Idén rendezi meg 7. alkalommal a Városi Disznótort a Kiskőrösi Gazdakör Egyesület és Kiskőrös Város Önkormányzata. Az esemény február 4-én, szombaton lesz, mellyel kapcsolatban egyeztető megbeszélés volt január 10-én a művelődési központban.

A disznótor egyik ötletgazdája Somogyi Zoltán főszervező elmondta, hogy a Városi Disznótort, néhány éve hagyományteremtő célzattal hívtak életre.

-Hirdetés-

A tervek szerint két (220-230 kg körüli) malac kerül a böllérek keze közé az eseményen. A disznó perzselése a Pátria épülete előtti részen, a Pozsonyi utca elejénél lesz 6.30-7.00 óra körüli időben. Ezt követően hagymás sültvér reggelivel készülnek, majd a hús feldolgozása után, a nap folyamán lehetősége lesz vásárolnia az érdeklődőknek hurkát, kolbászt, sült húst és egyéb disznótoros finomságokat a helyszínen.

A városi disznótoron a látogatók bepillantást nyerhetnek a hagyományos disznóvágás fázisaiba, megvásárolhatják és megkóstolhatják a disznótoros ételeket is.

A húsáru feldolgozását követően, 18 óra körüli időben tervezik megtartani a hagyományos disznótoros vacsorát a művelődési központban. A vacsora támogatójegyek megvásárlására elővételben a Rákóczi utcai dohányboltban (Rákóczi u. 21.) van lehetőség. Kiemelte, hogy a disznótoros vacsora részvételi létszáma legfeljebb 220 fő lehet, melyre nagy az érdeklődés, tehát aki nem szeretne lemaradni, az időben jelentkezzen és vásárolja meg a támogatói jegyet.
Olyan finomságok kerülnek az asztalra, mint leves, sült hús, kolbász, hurka, töltött káposzta és hájas sütemény. Az est során a jó hangulathoz a zenét a Szamba Zenekar szolgáltatja majd.

Köszönetét fejezte ki Kiskőrös Város Önkormányzatának, amely a program lebonyolítása során minden tekintetben hatalmas segítséget nyújt a Kiskőrösi Gazdakör Egyesületnek.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (30 db kép)
MEGOSZTÁS