A 8. számú választókerület lakossági fórumán, Domonyi László polgármester tájékoztatott az önkormányzat jövőbeli terveiről.

Ahol elhangzott, hogy a jelenlegi piaccsarnok elbontásra kerül, de a Bajcsy-Zsilinszky utca felőli üzletek megmaradnak és a területen, a tervek szerint parkoló lesz kialakítva.
A „Brinkus házat” megvette az önkormányzat, amely elbontásra kerül. Itt is mintegy 50 parkolót alakítanak ki úgy, hogy gyalogos átjárási lehetőség lesz innen a temetőbe.

A „Brinkus ház” hamarosan elbontásra kerül 
-Hirdetés-

A területen a Záportározó-tó Segesvári utcai bejárójánál szintén megvásárolt egy ingatlant az önkormányzat, ahol további parkolókat kívánnak építeni.

További parkolókat kívánnak építeni itt is

A kiskőrösi lakosok részéről elhangzott, hogy szükséges lenne a későbbiekben a Bem iskola Ady utca felőli bejáróját leaszfaltozni. A felvetésekre reagálva Domonyi László polgármester elmondta, hogy az Ady utcai bejáróval további tervei vannak az önkormányzatnak, akár területvásárlásban is gondolkodnak, hogy ott is parkolók épülhessenek a továbbiakban.

Az önkormányzat területvásárlásban is gondolkodik itt
Kapcsolódó cikk
Mutatjuk a 2023-as kiskőrösi lakossági fórumok időpontjait
Mutatjuk a 2023-as kiskőrösi lakossági fórumok időpontjait
Kiskőrös Város Polgármestere és a választókerület önkormányzati képviselője lakossági fórum keretében tájékoztatást tart a 2023. évi költségvetésről, a város fejlesztéseiről,...
MEGOSZTÁS
Írta: vira