Petra szemével a világ történet nem annyira mese, mint a sorozat korábbi részei. Rétfalvi Petra életén keresztül szeretnék némi bepillantást nyújtani, milyen komoly kihívás sajátos nevelési igényű gyermekként helytállni az általános iskolában.
1. fejezet
Az első percek
Petra attól félt, a szíve ki fog ugrani a torkán keresztül. Tudta, hogy ez nem történhet meg, mégis ezen törte a fejét, amikor elhaladtak új iskolájának portásfülkéje előtt. Anya reggel azt mondta, nyugodtan megfoghatja a kezét, de most arra gondolt, „rettentő ciki lenne”. A költözés óta anya gyakran mondogatta, egy második osztályosnak egyáltalán nem ciki, ha fogja az anyukája kezét.
Óvatosan – mint egy faágon egyensúlyozó kaméleon –, odaérintette az ujjait anya csuklójának belső feléhez. Pirinyó korában fedezte fel, hogy az emberi bőr ott különlegesen puha és érezni a szív lüktetését. Ez mindig megnyugtatta.
Érintésére anya nagy és erős kezével bátorítóan szorította meg tapogatózó ujjait. Nem szólt semmit. Tudta, ebben a percben sok lett volna, ha még hozzá is szólnak. Az aula zsibongása elég teher volt számára. A nyár ezernyi módon lopódzott vissza az iskolások és a tanárok ruháján. Fagylalt, Betadyn, napfényvédő illata keveredett a levegőben. Az egyik nagylány napszemüveget használt hajráfként. Mély hangú, szigorú tekintetű tanárnő lépett oda hozzá és a kezében lévő botot a feje felé lendítette. Petra gyomra görcsbe rándult, azt hitte a tanárnő meg fogja ütni a nagylányt.
– Vivien, drágám, divatbemutatóra készülsz?
Petra nem értette, hogy kérdezhet ilyen butaságot egy felnőtt. „Ez egy iskola, ki készülne itt divatbemutatóra?” Csodálkozva vette észre, hogy a Vivien nevű lány levette a napszemüveget a fejéről, és betette a táskájába.
– Elnézést tanárnő! – válaszolta kapkodva. Petrának eszébe jutott, amit Anya tanított neki. Az emberek az „elnézést” kifejezéssel nem arra kérik a másikat, hogy nézzen félre, hanem így kérnek bocsánatot, ha nem követtek el túl nagy hibát.
Közben odalépett egy másik nagylány is. Ledobta a táskáját a földre, elővette a telefonját a zsebéből és miközben lustán tekergette, odaszólt Vivienhez:
– Idén is rád fog szállni!
Anya izgatottan nézelődött, mert azt mondták neki, hogy hétfőn reggel fél 8-kor legyenek az aulában, az igazgatóhelyettes kíséri majd őket az osztályterembe. De senki nem jött eléjük. Petrának volt ideje elgondolkodni azon a furcsa mondaton, hogy a tanárnő rá fog szállni Vivienre. Szállni a madarak szoktak. Esetleg a denevérek.
Anya észlelte, hogy izzad a tenyere, leguggolt hozzá és mosolygott.
– Ne aggódj, kincsem! Szépen lassan menni fog.
Petra nem szerette, ha látszik rajta az idegesség, ezért igyekezett nyugodt hangon megszólalni:
– Nincs semmi baj!
Anya kisimított egy tincset a homlokából és a füle mögé hajtotta. Ez volt a közös jelük arra, hogy vegyenek egy nagy levegőt. Mindketten kihúzták magukat. Épp jókor, mert a „botosnéni” megállt anya előtt és a kezét nyújtotta. Vékony ujjai voltak, csontos tenyere és tűzpirosra festett körmei.
– Jó napot kívánok! Önök bizonyára Rétfalviék. Ő itt a kis Petra! – kezdte, s közben koppantott egyet a botjával a járólapokon. Nem várta meg anya válaszát, azonnal folytatta. – Kővári Gertrúd vagyok, az igazgatóhelyettes. Sajnos nem tudtam itt lenni a beiratkozáskor, de természetesen támogatom az integrációt, sőt, ha már itt tartunk, az inklúziót! Ne aggódjanak, benne van iskolánk Pedagógiai programjában is!
Petra egyáltalán nem érezte, hogy aggódna az iskola pedagógiai programja miatt, de az idegen szavak zavarták.
– Az iskolaváltás zökkenőmentességét fontosnak tartjuk. Felvettük a kapcsolatot Tóth Krisztina gyógypedagógussal az előző iskolából. A kislány semmiben nem fog hiányt szenvedni!
Petrának elképzelése sem volt, milyen hiánya lehetne, amit ezekkel a különös szavakkal lehetne pótolni, de Kriszta nénire ő is szívesen gondolt. A szobájában nagyon szeretett játszani és tanulni. Ő tanította meg anyának és a tanító néniknek, hogyan kell használni a napirendet, miért kell Petrának időzítő, hogy abba tudja hagyni a mesenézést és ő magyarázta el mindenkinek, hogyha Petra ügyes valamiben, jár neki a PEZ cukorka. Ez volt Petra kedvence a sok szabály között.
– Minden rendben lesz itt! Nincs mitől félned, Petra! Én aztán megértelek. – Ezzel a mondattal egyidőben megint meglengette a botját. – No, kedves anyuka, jöjjön utánam!
Folytatása következik…
A kiemelt kép forrása: pixabay.com/langll
