Régi-új irodahelyiségükben, a művelődési központ árkádja alatt várják az érdeklődőket és a turistákat a kiskőrösi Tourinform iroda munkatársai: Tóth Anett és Markó Adél. Az általános szolgáltatások: a helyi, a térségi, valamint az országos turisztikai lehetőségek ismertetése mellett szállás-, színház- és koncertjegyek értékesítésével is foglalkoznak, de városi és országos rendezvények alkalmával is találkozhatunk velük.
A 2022-es év eseményeiről Tóth Anettel, a kiskőrösi Tourinform iroda vezetőjével beszélgettem.
Tóth Anett és Markó Adél
Milyen feladatokat láttatok el ebben az évben?

A Tourinform irodák elsődleges feladata a turisták versenysemleges tájékoztatása a helyi, térségi és az országos rendezvényekről, illetve programokról a teljes turisztikai kínálatban. Egyrészt a Magyar Turisztikai Ügynökség által meghatározott kézikönyv szerint működik, míg másik feladatkörét a fenntartó, Kiskőrös Város Önkormányzatán keresztül a Kunság Média Nonprofit Kft. határozza meg. A nálunk is megtalálható desztinációs kiadványokat is az MTÜ biztosítja, melyek között  Győr, Pannonhalma, Tokaj vagy éppen Budapest látnivalóiról is kaphatnak tájékoztatást, továbbá vannak desztinációs térképek is, melyeket szintén el tudnak vinni irodánkból az érdeklődők. Található ilyen a Kék túráról vagy nemzeti parkjainkról, magyarországi gyógyfürdőhelyeket bemutató, illetve Tájak, borok legendák címmel, de Aktívan Magyarországon kiadványok is vannak. Ezeket adjuk a hozzánk betérő turistáknak, de ezek nemcsak számukra, hanem a helyi lakosok számára is érdekesek lehetnek, hiszen amikor a saját nyaralásaikat szervezik, akkor is kérhetnek tőlünk információkat. Az MTÜ hálózathoz jelenleg 96 Tourinform iroda tartozik országszerte. Vannak angol és német nyelvű desztinációs kiadványok is, melyeket szintén biztosítani tudunk az érdeklődők részére. December elejéig 3240 fő fordult meg itt, a kiskőrösi Tourinform irodában, ebből 522 volt turista, akik leginkább Kiskőrös város látnivalóival, programkínálatával kapcsolatban érdeklődtek. Erről is tudtunk kiadványt biztosítani számukra. A külföldi turisták leggyakrabban németek, de voltak angolok és egy kínai házaspár is, akik a városunkban jártak.

-Hirdetés-

Amivel még foglalkozunk, az a helyi turisztikai szolgáltatókkal való kapcsolattartás, kiemelten a látnivalók, valamint a szálláshely szolgáltatók. 2021-ben 20 szálláshelyszolgáltató működött Kiskőrösön, mely ebben az évben 23 szolgáltatóra bővült. 2021-ben 16849 vendégéjszakát töltöttek a turisták a városban, mely 2022-ben már 26287 vendégéjszaka volt. A pandémia miatti bezárások hatása talán csökken. Elmondható, hogy nagyon sokan a belföldi pihenési lehetőségeket választották. Fontos megemlíteni, hogy jelenleg is zajlik egy kötelező szálláshelyminősítés a szálláshely szolgáltatók tekintetében, melyet meghosszabbítottak 2024. január 1-re. A szálláshelyadók minden fontos információt megtalálnak ezzel kapcsolatban a https://szallashelyminosites.hu/ oldalon. Ezen kívül pedig zajlik a turisztikai attrakciók és vendéglátóhelyek adatszolgáltatásának az NTAK regisztrációja, ahová a szálláshelyadóknak korábban már regisztrálniuk kellett. Most a vendéglátóüzletek vannak soron, 2023 júliusáig.

Rendszeresen közreműködtök a Kunság Média Nonprofit Kft.-vel városmarketinggel kapcsolatos feladatokban is, valamint részt vesztek Kiskőrös turisztikai stratégiájának kidolgozásában és megvalósításában egyaránt. Hogyan működik a közös munka, idén milyen rendezvények szervezésébe kapcsolódtatok be?

Ebben az évben is csatlakoztunk a városi nagyrendezvényekhez, mint a március 15., majd a Városalapítók Napja és Országos Rétesfesztiválhoz, illetve a Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napokhoz. Ezeknél biztosítottuk a hétvégi nyitvatartást is, valamint a helyieknek és az idelátogató turistáknak információkat adtunk, emellett pedig a jegyeladásokat biztosítottuk a különböző előadásokhoz. Így tudtunk kapcsolódni ezekhez a rendezvényekhez.

Május 6-án és 8-án részt vettünk Kecskeméten a Helyi Termék Ünnepen, ahol a Petőfi 200 programjaival és kiadványaival jelentünk meg.

