Írta: vira

Képviselő-testületi bejárást tartottak november 26-án Kiskőrösön, ugyanis a képviselők kíváncsiak voltak a már befejezett és folyamatban lévő beruházásokra. Először a kiskőrösi bölcsődéhez látogattak el, mely szeptemberben indult el 14 fővel. Ezt követően a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium épülő sportcsarnokát tekintették meg.

-Hirdetés-

„A sportcsarnok kivitelezője azt mondta, hogy március 15-én szeretné a sportcsarnok megnyitóját megtartani, tehát a Petőfi emlékévhez szeretne csatlakozni azzal, hogy a városnak egy új sportcsarnokot átad az ünnep alkalmából” – mondta Domonyi László polgármester a Kiskőrös TV-nek.

Kiskőrös Város Önkormányzata saját erőből vásárolta meg a volt kínai áruházat, ahol a tervek szerint egy a 21. századnak megfelelő piaccsarnokot, fedett nyitott árusítóhelyet és szabadtéri piacot alakítanak ki. A testület tagjai az itt folyó munkálatokat is megtekintették.

Rideg László elnök úrtól kaptuk a jó hírt a napokban, hogy a második ütemű piacfejlesztési pályázatunk is nyert. Nagyon örülünk neki, úgyhogy jövő év elején kezdjük a piac közbeszerzését, mihelyt a támogatási szerződést aláírtuk. A piac második ütem fejlesztését is elkezdjük a következő év közepe, vége fele” – tette hozzá.

Kilátogattak a már elkészült Széles úthoz és a Tabdi kerékpárúthoz is, melyek hivatalos átadója december 14-én lesz.

A városi sporttelepen is jártak, mely a napokban egy igen látványos fejlesztéshez érkezett.

„A sporttelep fejlesztése ebben az évben befejeződik. A fedett lelátó vasszerkezete már áll, a ponyva kifeszítése történik, illetve a székek felszerelése. Azt gondolom, hogy egészen jól haladnak a projektjeink” – mondta.

Kapcsolódó cikk
Készülőben a kiskőrösi stadion tetőszerkezete és új gyepszőnyeget kapnak a pályák
Készülőben a kiskőrösi stadion tetőszerkezete és új gyepszőnyeget kapnak a pályák
A kiskőrösi Városi Sporttelep felújítási munkálatai lassan a végéhez közelednek. A beruházás a napokban látványos elemekkel folytatódott azzal, hogy a...

A képviselő-testületi bejárás állomásai között szerepelt a kiskőrösi diákkonyha és az ipari park is, mely utóbbinál a bevezető út fejlesztését tekintették meg, ahol a víz és a szennyvízcsatorna is elvezetésre került.

Forrás: Kiskőrös TV
Képek: Domonyi László facebook oldala 

MEGOSZTÁS