Az idei volt a XVII. Eltájoló Kupa az Eltájolók TSE által megrendezett tájékozódási túraversenyek sorában. Reggel 8 órakor rajtolt el a harminc csapat, több, mint 60 fővel. A kupa alapvetően csapatverseny, de volt néhány bátor túrázó, aki egyedül vágott neki a távoknak.

A Bócsai Parkerdő kellemesen – néhány vélemény szerint – kellemetlenül borókás, homokos terepén zajlott a verseny. 6-7 kilométeres távon. Kevesebb, mint 200 méteres szintkülönbséggel.

-Hirdetés-

Idén is sok ötletes név volt olvasható a nevezési lapon: Kárpátok őre, A ravasz az agy, Kaktuszmalac, Csócsa, Szögbelövők, Kőbányai Barangolók, Mélységfésű vagy VVV Turbócsigák. Érkeztek Paksról, Szentesről, Kaposvárról, Egerből, Tiszaújvárosból, Budapestről és Törökszentmiklósról is.

A tájékozódási túraverseny egy furcsa verseny. Itt hibapontokat lehet szerezni. Például időmérő állomás kihagyásáért, tévesztőbója begyűjtéséért, vagy be nem tartott menetidőért. Akkor is, ha sietnek a versenyzők. A 36 éven aluliak kategóriájában 4 km/órával kellett haladni, a legidősebbeknek pedig 2 km/órával. A cél természetesen a minél kevesebb hibapont begyűjtése.

Egy kicsit visszafelé forog az idő, amikor az ember túrázókat fotóz. Minden békésebb, valódibb. Egyszerűbb és tisztább. A fáradt elégedettség az arcokon, a töprengő, vidám beszélgetések, ahogy az eredményeket ellenőrzik. Babgulyást falatozó pilledt vándorok. Egy hatéves kisfiú meséli büszkén, hogy apával tegnap is túráztak hét kilométert, ráadásul tíz pöfeteget találtak. Ez a más hangulat, az igazi értelme az Eltájoló Kupának.

Az idei Eltájoló Kupa eredményei:

A-A36-A50 kategória:

Első hely: Tiszagyöngye
Második hely: ERŐTERV-MVM4
Harmadik hely: Eltájolók

A60-70-80 kategória:

Első hely: KOKESZ ÉS MICI ÉS BENCE
Második hely: VVV TURBÓCSIGÁK
Harmadik hely: Microsec 1.

B kategória:

Első hely: Szentes Olivér
Második hely: Szögbelövők
Harmadik hely: Buja

A képeket Döme Géza és a cikk írója készítették.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (142 db kép)
MEGOSZTÁS