Soltvadkert Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2022. október 21-én kitüntető címeket, kitüntetéseket és díjakat adományozott, melyet az ünnepi testületi ülésen adtak át a Gyöngyház Kulturális Központ színháztermében.

Soltvadkert Város Önkormányzat Képviselő-testülete példamutató emberi magatartásáért a köztiszteletben álló Ágó Sándor és Ágó Sándorné részére „Soltvadkert Városért” kitüntető címet adományozta a soltvadkerti mozi szolgálatában több mint 4 évtizeden át elkötelezetten és hivatástudattal végzett közszolgálati munkásságuk, valamint a közösségépítő tevékenységük elismeréseként.

-Hirdetés-

Az Ágó Házaspár: Ágó Sándor és Ágó Sándorné Haász Zsuzsanna 45 év munkában töltött idő és elkötelezett szolgálat után 2014. december 31-én fejezték be mozis pályafutásukat. Tartalmas életút áll mögöttük, melyben ikonokká lettek a soltvadkerti mozi történetében. Megéltek sok csodát, láttak sok könnyet, sok boldogságot, számtalan a nézőtéren szövődött szerelmet és megéltek sok nehézséget is. A sors felemelte őket a szakma csúcsára, de megtanította őket arra is, hogy hogyan éljék túl a tragédiákat, miként dolgozzák fel veszteségeket.

Ezúttal azonban az Ő filmjük forog a képzeletbeli vásznon…

Ágó Sándor és Ágó Sándorné Haász Zsuzsanna
Ágó Sándor Bugacon született 1950-ben. Általános iskolai tanulmányait az Abonyi-majori tanyasi iskolában, építőipari- és nehézgépkezelői tanulmányait pedig Kecskeméten végezte el.
Kétéves katonai szolgálatát Izsákon töltötte, ezt követően pedig mozigépész, majd moziüzem-vezetői szakvizsgát szerzett.

1966 óta kötődik Soltvadkerthez. Két évvel ezután ismerkedtek meg Zsuzsikával, majd 1973-ban házasságot kötöttek.

Gyermekkora óta szereti a természetet, az állatokat. Könyv, film, és keresztrejtvény rajongó. Ügyes kezével mindent maga javít.
Mindvégig háttéremberként, de elkötelezetten és pontosan végezte el a rá bízott feladatokat egész pályafutása alatt. Végtelenül türelmes, békességre törekvő emberként ismert.

Ágó Sándorné Zsuzsika
Ágó Sándorné: az oklevélen Haász Zsuzsanna név szerepel, de a környezetében mindenki Zsuzsikaként ismeri Őt.

Soltvadkerten született 1954-ben, tősgyökeres református családban. Általános iskolai tanulmányait a Kossuth Lajos Általános Iskolában végezte Soltvadkerten, majd ugyanitt mezőgazdasági szakmunkás bizonyítványt szerzett.

1970-ben az ország legfiatalabb mozipénztárosaként kezdett a soltvadkerti mozinál, ahol a szintén legendás Múth Györgyné Vicuska nénitől tanulta a szakma szeretetét.
Mozigépész, majd moziüzem-vezetői szakvizsgát szerzett.
Mindig is hajtotta a tudásvágy, melynek ékes bizonyítéka, hogy 55 évesen 2009-ben tett érettségi vizsgát.
10 évig pénztárosként, majd ezt követően 35 évig – nyugdíjazásáig – moziüzem-vezetőként látta el feladatait.

Az Ágó házaspár
Mindig is elkötelezett volt a közösség iránt, számos társadalmi tisztséget vállalt, melyek a teljesség igénye nélkül:
  • 20 évig SZMK tag, majd több éven keresztül vezetőségi tag
  • a Soltvadkert Gyermekeiért Alapítvány alapító tagja (1993)
  • az Önkormányzat egészségügyi, majd kulturális bizottságának tagja
  • Soltvadkerti Polgárőr Egyesületnél kuratóriumi tag
  • Soltvadkerti Idegenforgalmi és Kulturális Egyesület alapító tagja
  • részt vett a „Csatornamű Társulat ” szervezési munkálataiban

1973-ban kötöttek házasságot, melyből két gyermekük született. Nagyon büszkék egyetlen unokájukra, Tamásra.

1974-től munkatársak, 41 évig dolgoztak közösen a soltvadkerti mozinál.

