Kiskőrös város áprilisi képviselő-testületi ülésén elsőként az 5 millió forintot meghaladó értékű kötelezettségvállalásokról számolt be Domonyi László polgármester, majd felvetetett egy sürgősségi anyagot, melyet utolsó napirendi pontként tárgyaltak a képviselők.

-Hirdetés-

Ezt követően meghallgatták Szentgyörgyiné Szlovák Mária intézményvezető szóbeli kiegészítő tájékoztatóját a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum működéséről. Őt követte Papp Gyula főigazgató tájékoztatója a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum működéséről, melyhez a Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium is tartozik.

Szentgyörgyiné Szlovák Mária, Franczia László, Papp Gyula 

Tájékoztatója kapcsán megragadta az alkalmat Papp Gyula főigazgató és elmondta, hogy családja birtokában van egy 1882-es kiadású Petőfi összes, mely az elmúlt 141 évéből 110 évet Erdélyben töltött, majd Kiskunhalason, és most úgy döntött, hogy Domonyi László polgármester úron keresztül felajánlja azt a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum javára, melyet át is nyújtott a testületi ülés alkalmával.

Opauszki György intézményvezető, a Magyarországi Baptista Egyház Kiskőrösi Filadelfia Integrált Szociális Intézmény 2022. évi tevékenységéről szóló beszámolóját is elfogadta a képviselő testület, aki szóbeli kiegészítést is tett. Köszönetet mondott a kibővített szolgáltatási körért. 

Kapcsolódó cikk
Kiskőrös legidősebb lakosa is szerepelt a „Vers Ünnepe” rendezvényen
Kiskőrös legidősebb lakosa is szerepelt a „Vers Ünnepe” rendezvényen
2023. március 17-én a Petőfi 200 emlékév alkalmából „Vers Ünnepe” címmel irodalmi délelőttöt szervezett a kiskőrösi idősotthonok és szociális intézmények...

Domonyi László kiemelte, hogy Kiskőrös igazán szerencsés, amiért a szociális ellátásban olyan segítőik vannak, mint a Baptista Egyház intézményei, akik kiváló szakmai munkát végeznek.  

Hajdu Julianna, a Sorsfordító Szolgáltató Központ vezetője is minden évben a képviselő-testület elé terjeszti beszámolóját, amit most is elfogadtak.

A meghívott vendégek között ül Hajdu Julianna is

Az ezévi költségvetést módosítani kellett, majd az adományozható kitüntetések sorába az eddigiek mellé megszavazták, hogy 2023-tól minden évben odaítélik „Az Év Sportolója” díjat is.

Kapcsolódó cikk
Ünnepélyes keretek közt adták át az önkormányzati elismeréseket Kiskőrösön
Ünnepélyes keretek közt adták át az önkormányzati elismeréseket Kiskőrösön
Kiskőrösön több évtizedes hagyományra nyúlik vissza, hogy március 15-én, nemzeti ünnepünkön önkormányzati elismeréseket adományoznak. Az idei átadó ünnepségre a Polgármesteri...

Módosították a városatyák a Közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló önkormányzati rendeletet. Rögzítették, hogy a szabályokat megsértőkkel szemben minden esetben szóba jöhet a közigazgatási bírság kiszabása.

Kapcsolódó cikk
Hatályba lépett a közösségi együttélés szabályairól szóló önkormányzati rendelet
Hatályba lépett a közösségi együttélés szabályairól szóló önkormányzati rendelet
Kiskőrös Város képviselő-testülete megalkotta a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló 19/2017. (X.26.) önkormányzati rendeletét, mely 2018. január 1. napjával lépett...
Kiskőrös Város Képviselő-testülete 

Megválasztották a Kiskőrösi Járásbíróság ülnökeit, majd döntöttek, hogy a Városi Sporttelep ezentúl Revaló Pál Sporttelep lesz, a Kiskőrösi Labdarúgó Club által használt épületre pedig Kiss Béla nevét feltüntető emléktáblát helyeznek ki.   

Kapcsolódó cikk
Elkezdődött a gyeptéglázás a kiskőrösi Városi Sporttelep centerpályáján
Elkezdődött a gyeptéglázás a kiskőrösi Városi Sporttelep centerpályáján
Folyamatosan haladnak a kiskőrösi Városi Sporttelep felújítási munkálatai, melyek egyik utolsó fázisa a centerpálya gyepesítése. A napokban elkezdődött az igen...

Revaló Pál Kiskőrös főjegyzője volt 1892 és 1922 között, abban az időszakban, amikor a község polgárosodása folyamán számos változáson esett át. A filoxérajárvány után nagyméretű szőlőbirtokok alakultak ki a határban, amelyek okán a település bevételei dinamikusan nőni kezdtek. Ekkor épültek a mai napig legszebb épületeink, mint a Városháza, a Szarvas, a Polgári Iskola. A világháború nehézségei után Revalót 1918-ban a Károlyi-forradalom nyomán keletkezett anarchia során csaknem meggyilkolta a randalírozó tömeg, majd a kommün bukása után foglalta csak el újból hivatalát. 1924-ben saját maga kérte nyugdíjazását, mely után még évekig vállalt közösségi szerepet. 1933-ban hunyt el, sírja ma is megtalálható az evangélikus temetőben. Síremlékét a budapesti Gerendai és fia kőfaragó vállalat készítette. Szintén az ő műhelyükben készült az öreg Petőfi szobor 1861-ben, valamint Kuruc Zsuzsanna síremléke 1926-ban – olvasható a Kiskőrös Múltjából c. facebook oldalon. 

A képviselők ezután több városi intézmény alapító okiratának módosításáról szavaztak, majd önkormányzati tulajdonú ingatlanok adásvételéről is döntöttek. 

Szedmák Tamás, Domonyi László, dr. Turán Csaba

A fotók a képviselő-testületi ülés előtt készültek. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (16 db kép)
MEGOSZTÁS