Írta: vira

2023. január 25-én 14 órakor tartotta idei első ülését Kiskőrös Város Képviselő-testülete, akik közel tíz napirendi pontról döntöttek és (vagy) szavaztak, melyek között két sürgősségi napirendi anyag is volt. Az egyik ilyen a Rónaszéki Fürdő előkészítési szakasza tárgyban közbeszerzési eljárás lezárás döntés meghozatala és új eljárás elindításáról szóló döntés, valamint Kiskőrös Város településrendezési eszközeinek egyszerűsített eljárás keretében történő módosítását meghatározó főépítészi és várostervezői feljegyzés jóváhagyása.

-Hirdetés-

Az első napirendi pont egy tájékoztató volt a képviselő-testület állandó bizottságai 2023. évi munkatervéről. Ez az anyag azt tartalmazza, hogy melyik bizottság mikor és milyen módon fog ülésezni – mondta Domonyi László polgármester.

Szedmák Tamás, Domonyi László és dr. Turán Csaba

A második napirendi pont a 2022. évi költségvetés módosítása tárgyú előterjesztés volt, mivel ezt minden évben szükséges módosítani, hogy az Magyar Államkincstárnál a normatív állami támogatások tekintetében egyezőség legyen. Az egyeztetés megtörtént telefonon, számolt be Molnár Éva, osztályvezető, aki hozzátette, hogy ennek megfelelően kerültek átvezetésre az előirányzatok.

„Rendezésre került a szeptember, október, november és december hónapra jutó szociális ágazati összevont pótlék 16.395.351 Ft; az októberi normatíva módosítás eredményeként a gyermekétkeztetési feladatok támogatása 875.000 Ft-tal, a bölcsődei feladatok támogatása 18 millió Ft-tal, az óvodai nevelés feladatok támogatása 3,9 millió Ft-tal, a kiegészítő támogatások 15,2 millió Ft-tal nőttek. A koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 639/2020. (XII.22.) korm.rendelet tartalmazta a 2021. évben végződő adóévben érvényes, a mikro, kis- és középvállalkozásokra vonatkozó 1%-os helyi iparűzési adómérték- kedvezmény szabályozását, az érintett vállalkozások körét és az adókönnyítés érvényesítésének lehetőségeit. Az így kieső iparűzési adóbevétel összegével megfelelő összegben támogatást kapott Kiskőrös 182,3 millió Ft-ot. A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény 3. melléklet 6.3. k pontja alapján a támogatással 2022. október 17-ei napra vonatkozó adatok szerint kellett elszámolni, amely alapján 44.079.256 Ft többlettámogatás illette meg Kiskőröst. A 7/6 tartalék megemelésre került 63,7 millió Ft-tal. Beépítésre került kiadási, bevételi oldalon a 2023. évi nettó finanszírozás megelőlegezése is 44.778.197 Ft összegben.

A Polgármester céltartalékokkal kapcsolatos döntései rendeletben történő átvezetése:

  • Városi Sporttelep fejlesztése 15.000.000 Ft,
  • Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézmény EFOP pályázati bevétele 2022. évben nem teljesült, az egyensúly érdekében az önkormányzati finanszírozás 12.149.431 Ft,
  • Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézmény Idősek Otthona tűzjelző rendszer cseréjére 3.930.117 Ft,
  • Magyar Éremgyűjtők Egyesülete 1.000.000 Ft” – hangzott el a tájékoztatóban.
Aszódiné Nedró Éva és Molnár Éva 

A harmadik napirendi pont a Kiskőrösi Települési Értéktár Bizottság beszámolója volt, melyről dr. Nagy Gabriella aljegyző tájékoztatott, mivel Turán István nem tudott részt venni a testületi ülésen. A beszámolóban az elnök bemutatta a bizottság 2022. évi második féléves tevékenységét, melyet a képviselők el is fogadtak. Ebben a félévben csak egyetlen javaslat érkezett be, méghozzá az, hogy „Közép-Európa legnagyobb úthengergyűjteménye” megnevezésű nemzeti értéket a kulturális örökség szakterület szerinti kategóriában nyilvántartásba vette a Kiskőrösi Települési Értéktárban.

