A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is meghirdette az Akasztói Sporthorgász Egyesület az Aszódi István Gyermek, Ifjúsági Környezetvédelmi és Horgásztábort. Az egyesület szervezésében július 11-16-ig várták a fiatal horgászokat a napi programokra, mely sátortáborozással egybekötött volt.

A táborozáson 27 gyermek vett részt, melyet a MOHOSZ Ifjúsági és Oktatási Szakbizottsága a „MOHOSZ Horgász Utánpótlás-nevelési és Oktatási Program (HUNOP) 2022.” keretében elnyert pályázat alapján mintegy 570 ezer forint értékben támogatta. A táborvezető Orbán Gábor elmondta, hogy az egyesület részéről 10-en vettek részt a programok lebonyolításában. A táborvezető helyettes Fésűs László volt, az eszközök és egyéb dolgok szállítását Darin Sándor végezte el. Segítő volt még Gottfried Béla, Jaksa Richárd, Balogh Béla, Király Gábor, Orbán Gáborné, valamint az önkormányzat.

-Hirdetés-

A tábor központi helyszíne az egyesület Eötvös utcában található horgásztanyájánál volt, a vizek tekintetében pedig a horgászatok a Kiskunsági Öntöző Főcsatorna, a Szikra-holtág, a Bognár-tó, az Akasztói Horgászpark és a Panyi-tónál folytak.

Gottfried Béla, Orbán Gábor, Darin Sándor

Az első nap során egy általános horgászattal ismerkedhettek a gyermekek. A keddi napon a Szikrai-holtághoz látogattak el, ahol nem csak a természeti értékkel ismerkedhettek meg a táborozók, hanem egy sikeres horgászat is volt. A szerdai napon a Szarvasi Arborétumot tekintették meg és a tartalmas programot egy hajókirándulással zárták. Csütörtökön a helyi Bognár Gábor által üzemeltetett tavon tóhorgászaton vettek részt a gyermekek és a nagy hőség ellenére szép fogások voltak. Az Akasztói Horgászparkhoz is ellátogattak pénteken, és a 40 ha-os tavon a gyermekek összesen 111 kg halat fogtak.
A záró szombati napon egy versenyen vettek részt a táborozók, amelyet a Panyi-tónál két kategóriában rendeztek meg.

Alsós kategóriában:

1. Varga Bálint – 480 g
2. Marussi Milán Botond – 270 g
3. Dulai György – 250 g

Felsős kategóriában:

1. Suhajda Máté – 7760 g
2. Marussi Noah Levente – 3540 g
3. Varga Márk – 110 g

Suhajda Márk fogta a legnagyobb halat
Különdíjak:

Vigaszdíj: Markó Dávid
Legkisebb halat fogó horgász: Marussi Noah Levente – 5 cm
Legnagyobb halat fogó horgász: Suhajda Máté – 2510 g (ponty)

Az egyesület szervezésében még a nyár során lesz egy újabb horgásztábor augusztus 8-tól kezdődően. A táborvezető kiemelte, hogy ezúton is köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik a programok lebonyolítását bármilyen módon támogatták.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (46 db kép)
MEGOSZTÁS