A bicentenáriumi rendezvények sorában az egyik legkiemelkedőbb lesz az idei március 15-e, melyet a szülőváros méltóképp kíván megünnepelni. Idén nemcsak március 14-én kedden és 15-én szerdán, hanem 16-17-én is lesznek Petőfihez köthető kulturális események a városban. 

A programfolyamban lesz kiállítás, bemutató, ifjúsági találkozó, falshmob, táncház, élőzene, koncert és könyvbemutató is.

Március 14-én a Petőfi nevét viselő középiskolák találkozója alkalmából tartanak kiállítást 17 órai kezdettel, majd a szolgáltatóház előtti parkolóban egy ifjúsági találkozó és flashmob veszi kezdetét, 18 órakor. Ezt követően pedig a Hétszínvirág Alapítvány lép fel élőzenei kísérettel, 19 órától. 

Idén a KEVI Petőfi Sándor Gimnáziuma és Technikuma rendezi a nevét viselő középiskolák találkozóját, melyre az országból kilenc középiskolai intézmény képviseletében érkeznek diákok Kiskőrösre, akik lehetőség szerint a helyi ünnepi rendezvényhez is kapcsolódnak.

-Hirdetés-

A nemzeti ünnepen, március 15-én kerül sor az önkormányzati elismerések átadására, a zászlófelvonásra, a főhajtásra és a kokárdatűzésre is az általános iskolások számára. A díszünnepség 14 óra 15 perckor veszi kezdetét a Fő téren, mellyel kapcsolatban hamarosan további részletes információkkal jelentkezünk. 
Majd még aznap este 18 órakor koncertet ad Rúzsa Magdolna is.

Kapcsolódó cikk
Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet Kiskőrösön március 15-én
Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet Kiskőrösön március 15-én
Néhány órával ezelőtt jelentette be Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az idei március 15-i állami programokat, a...

Március 16-án 16 órakor „Foltok és láncszemek” címmel a Szellőrózsa Foltvarró Kör és a Kiskőrös Rózsája Horgolókör Petőfi 200 Emlékévhez kapcsolódó alkotásait mutatják be, majd ugyanitt, csak a színházteremben, 18 órakor az Egy gondolat bánt engemet című táncszínházi előadást tekinthetik meg az érdeklődők. 

Kapcsolódó cikk
Táncszínházi előadás lesz Kiskőrösön március 16-án
Táncszínházi előadás lesz Kiskőrösön március 16-án
Petőfi Sándor életéről szóló táncszínházi előadást hoz el Kiskőrösre a makói Forgatós és a Gyomaendrődi Körösmenti Táncegyüttes a költőóriás születésének...

Március 17-én 16 órai kezdettel pedig a Fejezetek a kiskőrösi Petőfi kultusz történetéből”  című tanulmánykötet bemutatására kerül sor. 

MEGOSZTÁS
Írta: vira