Kapcsolódó cikk
Nemzeti érték lett az úthenger gyűjtemény
Nemzeti érték lett az úthenger gyűjtemény
„Nagy örömünkre 2023. január 9-én a „Közép-Európa legnagyobb úthenger-gyűjteménye” megnevezésű nemzeti értéket a kulturális és szakterület szerinti kategóriában a Kiskőrösi...

A következő napirendi pont az Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézmény Bölcsődéjének 2023. évi nyári nyitvatartási rendjének jóváhagyása volt. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerint „a bölcsőde nyári nyitvatartási rendjét a fenntartó hagyja jóvá, egyeztetve az intézményvezetővel és a szülőkkel is. A fenntartó a bölcsődei szünet idejére a szülő, törvényes képviselő kérésére gondoskodik a gyermek intézményi gondozásának, nevelésének megszervezéséről.”
A képviselők döntése értelmében 2023. július 31. – 2023. augusztus 11. között tart majd zárva a bölcsőde. A nyári szünet ideje alatt végzik el a tisztasági festést, takarítást és a berendezési tárgyak fertőtlenítését. A bölcsőde felmérése alapján a szülőknek nem okoz problémát a nyári szünet ideje alatt a gyermekek elhelyezése.

Pethő Attila, ifj. Gmoser István, Filus Tibor

Az ötödik napirendi pont az általános iskolai felvételi körzetek véleményezése volt, melyet szintén dr. Nagy Gabriella aljegyző ismertetett. Elmondta, hogy a nemzeti köznevelésről szóló törvény alapján a területileg illetékes tankerületi központ feladata az általános iskolák felvételi körzetének meghatározása és közzététele. A Kiskőrösi Tankerületi Központ nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló EMMI rendelet bekezdéseiben előírtaknak megfelelően a felvételi körzeteket felülvizsgálta. A hivatkozott jogszabályok alapján 2023/2024. tanévre a Kiskőrösi Tankerületi Központ illetékességi területén a kötelező felvételt biztosító általános iskolák működési körzeteit az alábbiak szerint javasolta megállapítani:

OM 200955    Kiskőrösi Bem József Általános Iskola (6200 Kiskőrös, Vasvári Pál utca 2.)
OM 201575    Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium (6200 Kiskőrös, Petőfi Sándor út 7.)

A következő napirendi pontban a Kiskőrösi Óvodák Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról szavaztak. A Kiskőrösi Óvodák Szervezeti és Működési Szabályzatát jogszabályi hivatkozások változása miatt vált szükségessé módosítani, melyhez a fenntartó egyetértése volt szükséges.

„(4)  A köznevelési intézmény SZMSZ-ét, a nevelési-oktatási intézmény házirendjét nevelési-oktatási intézményben a nevelőtestület, más köznevelési intézményben a szakalkalmazotti értekezlet az óvodaszék, iskolaszék, kollégiumi szék, továbbá az iskolai vagy a kollégiumi diákönkormányzat véleményének kikérésével fogadja el. Az SZMSZ és a házirend azon rendelkezéseinek érvénybelépéséhez, amelyekből a fenntartóra többletkötelezettség hárul, a fenntartó egyetértése szükséges. Az SZMSZ és a házirend nyilvános” – hangzott el. 

Szlovák Pál és Ungvári Ferenc

Ezt követően egy sürgősségi anyag következett, melyet a bizottságok előzetesen nem tárgyaltak. Kiskőrös Város Képviselő-testülete a 103/2022-es számú határozattal döntött a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő előkészítési szakasza tárgyban közbeszerzési eljárás megindításáról. Az eljárás 2022. december 12-én feladott hirdetménnyel megindításra került. Az ajánlattételi határidőn belül két darab ajánlat is érkezett, mondta el dr. Nagy Gabriella. A bíráló bizottság megvizsgálta az ajánlatokat és sajnos egyikük sem tudott érvényes ajánlatot tenni. Különböző közbeszerzési eljárásjogi hibák voltak az anyagban, ezért az eljárást eredménytelennek javasolja, tette hozzá. Erről a képviselő-testületnek kellett döntenie, azonban ahhoz, hogy ismételten ki tudják írni és meg tudják indítani ezt a közbeszerzési eljárást, ahhoz szintén a képviselő-testület döntése volt szükséges. A határozat tervezet két pontban is tesz döntési javaslatot, jelentette ki dr. Nagy Gabriella. Egyszer a korábbi eljárást lezáró döntés meghozatalára vonatkozóan, másodszor pedig az új eljárás megindítására vonatkozóan.
A képviselők a határozat tervezetet egyöntetű szavazattal fogadták el.

A következő napirendi pont a Kiskőrös, Rákóczi F. utca 106. szám alatti ingatlan értékesítésre történő kijelölése volt, melyet meg is szavaztak a képviselők.

„Kiskőrös Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képezi a 202 hrsz-on nyilvántartott, természetben 6200 Kiskőrös, Rákóczi F. utca 106. szám alatti 866 m2 alapterületű kivett közösségi ház, irodák, udvar rendeltetésű ingatlan, melyet az Önkormányzat jelenleg bérbeadás útján hasznosít. Az ingatlan az Önkormányzat forgalomképes üzleti vagyonát képezi. Az ingatlan forgalmi értéke, a független ingatlanforgalmi szakértő által meghatározott szakvéleményben foglaltak alapján 21.000.000,-Ft. Az önkormányzati vagyonról, a vagyon hasznosításáról szóló önkormányzati rendelet alapján a nettó 10.000.000,-Ft értékhatárt meghaladó, az Önkormányzat üzleti vagyonát képező ingatlant értékesíteni nyilvános versenytárgyalás útján, a Képviselő-testület általi kijelölést követően lehet. Az ingatlan közfeladat ellátását nem szolgálja, közfeladat ellátását az Önkormányzat a későbbiek folyamán sem tervezi az ingatlanban megvalósítani. Az ingatlan műszaki állapota folyamatosan romlik” – tudtuk meg Kutyifa Sándorné Sinkovicz Csilla vagyongazdálkodási referenstől.

Horváth János és Pohankovics András

Szintén sürgősségi napirendi pontként került a testület elé Kiskőrös Város településrendezési eszközeinek egyszerűsített eljárás keretében történő módosítását meghatározó főépítészi és várostervezői feljegyzés jóváhagyása. A Képviselő-testület a 65/2022. számú határozatával, illetve annak mellékletét képező tartalommal kezdeményezte Kiskőrös településrendezési eszközeinek módosítását. Határozatában a Kiskőrös 2723, 2724, 2712/12, 2725/4, 2725/5, 2725/6, 2725/2, 2725/3 és a 0559 hrsz-ú ingatlanokat, mint a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő átfogó fejlesztésével érintett területeket, kiemelt fejlesztési területté nyilvánította, beruházás megvalósítására tekintettel, valamint a Kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztését nemzetgazdasági szempontból kiemelt közlekedési infrastruktúra-beruházással összefüggő üggyé. Ezen két részterület a rendezési tervben – mint kiemelt beruházások – egyszerűsített eljárás keretében kerül módosításra. A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló Korm. rendelet alapján a település főépítésze és a településtervező a Képviselő-testületnek címzett feljegyzésben határozták meg a módosítás megalapozó vizsgálatát és az alátámasztó javaslat tartalmát. Az előterjesztés sürgősségének indoka ebben az esetben az volt, hogy a végleges tervezési dokumentáció a testületi anyag kiküldését követően vált csak véglegessé.