Az októberi Petőfi Ünnep alkalmával is nyitva voltunk, akkor a Várostörténeti Digitális Túraútvonal füzet került hozzánk, amelyet ennek a túraútvonalnak a végigjárásához lehet tőlünk igényelni. A Kajla füzeteket is tőlünk tudják kérni, illetve a Kajla útlevelet, mely a jövő évre már most igényelhető nálunk.

Kapcsolódó cikk
Petőfi Ünnep – emlékműavatás köré szervezték a háromnapos kulturális rendezvénysorozatot Kiskőrösön
Petőfi Ünnep – emlékműavatás köré szervezték a háromnapos kulturális rendezvénysorozatot Kiskőrösön
Még 2021-ben nyilvánította Magyarország Kormánya Történelmi emlékhellyé Petőfi Sándor szülőházát, amely státusz elnyerése mellé egy díszes oszlopot, úgynevezett sztélét is...

Kolléganőm, Markó Adél részt vesz a városi nagyrendezvények programjainak szervezésében is. Továbbá részt vesz a művelődési központ ügyeleti rendszerének biztosításában, valamint a programokra betérő vendégek koordinálásában.

November 5-én részt vettünk kiállítóként a Pedagógus Expón is, a Budapest Kongresszusi Központban, ahol az osztálykirándulási lehetőségeket mutattuk be a megjelent érdeklődő pedagógusoknak.

Mindezen túl az osztálykirándulások szervezésébe is bekapcsolódtunk. Gyakran keresnek meg minket pedagógusok. Akkor tulajdonképpen az egész városra vonatkozó turisztikai kínálatot kapnak tőlünk és ebből választják ki, hogy mely látnivaló(ka)t szeretnék megnézni, kérnek-e étkezési vagy szálláslehetőséget. Volt olyan osztály, aki három napot is itt töltött városunkban, ők a Kőrisfa Hostelben szálltak meg. Továbbá csomagajánlatokat is kínálunk osztályoknak 1-2-3 napra is.

A Tourinform iroda feladata még a Kőrisfa Hostel és a Holland-ház szobáinak értékesítése a szallas.hu oldalon keresztül. Ezek a szálláslehetőségek 2023. március  31-ig bezárásra kerültek a rezsiköltségek lefaragása miatt. Ide tartozik még a Hagyományok Háza értékesítése is, melyet bárki ki tud bérelni a Kőrösszolg Kft.-től, ha rendezvényt szeretne tartani.

Van igény arra, hogy az emberek személyesen érdeklődjenek ezekről a lehetőségekről?

Igen, még mindig jobban szeretnek az emberek személyesen információkhoz jutni. Szerintem a kettő együtt, párhuzamosan működik: online és személyesen is. Nemcsak az idősebbek részéről. Volt olyan fiatal srác, aki tőlünk kért tanácsot, hogy milyen látnivalókat nézzen meg Kiskőrösön. A jegyeladásoknál is azt vesszük észre, hogy nagyon nagy igény van az online jegyértékesítésre, ugyanakkor a személyesre is. Aki online vásárol jegyet, még azok is gyakran kérnek telefonon plusz információkat.

Amikor az érdeklődőket a lehetőségekről tájékoztatjátok, milyen visszajelzéseket szoktatok kapni?

Ebből a szempontból az osztálykirándulásokról tudok jobban nyilatkozni. A pedagógusok azok, akik ötévente járnak a városban, mert úgy van újabb felsős osztályuk. Ők mindig nagyon meglepődnek azon, hogy az elmúlt 5-6 évben milyen pozitív változásokon ment keresztül Kiskőrös és annak térsége is. Ilyenkor rácsodálkoznak, hogy felújításra került számtalan épület a városban, mely nagyon tiszta, rendezett és parkosított. Egyébként várostörténeti túrák szervezése is van lehetőség, melyeket leginkább csoportoknak tartunk.

A turisták a szállásokkal és a fürdő szolgáltatásaival és áraival is elégedettek.

Kapcsolódó cikk
Kiírták a közbeszerzési eljárást a fürdő fejlesztésének előkészítése kapcsán
Kiírták a közbeszerzési eljárást a fürdő fejlesztésének előkészítése kapcsán
Magyarország Kormánya egy a gazdaság újraindítását célzó egyedi fejlesztési támogatásokról szóló kormányhatározat alapján a kiskőrösi fürdő előkészítése projekt finanszírozására 510...
Hogyan alakul a nyitvatartásotok, milyen online felületeket működtettek?

Hétfőtől péntekig 8-16 óráig, szombaton 8-13 óráig vagyunk nyitva. Hamarosan megújul a kiskorosturizmus.hu honlap. Azt is érdemes figyelni. A Kiskőrös Turizmus facebook oldalra is felkerül az összes rendezvény, nemcsak a kiskőrösi, hanem a térségi rendezvények is, továbbá a 06 20 230 4442-es telefonszámon és a kiskoros@tourinform.hu e-mail címen vagyunk elérhetőek. Szeretném figyelmébe ajánlani mindenkinek megújult honlapunkat www.kiskorosturizmus.hu, valamint a https://csodasmagyarorszag.hu holnapot, ahol a teljes országos turisztikai kínálatot megtalálhatják az érdeklődők.

MEGOSZTÁS