A Fuss az egészségedért – Libafutam futóverseny 2022. november 12-én, szombaton került megrendezésre Kiskőrösön az Együtt Egy Szebb Jövőért pályázat keretében.
Idén több mint 100-an érkeztek Kiskőrösre, a Petőfi térre. A sportrendezvény a tavalyi évhez hasonlóan szintén rendben zajlott. A versenyre nevezettek a regisztrációt, rajtszám és chip átvételt követően, a rajt előtt közös bemelegítésen vettek részt, melyet Ambrusné Torma Petra tartott.
A bemelegítést követően 11 órakor Domonyi László polgármester úr dudaszójára elrajtoltak a résztvevők, akik idén is 5, 10 és 21 kilométert futhattak. A félmaratonisták egészen Akasztó központjáig futottak, majd onnan vissza. A többi távon a kijelölt pontokon fordultak a versenyzők.
![](https://vira.hu/wp-content/uploads/2022/11/DSC_0053.jpg)
A célba érkezést követően miden résztvevő egy kis emléket vihetett haza a versenyről, illetve zsíros kenyérrel, meleg teával és ludaskásával is várták a futókat.
Mint minden versenynek, a Fuss az egészségedért futóversenynek is voltak dobogósai. Idei újításként minden távon hirdettek 35 év alatti és feletti kategóriában is dobogósokat, akik érmeket és ajándékokat is kaptak.
![](https://vira.hu/wp-content/uploads/2022/11/DSC_0019.jpg)
Az érmeket és az ajándékokat Domonyi László Kiskőrös város polgármestere, és Süli András a Bács Sport Egyesület elnöke adták át. A futóversenyt idén is a Bács Sport, a Bács-Kiskun Megyei Szabadidősport Szövetség is támogatta.
Helyezettek 5 km-es távon:
35 év alatti:
Női:
1. Szabó Gréta
2. Berta Anett
3. Opauszki Janka
Férfi:
1. Bartha Bendegúz Károly
2. Cebei Gergő
3. Pohankovics Patrik András
35 év feletti:
Női:
1. Fekete Renáta
2. Dombóvári Ilona
3. Balogh Hajnalka
Férfi:
1. Szentgyörgyi Roland
2. Bene László
3. Bartha Károly
Helyezettek 10 km-es távon:
35 év alatti:
Női:
1. Mozga Erika
2. Kuncz Izabella
3. Markó Renáta
Férfi:
1. Takács Márk
2. Korsós Gábor
35 év feletti:
Női:
1. Tóth Gyöngyi
2. Szivelné Varga Rózsa
3. Vargacz Erika
Férfi:
1. Rózsa Sándor
2. Majoros László
3. Matisz Gergely
![](https://vira.hu/wp-content/uploads/2022/11/DSC_0184.jpg)
A 21 kilométert egyetlen nő teljesítette, Veresné Varga Zsuzsanna, aki 1:42:14-es idővel ért célba.
Helyezettek 21 km-es távon:
35 év alatti:
1. Mihajlovits Milán
2. Szamek Roland
35 év feletti:
1. Veres Szilárd
2. Csóka István
3. Takács Gábor
A szervezők két különdíjat is kiosztottak. Csomai Zsolt mozgássérült sportoló Handbike-al teljesítette a félmaratont, míg kísérője Albert Ferenc görkorcsolyával teljesítette a 21 km-es távot.
![](https://vira.hu/wp-content/uploads/2022/11/DSC_0220.jpg)
A hangulatfelelős idén is Süli Róbert volt.
A Fuss az egészségedért Kiskőrösön címmel szervezett futóversenyt Kiskőrös Város Önkormányzata az „Együtt egy szebb jövőért” elnevezésű EFOP-1.5.3-16-2017-00102-es azonosítóval ellátott pályázat keretében hirdette meg.
Fotógaléria:
![](https://vira.hu/wp-content/gallery/2022-11-12-iden-is-kozel-szazan-vettek-reszt-a-fuss-az-egeszsegedert-nagyrendezvenyen-kiskoroson/DSC_0002.jpg)