Petra szemével a világ történet nem annyira mese, mint a sorozat korábbi részei. Rétfalvi Petra életén keresztül szeretnék némi bepillantást nyújtani, milyen komoly kihívás sajátos nevelési igényű gyermekként helytállni az általános iskolában.

1. fejezet
Az első percek

-Hirdetés-

Petra attól félt, a szíve ki fog ugrani a torkán keresztül. Tudta, hogy ez nem történhet meg, mégis ezen törte a fejét, amikor elhaladtak új iskolájának portásfülkéje előtt. Anya reggel azt mondta, nyugodtan megfoghatja a kezét, de most arra gondolt, „rettentő ciki lenne”. A költözés óta anya gyakran mondogatta, egy második osztályosnak egyáltalán nem ciki, ha fogja az anyukája kezét.

Óvatosan – mint egy faágon egyensúlyozó kaméleon –, odaérintette az ujjait anya csuklójának belső feléhez. Pirinyó korában fedezte fel, hogy az emberi bőr ott különlegesen puha és érezni a szív lüktetését. Ez mindig megnyugtatta.

Érintésére anya nagy és erős kezével bátorítóan szorította meg tapogatózó ujjait. Nem szólt semmit. Tudta, ebben a percben sok lett volna, ha még hozzá is szólnak. Az aula zsibongása elég teher volt számára. A nyár ezernyi módon lopódzott vissza az iskolások és a tanárok ruháján. Fagylalt, Betadyn, napfényvédő illata keveredett a levegőben. Az egyik nagylány napszemüveget használt hajráfként. Mély hangú, szigorú tekintetű tanárnő lépett oda hozzá és a kezében lévő botot a feje felé lendítette. Petra gyomra görcsbe rándult, azt hitte a tanárnő meg fogja ütni a nagylányt.

A kép forrása: pixabay.com/Miroslavik

–  Vivien, drágám, divatbemutatóra készülsz?

Petra nem értette, hogy kérdezhet ilyen butaságot egy felnőtt. „Ez egy iskola, ki készülne itt divatbemutatóra?” Csodálkozva vette észre, hogy a Vivien nevű lány levette a napszemüveget a fejéről, és betette a táskájába.

–  Elnézést tanárnő! –  válaszolta kapkodva. Petrának eszébe jutott, amit Anya tanított neki. Az emberek az „elnézést” kifejezéssel nem arra kérik a másikat, hogy nézzen félre, hanem így kérnek bocsánatot, ha nem követtek el túl nagy hibát.

Közben odalépett egy másik nagylány is. Ledobta a táskáját a földre, elővette a telefonját a zsebéből és miközben lustán tekergette, odaszólt Vivienhez:

–  Idén is rád fog szállni!

Anya izgatottan nézelődött, mert azt mondták neki, hogy hétfőn reggel fél 8-kor legyenek az aulában, az igazgatóhelyettes kíséri majd őket az osztályterembe. De senki nem jött eléjük. Petrának volt ideje elgondolkodni azon a furcsa mondaton, hogy a tanárnő rá fog szállni Vivienre. Szállni a madarak szoktak. Esetleg a denevérek.

Anya észlelte, hogy izzad a tenyere, leguggolt hozzá és mosolygott.

–  Ne aggódj, kincsem! Szépen lassan menni fog.

Petra nem szerette, ha látszik rajta az idegesség, ezért igyekezett nyugodt hangon megszólalni:

–   Nincs semmi baj!

Anya kisimított egy tincset a homlokából és a füle mögé hajtotta. Ez volt a közös jelük arra, hogy vegyenek egy nagy levegőt. Mindketten kihúzták magukat. Épp jókor, mert a „botosnéni” megállt anya előtt és a kezét nyújtotta. Vékony ujjai voltak, csontos tenyere és tűzpirosra festett körmei.

–   Jó napot kívánok! Önök bizonyára Rétfalviék. Ő itt a kis Petra! –  kezdte, s közben koppantott egyet a botjával a járólapokon. Nem várta meg anya válaszát, azonnal folytatta. –  Kővári Gertrúd vagyok, az igazgatóhelyettes. Sajnos nem tudtam itt lenni a beiratkozáskor, de természetesen támogatom az integrációt, sőt, ha már itt tartunk, az inklúziót! Ne aggódjanak, benne van iskolánk Pedagógiai programjában is!

A kép forrása: pixabay.com/Andreas160578

Petra egyáltalán nem érezte, hogy aggódna az iskola pedagógiai programja miatt, de az idegen szavak zavarták.

–  Az iskolaváltás zökkenőmentességét fontosnak tartjuk. Felvettük a kapcsolatot Tóth Krisztina gyógypedagógussal az előző iskolából. A kislány semmiben nem fog hiányt szenvedni!

Petrának elképzelése sem volt, milyen hiánya lehetne, amit ezekkel a különös szavakkal lehetne pótolni, de Kriszta nénire ő is szívesen gondolt. A szobájában nagyon szeretett játszani és tanulni. Ő tanította meg anyának és a tanító néniknek, hogyan kell használni a napirendet, miért kell Petrának időzítő, hogy abba tudja hagyni a mesenézést és ő magyarázta el mindenkinek, hogyha Petra ügyes valamiben, jár neki a PEZ cukorka. Ez volt Petra kedvence a sok szabály között.

–  Minden rendben lesz itt! Nincs mitől félned, Petra! Én aztán megértelek. –   Ezzel a mondattal egyidőben megint meglengette a botját. –  No, kedves anyuka, jöjjön utánam!

Folytatása következik…

A kiemelt kép forrása: pixabay.com/langll

MEGOSZTÁS