A közelmúltban megrendezett Szlovák lakodalom színpompás népviseletével, mozgalmas élőképeivel méltán öregbítette városunk hírnevét Barkócziné Ica néni. De, mint annyi más rendezvény, ez sem jöhetett volna létre sok-sok ember áldozatos munkája, és egy gyűjtő állhatatossága nélkül.

Kapcsolódó cikk
Hamisítatlan szlovák lakodalmat tartottak Kiskőrösön
Hamisítatlan szlovák lakodalmat tartottak Kiskőrösön
2022. május 21-én, az Országos Rétesfesztivállal egybekötött Városalapítók Napján a szervezőknek köszönhetően, száz évet repülhettünk vissza a múltba, és részesei...

Ki ne ismerné Barkócziné Ica nénit, aki Aszódi Ilonaként született bele egyetlen gyermekként a szerény körülmények között élő, de dolgos szlovák családba Kiskőrösön.

-Hirdetés-

Édesanyja, Szabóné Mihók Ilona a napszám kiegészítése mellett menyasszonyi koszorúkat, főkötőket, szalagokat hímzett, – és miután elváltak a szülei – mostohaanyja, Haskó Ilka néni pedig bőszoknyákat varrt, így a kis Ilona, mondhatni a kor divatjának hatása alatt nőtt fel.

Mégis, édesanyja nagy szívfájdalmára, – egyfajta lázadásból – tizennégy évesen „kivetkőzött” és nem volt hajlandó szlovák népviseletben járni.

Abban az időben sokan kezdtek szűkszoknyát hordani, és Ica néni ennek szellemében, hagyományos fehér menyasszonyi ruhában ment férjhez.

Bár az édesanyjától még lánykorában kapott egy varrógépet, három gyermek boldog szülőjeként, még nem foglalkozott ezzel komolyabban.

Később sajátította el a szabás-varrás tudását egy tanfolyamon, és csak miután kirepültek a gyerekek, több, mint tíz évvel ezelőtt kezdte el gyűjteni, és restaurálni a szívéhez azért mindig is közel álló szlovák népviseleti öltözeteket, amiket különféle TV felvételeken, és rendezvényeken, szívesen be is mutatott az érdeklődőknek.

Mi is ezért kerestük fel Ica nénit, aki örömmel sorakoztatta fel nekünk a több száz darabból álló – főként eszmei értékkel bíró – gyűjteményét, és mesélt nekünk a helyi szlovákok életéről, öltözködési szokásairól.

Először is arra voltunk kíváncsiak, hogy érdekelte-e fiatal lányként a divat?

Természetesen – nevette el magát jóízűen Ica néni – mint minden fiatalt, engem is érdekelt. De inkább a kor divatja, mint a hagyományos népviselet. A barátnőim közül volt, aki maradt bőszoknyás, de sokan, hozzám hasonlóan, váltottak. De mivel ebben nőttem fel, természetesen mindent tudok a hagyományos népviseletről is.

Régen nem voltak butikok, és plázák. Hol vásároltak ruhát az emberek, főleg a nők?

A nőknek a szoknyákat, fehérneműket, és a férfiaknak az ingeket a kifejezetten ezzel foglalkozó varrónők, a férfiaknak az öltönyöket, és a nőknek a kabátokat a férfiszabók készítették. De, ha szegényebb volt a lány, és még ügyes is, akkor megvarrta magának.

Mivel egy-egy ünnepi öltözet ára egy tehén árával volt egyenlő, akadt olyan is, hogy már használt – de jó állapotban lévő – ruhákat megvettek egymástól az asszonyok, lányok. Így három-négy generáció is horda ugyan azt az öltözetet. Könnyen tehették ezt, mert a vasárnaplós-templombajárós ruhákra nagyon vigyáztak. Például akkoriban a lányok nem ültek le a mise alatt, hanem felsorakoztak az oltár előtt, és végigállták a ceremóniát, hogy ne gyűrődjön a szoknyájuk. Csak az idősebbek ültek le, a legények pedig a karzatról mustrálták a kiszemeltjeiket.

A használtabb ruhákba jártak például piacra, és a sokszor mosottba pedig dolgozni, vagy ki a szőlőbe.

Hogy tudtak kimosni ennyi ruhát?

