Írta: vira
Az idén nagy népszerűségnek örvendő Soltvadkerti Szüreti Fesztivál zárásaként, vasárnap délelőtt 10 órától ökumenikus Istentiszteletre várták a híveket a Gyöngyház Kulturális Központ Színháztermébe, mely a kezdés perceire zsúfolásig telt az egyes felekezetek tagjaival.

 

-Hirdetés-

A Városi Istentiszteleten a város felekezeteinek vezetői hirdettek igét: Sipos Ajtony Levente a Református Egyházközség lelkésze, Homoki Pál az Evangélikus Egyház esperese, dr. Jeney Gábor a Római Katolikus Egyház plébánosa, Pazdernyik Pál a Magyar Pünkösdi Egyház Soltvadkerti Gyülekezetének lelkipásztora, Vass Zoltán a Baptista Egyház lelkésze, Csóka Efraim a Pünkösdi Gyülekezet lelkésze, valamint Tiborcz Dániel evangélikus lelkészjelölt.

A fő Igehirdetést Sipos Ajtony Levente hirdette, akinek szavait feszült figyelemmel hallgatták a megjelentek. A lelkész ugyanis egy fontos üzenetet adott át a híveknek: „Ragyognunk kell, mint csillagok a sötét égen!”. A keresztények feladata napjainkban sokkal jelentősebb, mint korábban, ugyanis sokkal többen vannak a „sötétség fiai”, mint korábban. A hívek feladata fényükkel, azaz tiszta szavakkal, cselekedetekkel és életvitellel utat mutatni mindenkinek, hogy ne váljanak többen a sötétség fiaivá, vagyis erkölcstelen, romlott emberekké. Kihangsúlyozta azt is, hogy a keresztényeknek nem csak a templomban, hanem ott is ragyognia kell, ahol senki nem látja őket: a zajos mindennapok forgatagában. Az összetartó keresztény munka nélkülözhetetlensége érezhető napjainkban.

Az Istentisztelet bensőséges hangulatát erősítették a Baptista és a Pünkösdi közösség dicsőítő csapatának énekei, valamint Cebei Andrásné előadása, aki Somogyi Zsolt: Fohász című versét szavalta el a híveknek.

Az esemény tökéletes zárása volt a háromnapos rendezvénynek, melyen minden látogató talált kedvére való programot.

Kapcsolódó cikk
Nagysikerű Republic koncerttel indult a Soltvadkerti Szüreti Fesztivál
Nagysikerű Republic koncerttel indult a Soltvadkerti Szüreti Fesztivál
Nyitó ünnepséggel, könyvbemutatóval, kiállításokkal és Republic koncerttel vette kezdetét a háromnapos nagyrendezvény Soltvadkerten, tegnap délután. A szüreti fesztivál keretein belül...

Szöveg, fotók: Horváth Dóri 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (37 db kép)
MEGOSZTÁS