November 26-án, szombaton délelőtt óta ismét teljes adventi díszbe öltözött Kiskőrös. A Betlehem készítéséről Dr. Ba Mariann, Kiskőrös Városért Alapítvány kuratóriumi vezetője beszélt.

Elmondta, hogy ebben az évben is, hagyományosan az Alapítvány kuratóriumi tagjai építették fel a Betlehemet. A megvalósításhoz magánszemélyek is hozzájárultak. A fenyőágakat például Lengyel Tiborné ajánlotta fel.

-Hirdetés-

A régi szokásoknak megfelelően, a bábok testét szalmával töltötték meg, majd az öltöztetés után a stilizált istállóba helyezték a Szent Család tagjait és a három királyt. A karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó négy gyertyagyújtás helyszínéül szolgáló Betlehem körül gyűlnek majd össze a vendégek, hogy meghallgassák az ünnepi beszédeket, prédikációkat.

Megpihenés munka közben

A szombat délelőtti munkálatokat Dr. Ba Mariann, Dr. Kállayné Major Marina, Harangozóné Balogh Zsóka, Molnár Elvira és Pethő-Szűcs Mária végezte.

Mindenkit szeretettel várnak vasárnap este az első adventi gyertya meggyújtásához!

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (26 db kép)
MEGOSZTÁS