éve nevet egy piros szív, rajta virágok és a nagy gonddal megrajzolt első betűi, és alig hiszem.
Ülök a padban a ballagáson. Egész testem, szívem, lelkem emlékezik. Pillanatokra. Elképesztő mondataira. Hallom, ahogy sír, ahogy nevet. Tűnődöm, amikor gondolkodik. Csodálom a kölcsönkapott kincsem. Annyi mindent rosszul csináltam. Nem mindig értettem meg, és túl sokat kiabáltam.
Csak elég jó édesanyja szeretnék lenni. Aki mer nevetni, feledni, tévedni és szeretni. Hinni akarok abban, hogy amit szeretetből, a tőlünk telhető legnagyobb elkötelezettségből, odaadásból építettünk, az bennük marad.
A fiam más, mint én vagyok. Másképp különleges. Nem a folytatásom, nem a kiegészítésem, nem az élet válasza a hiányaimra. Önmagában egy csoda. Megtiszteltetés a munkából a részemet kivenni, ahogy formálódik, érik és változik. Ahogy nő, aktív cselekvőből aktív szemlélővé válok. Másképp van rám szükség, ezt belátni, ez a titok.
