A kiskőrösi rendezvények rendszeres fellépői: Kothencz Lajos és Markó Nani, akik szeptember 2-án pénteken 22 órai kezdettel együtt fognak zenélni a közönség szórakoztatására a főtéren található Borutcában.

Kothencz Lajos zenei képzettségét, Tornyai Györgynek köszönheti, aki már hat éves korától énekelni tanította, és felléptette a helyi amatőr színjátszó csoportban. Ezután dobolni tanult, majd Helikon néven zenekart alapított, amivel a környék rendezvényein – bálokon, lakodalmakon –  évtizedekig szórakoztatta a lelkes közönséget. TV-s fellépéseit 1997-ben a Zeneexpressz című műsorban kezdte, és azóta is állandó szereplője a magyar zenei csatornáknak.

Kapcsolódó cikk
Életútinterjú Kothencz Lajossal, Kiskőrös emblematikus személyével
Életútinterjú Kothencz Lajossal, Kiskőrös emblematikus személyével
A kiskőrösi származású Kothenc Lajos hatéves korában lépett először színpadra színjátszóként, később énekelni és dobolni tanult. 1992-ben megnyerte  az Országos...
-Hirdetés-

A helyi fellépők közül a kiskőrösi Markó Nani elmondása szerint a szórakoztató zene művelője. Zenekedvelő családból származik, és míg nővérei vonós hangszeren játszottak, addig ő a pályafutását 62 évvel ezelőtt, Hűvös Lajos helyi fúvószenekarában kezdte, mint klarinétos, később pedig Kiss Sándor karnagy vezetésével a helyi szimfonikus zenekarban is játszott. Bár a zeneiskolát fúvós szakon végezte, később gitározott egy beat együttesben, majd Club 78 néven alapította meg első zenekarát. Élete során, mindig főszerepet kapott a zene. Számos helyi rendezvényen lépett fel az éppen aktuális együttesével, majd éveken keresztül turnézott Amerikában is. Az évek alatt több lemezük is megjelent.  Munkája elismeréséül „Kiskőrös kultúrájáért” kitüntetést kapott a várostól.

Kapcsolódó cikk
Mulatós zenészektől volt hangos a Tabdi Faluház impozáns különterme
Mulatós zenészektől volt hangos a Tabdi Faluház impozáns különterme
„Nem élhetnek muzsikaszó nélkül…” Úgy tűnik, Dankó Pista szellemisége örökre megmarad a Tabdi nép lelkében, mert amellett, hogy rendezvényeiken megelevenítik...
Kothencz Lajos szeptember 4-én vasárnap délben is fog még nótázni az ebédelő tömegnek Kiskőrös főterén. 
A Posta mellett ideiglenesen felállított Jet Caffe Sátorban idén is várják az elektronikus zenét kedvelőket szeptember 2-án pénteken és 3-án szombaton is, 23 órától. 
A Jet Sátorban legendás nappali és éjjeli szeánszok születtek, életre szóló emlékekkel. Az idei kiskőrösi szüreti mulatságon visszatér a Jet Sátor Classic, ahol ezúttal nemcsak elektronikus, hanem slágerzenéket is beépítenek repertoárjukba a dj-k.
 
A hétvége lemezlovasai: Komlósi Gyuri, Kelemen, Aaron, Janichi, Liszi és Feelner lesznek. 
 

Kiemelt kép: VIRA.HU archív fotó 

MEGOSZTÁS
Írta: vira