Tegnap délután, a képviselő-testületi ülés alkalmával, még a napirend előtt fájó szívvel, egy perces néma csenddel emlékeztek nemrégiben elhunyt képviselő társukra, Markó Ferencre. Helyére tagként az Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottságba Szlovák Pál képviselőt választották meg.

-Hirdetés-

 

17 napirendi ponttal kapcsolatban hoztak döntést a kiskőrösi képviselők, majd zárt ülés keretében elismerések adományozásáról is szavaztak.

A második napirendi pontban a középtávú tervezés tájékoztatása kapcsán Molnár Éva pénzügyi osztályvezető elmondta, hogy Kiskőrös Város Önkormányzatának jelenleg három hitelszerződése van: az új óvoda építéséhez, a kerékpárút megvalósításához és a széles földesút aszfalt burkolattal történő ellátásához kapcsolódóan. 100 millió forint hitel felvétele került betervezésre. Az önkormányzat a jelenlegi pénzpiaci helyzetben nem kíván hitelt felvenni, de a lehetőséget meg kell teremteni, mondta el. A bevételek esetében feltételezik, hogy a helyi adók (iparűzési, kommunális és idegenforgalmi) a továbbiakban is az önkormányzat bevételei maradnak. A tervezet melléklete szerint az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi összes fizetési kötelezettsége az adósságot keletkeztető ügylet futamidejének végéig egyik évben sem haladja meg az önkormányzat adott évi saját bevételeinek 50%-át, a tárgyévet követő három évben az érték 15,7 – 16,7 % közötti.

Majd a 2023. évi költségvetés előterjesztést ismertette, szintén Molnár Éva, aki elmondta, hogy a 2023. évi költségvetés, szerkezetében teljes mértékben megegyezik a korábbi évek költségvetésével. Hozzátette, hogy törvényi változásokat vezettek végig a minimálbér illetve a garantált bérminimum emelése miatt, ez 101 dolgozót érint Kiskőrös Város Önkormányzatánál. Jelentős a személyi juttatás többlet, illetve annak járulék vonzata is. A bölcsődei illetve a szociális területen is hajtottak végre béremelést. A pedagógusok ágazati pótléka 12%-kal nőtt. Tartalékot képeztek olyan feladatokra, amelyekkel kapcsolatban még nem született döntés, mint például az ügyeleti hozzájárulás második félévre vonatkozó finanszírozása, illetve gyermekétkeztetésnél az évente felmerülő kiadásokhoz képeztek tartalékot. A korábbi évekhez képest most sokkal kisebb a pályázati önerőhöz képzett tartalék. Ez abból is adódik, hogy jelentős a közüzemi kiadásoknál az emelkedés. A korábbi 80 millió helyett, most 600 millió forintnyi dologi kiadást tartalmaz a költségvetés. Ha marad szabad előirányzat, a testület azt átcsoportosíthatja más előirányzatokre. Domonyi László polgármester mindehhez hozzátette, hogy a rezsiárakon való spóroláshoz, a költségvetés stabilitásához 259 millió forintnyi támogatást kaptak a kormányzattól.

Kapcsolódó cikk
Megkezdték a lámpatestek kikapcsolását Kiskőrösön
Megkezdték a lámpatestek kikapcsolását Kiskőrösön
Kiskőrös Város Önkormányzata összeállította az úgynevezett „energiatakarékossági intézkedési tervet”, melynek keretén belül a közvilágítás szabályozásáról is rendeletet hoztak. Mintegy 800...

A rezsiköltségek mellett a közétkeztetés díja is sokat emelkedett. Ehhez az önkormányzat 63,3 millió forinttal fizet többet a közétkeztetésért, mellyel a családokat segíti. Nehezen, de összeállt végül a költségvetés, mely nem tartalmaz hiányt, azonban nagyon-nagyon szoros, tette hozzá kiegészítésként Domonyi László polgármester. Majd kitért a szolidaritási hozzájárulásra is, ahol az erősebb településeknek befizetőként kell jelen lenni az iparűzési adó befizetéseknél. Itt mondott köszönetet a kiskőrösi vállalkozóknak és minden adófizetőnek, akiknek ezúton is gratulál munkájukhoz. Filus Tibor képviselő felszólalása kapcsán, mindenkit biztosított arról, hogy a sportágak támogatását mindenképpen ugyanúgy szeretnék segíteni, mint a korábbi években. 