Csak a fehérneműket mosták rendszeresen. A kasmír, bácskai, organtin, madeira anyagokból készült felső ruhákat nem mosták, csak kitették őket szellőzni. De egyébként is maximum a templomba, vagy sétálni (korzózni) vették fel őket, és utána ahogy hazaértek, már vették is le. A kékfestők is elterjedtek voltak. Azt már gyakrabban mosták, de utána már ünnepre nem vették fel. Kötőket is használtak. Például főzésnél sötét festő kötényekkel, de sütemény, tésztasütésnél, szigorúan fehér vászon kötővel védték a szoknyákat. Nálam is van például egy száz éves ruha, ami sosem volt mosva, csak szellőztetve. Mégis nagyon szép.

Volt olyan, hogy elkapta a lányokat az eső. Ilyenkor a felső szoknyát felhajtották magukra a fejük fölé, így védték az egész öltözetet, és a főkötőt is, nehogy vizes legyen. 

A kislányoknak is ilyen drága ruháik voltak?

Nem, a kicsiknek delin, vagy karton anyagból volt varrva „zobonyka”, – egyfajta szoknyás egyberuha – erre került a fodros kötényke, és egészen télig, mezítlábasan jártak.

Milyen volt az akkori fehérnemű divat?

Két-három alsószoknya volt, nyáron karton anyagból, télen pargetből, vasárnapra fehér sifonból.

Melltartó helyett pruszlik volt, egyfajta rövid kis ujjatlan ing. Bugyi pedig száras volt, egészen térdig érő, csipke szegéllyel. Télen meg vastag „tundrabugyit” hordtak. Főleg, hogy az eleinte bokáig érő szoknyákat, idővel felváltották a térdalattiak.

Harisnyát csak alkalmanként húztak. Főleg jó időben, gyakran voltak meztélláb.

Aztán később jött a cipésszel készíttetett papucs, vagy szandál. De templomba szigorúan cipőbe, télen csizmába mentek. A férfiak is egyszerű bőrpapucsba jártak, főleg a szőlőbe dolgozni.

Minden nő szereti az ékszert. Régen hogy voltak ezzel?

A Kiskőrösiek nagyon igényesek voltak az öltözködésre, de ékszert nem nagyon hordtak. Inkább a ruhák voltak díszesek. Sok volt a csipke – selyem, vágott, cérna, fekete, fehér, színes – télen a lányok kivarrták a ruháik szélet. Nyakfodrot, gyöngyös főkötőt, hímzett-gyöngyös szalagot viseltek.

Emlékszem, hogy például halasi csipkét nem használtak, mert az akkor is nagyon drága volt.

A pároknak volt karikagyűrűjük, a lányok pedig színes gyöngysort hordtak.

A kislányoknak – akinek telt rá – a bába kiszúrta a fülét, és ilyen lencse formájú, lógós arany fülbevalót raktak, és ezt egy életen keresztül hordták.

De Pünkösdkor csak hófehér ruhát vettek fel, ami teljesen dísztelen volt.

Milyen volt a frizura divat akkoriban?

Két fonatot készítettek a nők. Abból koszorúba tűzték a hajat csatokkal. Egy nőnek, csak addig volt kibontva a haja, míg megmosta. Amit egyébként két-három hetente tett meg. A frissen mosott haj nem volt jó, mert nagyon csúszott. Otthon fedetlen fejjel is lehettek, de mindig kontyuk volt. Ahogy kiléptek az utcára, felkerült a főkötő, vagy a kendő. Ami attól állt szépen, hogy kartoncsíkot, vagy selyempapírt hajtottak a fejre az anyag alá.

Ica néni arról is mesélt, hogy régen a legények megharcoltak a lányokért. Csak a korzózás közben lehetett igazán ismerkedni. A lányok összekapaszkodva vonultak a főutcán, a fiúk pedig szembe sétáltak velük. Tekintetváltás után lehetett szóba elegyedni, viszont ha nem tetszett a legény, igencsak megszaporázták a lépteiket. Szegénynek szegény, gazdagnak gazdag volt a párja, és a szigorú gardedámok élvezettel vetettek véget a beszélgetésnek, ha úgy látták jónak. Ica néni és a barátnői szép arcú, csinos lányok voltak, és szűkszoknyásként is beálltak korzózni. Így ismerkedett meg ő is annak idején a párjával, akivel össze is házasodtak, és boldogan éltek…

Írta: Kothencz Henrietta

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (40 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira