A napköziseimmel közösen megálmodott sorozat ezzel a mai mesével véget ér. Meseország különös birodalmában a gyerekekkel közösen éri meg igazán barangolni.
Ez az utolsó mese az eddigiek összefoglalása kicsit. Egy magyarórán helyettesítettem. Felírtuk a táblára az összes szót, amit a gyerekek mondtak, mint főhős. Végül, mintegy ajándékként, írtam egy olyan mesét, amiben az összes szavuk benne volt. A mesében félkövér betűkkel olvashatóak.
Köszönöm, kedves 3. c ezt a hihetetlen kalandot!
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy különös ország. Meseország A világ minden mesefigurája itt lakott. Nemcsak a nagyon híresek, mint Kay a Ninjagoból, vagy Anna a Jégvarázsból, hanem mindenki, aki a gyerekek fantáziájában megszületett.
Egy borongós reggelen Meseország főtere csatatérré változott. Óriási volt a hangzavar, mert a mesefigurák királyt akartak választani maguknak.
– Csakis én lehetek a király! – jelentette ki Gergő királyfi. – A nevem kötelez.
Ám Helga hercegnő ezt nem hagyhatta annyiban.
– Bah! Talán inkább én! Miért mindig király kell egy ország élére? Legyen végre egyszer egy királynő!
– Lárifári! – vetette közbe Zsemle, a zsiráf. – Más nézőpont kell! Nekem jobb a rálátásom a dolgokra!
Ekkor egy hófehér csataquadon megjelent egy rohamosztagos. Megköszörülte a torkát.
– Azt hiszem, nekem több tapasztalatom van a hadviselésben, mint itt bárkinek!
– Épp ez a baj! – szólt közbe Manó, a macska. – Miért kell harcolni? Inkább egy kellemes kandalló, békés dorombolás, máris jobb a hangulat.
– Egyetértek – csámcsogta Papi, a panda, miközben ráérősen nyammogott egy bambusznádon. – Manónak igaza van. Fontosabb a béke, mint a háború.
– Azért jobb, ha van nálunk fegyver! – ugrott elő egy Creeper.
– Na, pont te beszélsz! Nem mindenki olyan lobbanékony természet, mint te vagy! – teremtette le a Creepert a Wither.
– Olyan ne okoskodjon, akinek három feje van! Nem tudja az egyik, mit beszél a másik! – ugatott Scooby Doo.
– Meg olyan se, akinek nagyobb a gyomra, mint az esze! – gúnyolódott Petya mester. – Hallgassuk meg Ubult, az unikornist, már régen jelentkezik. Elzsibbadt a patája.
– Na, hagyjuk már az unikornisokat a maguk csillivilli, tündibündi szivárványos pukijukkal! – nevetett Tom és Jerry. – Hallgassatok ránk, egy kis háborúban sok móka van!
– Én azt mondom, kutyát válasszunk! Mi tudjuk, hogy kell őrizni egy országot! – mondta Kázmér, a komondor.
– Ez mondjuk igaz. Én a kutyákra szavazok! – suttogta az őz.
– Én is! – makogta Nyuszka, a nyuszi. – Ők erősek.
– Ha már erő, akkor inkább egy elefánt legyen a király! – toppantott Elíz, az elefánt.
– Vincucu mester, te mit gondolsz? – emelte ki a fejét a vízből bátortalanul Dugó, a delfin.
– Egy sárkány megfelelő király lenne! – mondta dörmögő hangon a mester. – Erős, félelmetes, a kemencét is be tudja gyújtani.
– A lovagok, akik a hátamon ülnek a mesékben, nem szeretik a sárkányokat – vetette ellen Legó, a ló.
SpongyaBob nem bírta tovább.
– Muszáj elmennem a Rozsdás Rákollóba, mert Rák úr szemei összegabalyodnak az idegtől. Nekem mindegy, ki lesz a király, csak utána hozzánk gyertek ünnepelni!
A feszült vita után jól esett a meseszereplőknek nevetni egy jót. Ám még mindig nem tudták eldönteni, ki legyen a király.
Falkon, a méltóságteljes fehér oroszlán ekkor emelkedett szólásra.
– Barátaim, az lenne a legjobb, ha Sárit kérdeznénk meg erről!
Sári harmadikos kislány volt, akinek az osztálytársai irodalomórán gondolkodtak azon, kik legyenek egy mese szereplői. Amikor a táblára felírt szavakat olvasgatta, azon törte a fejét, ki a kedvenc szereplője. Hiába nézegette őket, nem tudta eldönteni. Miközben Sári virágokat rajzolgatott a papírjára, Meseország mesefigurái lélegzetüket visszafojtva várták a döntést. Sári ekkor a padtársához fordult:
– Annyira jók ezek a szereplők, nehéz kiválasztani a legjobbat! Majd fogta a ceruzáját, és bekezdett a mesébe: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy különös ország.
A kiemelt kép forrása: pixabay.com/Mammiya