Az utolsó előtti napirendi pontban egy lakás bérbeadásáról döntöttek és szavaztak Dr. Mohammad Pakravan új fogorvos részére, melyről Losoncziné Romfa Erika tájékoztatott. Elmondta, hogy az Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézmény és Dr. Mohammad Pakravan fogorvos között a fogorvosi feladatok helyettesítéssel történő ellátására a feladat-ellátási megállapodás 2022. december 15. napján jött létre, aki a helyettesítést heti 30 órában tudja biztosítani. A betegellátást 2023. január 1. napjától Kiskőrös Város Önkormányzata tulajdonában lévő 6200 Kiskőrös, Árpád utca 8. szám alatti rendelőben, a rendelőhelyiségben található gép-műszerekkel biztosítja. Dr. Mohammad Pakravan fogszakorvos 2022. év december hónapjában kérelmet nyújtott be Kiskőrös Város Polgármesterének címezve annak érdekében, hogy Kiskőrös Város Önkormányzata bérlakást biztosítson számára. A Képviselő-testület az önkormányzati bérlakást Kiskőrös város szakember-ellátottságának biztosítása és a pályakezdő szakemberek letelepítése érdekében Kiskőrös közigazgatási területén működő önkormányzati, állami és egyházi fenntartású intézmény vagy szervezet munkavállalója, valamint területi ellátási kötelezettség teljesítésére az Önkormányzattal kötött szerződés keretében egészségügyi feladatot ellátó háziorvos, házi gyermekorvos, fogorvos szakemberek részére – a polgármester javaslatára – pályázat kiírása nélkül adja bérbe.
A fentiekre való tekintettel a képviselő-testület a város szakember-ellátottságának biztosítása érdekében bérbe adja egyik ingatlanát Dr. Mohammad Pakravan részére két éves időtartamra a fogorvosi feladatok helyettesítéssel történő ellátására megkötött szerződés időtartamára.

Kapcsolódó cikk
Januártól Dr. Mohammad Pakravan látja el a 3. számú felnőtt fogorvosi körzet helyettesítését
Januártól Dr. Mohammad Pakravan látja el a 3. számú felnőtt fogorvosi körzet helyettesítését
A Képviselő-testület a 60/2021. sz. Képv. testületi határozatával döntött arról, hogy a 3. számú felnőtt fogorvosi körzet feladatellátását a praxis...

A testületi ülés végén Domonyi László polgármester értékelte a Petőfi Szilvesztert és köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek abban, hogy az ünnep létrejöhessen, majd ismertette az elkövetkező időszak programjait, hiszen a Petőfi 200 emlékévnek még nincs vége, Kiskőrös egészen október 17-ig ünnepel. A részletes programokért érdemes figyelemmel követni Kiskőrös város honlapját és a VIRA.HU programajánlóját.

A testületi ülés végén Filus Tibor képviselő is szót kért, aki örömmel számolt be arról, hogy Az Ültess Fát mozgalom Egyesület sikeres pályázatot nyújtott be a Tesco Globál Zrt. által meghirdetett „Ön választ, mi segítünk” programra, amely segítségével a Záportározó-tónál kerékpártárlók és a futók számára a felemás korlát kihelyezését tudták megvalósítani szakemberek bevonásával. Az ünnepélyes átadásra 2022. december 20-án került sor, amikor a területrendezési munkálatokba több lakos is segített társadalmi munkában.

Kapcsolódó cikk
A Tesco Globál Zrt. pályázatából tudott fejlesztést végrehajtani a záportározónál az Ültess Fát Mozgalom Egyesület
A Tesco Globál Zrt. pályázatából tudott fejlesztést végrehajtani a záportározónál az Ültess Fát Mozgalom Egyesület
A kiskőrösi Záportározó-tó területén már több esetben is történtek fejlesztések az Ültess Fát Mozgalom Egyesület segítségével. Korábban itt az egyesület...

Majd pedig újabb szavazásra biztatta a hallgatóságot és a lakosságot, melyről korábban már mi is írtunk:  https://vira.hu/2023/01/18/tamogassak-a-kiskorosi-korisfa-ovoda-parkositasat-a-tesco-szavazasanal/.

Ezt követően Nikléczi Gábor, a Kiskőrösi Gazdakör Egyesület elnöke invitálta a kiskőrösi lakosokat a VII. Városi Disznótorra, melyet 2023. február 4-én rendeznek meg a Pozsonyi utca elején a Pátria épülete mellett, Kiskőrösön.

Nikléczi Gábor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (23 db kép)
MEGOSZTÁS