Április 22-én tartotta az Evangélikus Egyházi Óvoda Soltvadkerten az idei bálját, a soltvadkerti sportcsarnokban. Idén, a családi szórakozás egyik legnépszerűbb formáját, az eredetileg vándormutatványos csoportok kerek fellépő sátrát és műsorát idéző kinézetet és hangulatát választották, a cirkuszt.

Az est kezdetén a vendégeket először Galántai Norbert „porondmester” köszöntötte az evangélikus egyházközösség nevében.
Köszöntőjében egy-két technikai információ mellett elmondta, hogy sokat köszönhetnek a szülői közösségnek és az óvónőknek, hiszen a csodálatos dekoráció az ő kezük munkáját dicséri.

-Hirdetés-

Felkérte a szülői munkaközösség részéről annak vezetőit Gillich Helgát és Schmélné dr. Eifert Editet, hogy a fenntartó evangélikus egyháztól fogadják szeretettel a köszönet virágait, mellyel hálájukat fejezték ki a szervező munkákért és fáradozásaikért.

A köszönet virágait Homoki Pál evangélikus esperes adta át Gillich Helgának és Schmélné dr. Eifert Editnek
Beszéde végén felkérte Schmélné dr. Eifert Editet, hogy köszöntse a bálozó vendégeket.

Az Evangélikus Egyházi Óvoda Szülői Közösség vezetője beszédében köszöntötte az óvoda nevében a Déli Evangélikus Egyházkerület felügyelőjét Font Sándor országgyűlési képviselő urat, Homoki Pál Bács-Kiskun Evangélikus Egyházmegye esperesét, Opauszki Gábornét, az egyházmegyei Számszék elnökét, és Udvarhelyi Attila igazgató urat.
Köszöntötte Homoki Rita intézményvezetőt, a Soltvadkerti Evangélikus Egyházközség – mint az óvoda fenntartójának – vezetőségét, valamint a presbitérium megjelent tagjait.
Az egyházi tisztségviselők mellett köszöntötte a város elöljáróit, Temerini Ferenc polgármester urat, valamint Soltvadkert város képviselő testületének megjelent tagjait.
Háláját fejezte ki a soltvadkerti vállalkozóktól kapott adományokért, és a családoktól kapott támogatásokért.

A megnyitó beszédek után egy cirkuszi hangulatot idéző fellépés következett a legkisebbektől, amit az óvónők tanítottak be, és a fellépő ruháikat is ők készítették el.
Várkonyi-Szebelédi Nikolett – középen a gyerekekkel -, aki a koreográfiát álmodta meg, és akinek lelkes kollégái nélkül a megvalósítás nem sikerülhetett volna

A rendezvényre érkező vendégek a Fürtös Vendéglő konyhájának ételeit kóstolhatták, majd utána desszertként a Szent Korona Cukrászda süteményeit ízlelhették meg. Az est zenei felelőse DJ Benny volt.

Homoki Pál esperes mondott áldást a vacsorához

A vacsora után a Halas Fitnesz egyesület Fit-Kid előadása következett, majd tetőzésnek éjfélkor a felnőttek, azaz a szülők-nevelők produkciója kezdte meg a hajnalig tartó mulatást.
A tánc közben meglepetéssel készül két volt óvodás is Klam Sára és Klam Hanna.

A felnőttek táncát Tóth-Holczimmer Erika tanította be
A szervezőség ezúton is szeretné megköszönni a rengeteg adományt és támogatást, valamint a nem számszerűsíthető segítséget a bál létrejöttéhez és sikerességéhez!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (95 db kép)
MEGOSZTÁS