A Bács-Kiskun Megyei Moziüzemi Vállalat, majd a jogutód Hírös Film, illetve 1992-től nyugdíjazásukig a soltvadkerti önkormányzat alkalmazottai voltak.
Mozivezető, mozigépész, tekercselő, filmszállító, fűtő, szervező, plakátragasztó, jegykezelő, pénztáros és karbantartó pozíciókban is megállták a helyüket. Üzemeltették a bócsai autósmozit, valamint a régi mozi épületében működő videotékát.

Hálásak a sorsnak és a gondviselésnek, amely erre a pályára terelte Őket, hiszen a mozi örök szerelem lett az életükben.
Nem tudják eléggé megköszönni gyermekeiknek és szüleiknek a sok segítséget és toleranciát. Hiszen hétköznap, hétvégén, ünnepnapokon a munkájuk által elsősorban másoknak szereztek örömet.
Közös munkájuknak köszönhetők a sikeres közönségtalálkozók, ifjúsági-, ovimozi előadások, filmklubok, a soltvadkerti Tavaszi Filmhét megrendezése.

A mai digitalizált világban már elképzelhetetlennek tartjuk, de akkor gyakran elő fordult, hogy saját autójukkal mentek el több száz kilométerre a filmért, hogy a soltvadkerti közönség minél hamarabb láthassa azokat.
Több ízben nyújtottak be pályázatokat, melyekkel tovább lett fenntartható a soltvadkerti mozi.

A mozi mellett 15 éven át a városi sportcsarnok irányítása, a programok szervezése és az intézmény karbantartása is a feladatuk volt.

Házigazdái, részesei lettek a téli labdarúgó tornáknak, Fakupa rendezvénysorozatnak, sportrendezvényeknek, lakodalmaknak, táncversenyeknek, társadalmi rendezvényeknek, bajnoki kézilabda mérkőzéseknek, az STE 75 éves évfordulós ünnepségének, a sportcsarnok 20 éves jubileumi évfordulójának…és hosszasan lehetne sorolni még… Lelkes szurkolói a Soltvadkerti Kézisuli Utánpótlás csapatának, és minden sportolónak, akik szinte a sportcsarnokban nőttek fel a szemük előtt.
A szüreti fesztiválok, városi rendezvények állandó segítői, szervezői voltak. 

A moziüzemi vállalat működési ideje alatt mindketten kétszer kaptak „Kiváló dolgozó” kitüntetést. Törzsgárda tagok voltak, munkájukat számos alkalommal elismerték.
Zsuzsika 1985-ben a „Szocialista Kultúráért” miniszteri kitüntetésben részesült.
2002-ben a soltvadkerti Önkormányzat kiváló munkájukért nagy összegű pénzjutalomban részesítette a házaspárt.
Kiváló szakmai felkészültségükért, Soltvadkert kulturális életében betöltött szerepükért, elhivatottságukért 2010. szeptember 28-án a Bács-Kiskun megyei Közgyűlés Elnökének elismerő kitüntetésében részesültek.

A 35 mm-es filmszalag megszüntetésével egy világ omlott össze bennük. A város vezetését meggyőzve lehetőség nyílt egy digitális vetítőgép pályázati beszerzésére, hogy Soltvadkerten tovább működhessen a mozi, mely 2021-ben már 100 éves évfordulóját ünnepelhette, és amelynek működtetése majd fél évszázadon keresztül egybeforrt az Ágó család életével.

Hét év elteltével este 7 órakor még most is arra gondolnak, hogy indul a mozielőadás. Szívük egy kis darabját hagyták ott az utódoknak és az utókornak.
Példaképek lettek a munkájuk iránti rajongásuk, önzetlen közösségi szolgálatuk, valamint egymás iránti elköteleződésük és hűségük által!

Kapcsolódó cikk
Összesen kilenc díjat és kitüntetést adtak át az ünnepi képviselő-testületi ülésen
Összesen kilenc díjat és kitüntetést adtak át az ünnepi képviselő-testületi ülésen
A hagyományokhoz híven, az 1956. október 23-i megemlékezést követően Soltvadkert Város Önkormányzat Képvisel-testülete ünnepi ülést tart a Gyöngyház Kulturális Központ...

Szöveg: Soltvadkert Város Önkormányzata 

MEGOSZTÁS