Majd döntöttek a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások térítési díjáról szóló önkormányzati rendelet módosításáról is, mely a megnövekedett alapanyagárak miatt vált szükségessé. 

Elfogadták és támogatták a város 2022. évi közművelődési és kulturális életében végzett tevékenységről elkészített határozat tervezetet, majd a Petőfi Sándor Művelődési Központ szolgáltatási tervéről és 2023. évi munkatervéről is szavaztak. 

Idén is elkészült a 2023. évi városi ünnepségek és rendezvények naptára, programterve  (mely események a VIRA.HU programajánló rovatába folyamatosan felkerülnek). Ezen események kivitelezője a Kunság-Média Nonprofit Kft., akik munkáját a Polgármesteri Hivatal, a Kőröskom és a Kőrösszolg Kft. is segíti. 

A következő napirendi pontban Dr. Nagy Gabriella aljegyző elmondta, hogy felülvizsgálták az előző évi óvodai felvételi körzethatárokat, melyek nem módosulnának. A körzethatárok az intézmény oldalára és a város honlapjára is felkerülnek hamarosan. Domonyi László hozzátette, hogy a Szűcsi óvoda beiratkozási rendje ugyanúgy zajlik majd, ahogyan eddig is. 

Elhangzott többek között az is, hogy a Kiskőrösi Kézilabda Sportegyesület megkereste Kiskőrös Város Önkormányzatát azzal, hogy járuljon hozzá ahhoz, hogy az újonnan megalakuló egyesület a nevében Kiskőrös településnevet cégnévben szerepeltethesse. E kérést a testület egyhangúlag megszavazta. 

Majd a polgármester úr 2023. évi szabadság ütemtervét is elfogadták. 

A 12. napirendi pontban a Kőrösszolg Nonprofit Kft.-vel megkötött támogatási szerződések felülvizsgálata kapcsán 10 igen szavazattal elfogadták a határozat tervezetet, majd a Kőröskom Kft. alapító hatáskörök kapcsán személyi béremelésről is döntöttek. 

Kapcsolódó cikk
A Kőrösszolg 2023-ban már nem tudja átvállalni a lakóövezeti zöldterületek gondozását a lakosságtól
A Kőrösszolg 2023-ban már nem tudja átvállalni a lakóövezeti zöldterületek gondozását a lakosságtól
A Kőrösszolg Nonprofit Kft. feladatai közé tartozik a többek között a köztisztaság és parkfenntartás, valamint az intézményüzemeltetés teendője. A világjárvány...

A következő napirendi pontban elhangzott, hogy a  városmarketing és turizmussal kapcsolatos közfeladat 2023. január 1. napjától az önkormányzat 100 %-os tulajdonában álló nonprofit gazdasági társaság, a Kunság-Média Nonprofit Szolgáltató Kft. feladatkörébe került át a 128/2022. sz. Képviselő-testületi határozatnak megfelelően 2023. december 31. napjáig terjedő egy év határozott időtartamra. A szerződés megkötésének időpontjában a 2023. évre vonatozó a tényleges kiadások még nem voltak ismertek, a 12944-6/2022. ikt. számú szerződés jelenleg a 2022. évi támogatás összegét tartalmazza. Az összeg felülvizsgálatra került egyeztető tárgyalás keretében. Ennek megfelelően a korábban megkötött szerződés módosítását szavazták meg a képviselők.

Utolsó napirendi pontok között a nemzetiségi önkormányzatok működési feltételeinek biztosítására kötött közigazgatási szerződés módosításáról és Kiskőrös város településrendezési eszközeinek módosításáról szavaztak, melynek véleményezési szakasza lezárult. 

A nyílt testületi ülés végén Domonyi László polgármester a közelgő eseményeket ismertette, melyek a VIRA.HU programajánló rovatában is megtalálhatóak. 

Kapcsolódó cikk
Mutatjuk a 2023-as kiskőrösi lakossági fórumok időpontjait
Mutatjuk a 2023-as kiskőrösi lakossági fórumok időpontjait
Kiskőrös Város Polgármestere és a választókerület önkormányzati képviselője lakossági fórum keretében tájékoztatást tart a 2023. évi költségvetésről, a város fejlesztéseiről,...

A fotók a képviselő-testületi ülés előtt készültek.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (15 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira