A KEVI Harangvirág Evangélikus Óvodától búcsúzik Bengőné Nagy Mária óvónő, aki 13 évvel ezelőtt lépett először a Napocska csoportba. Mária pályakezdőként a gazdasági szférában dolgozott, majd felnőttként képezte át magát és választotta az óvodapedagógusi hivatást. Szakmai munkája elismeréseként Kiskőrösért Emléklapot vehetett át Domonyi László polgármestertől a 2023. évi Pedagógusnapon.

 

-Hirdetés-

Nyugdíjba vonulása alkalmából beszélgettem Bengőné Nagy Máriával.

Milyen indíttatásból lettél óvodapedagógus?

Kereskedőnek tanultam, majd irodán dolgoztam pénzügyi vonalon. Aztán lett saját irodánk, ott irodavezetőként láttam el a feladatokat. Közben jött az ötlet, hogy szeretnék váltani, mivel nagyon szeretek a gyerekekkel foglalkozni, mert kedvesek és aranyosak, ezért arra gondoltam, hogy óvónő leszek. 2003-ban kezdtem a főiskolát, majd 2006-ban diplomáztam óvónőként. Akkoriban nagyon nehéz volt ilyen állást szerezni, de én nagyon szerencsés voltam, ugyanis 2007. január 1-jén Bürgés Erzsikétől lehetőséget kaptam, hogy óvónőként dolgozhassak a Thököly úti óvodában, Kiskőrösön. Nagyon jó kolléganőim voltak, nagyon aranyosak voltak a gyerekek és a szülők is. Ez egy kétcsoportos óvoda volt, így igazán családias. Sokat tanultam az ottani vezetőtől, Bakos Györgyikétől és óvónő társamtól: Icutól is. Majd visszajött a gyesről az a hölgy, akinek a helyére kerültem, így akkor engem kihelyeztek a Tabdi Óvodába, ahol 3 évet töltöttem. Ott, akkor rögtön a „mélyvízbe dobtak”, mert majdnem egyedül kellett vezetnem a csoportot, mivel kevesen voltunk. Majd 2010-ben lehetőséget kaptam Dénes Erzsike vezető óvónőtől, aki a Harangvirág Óvodába hívott, ahol a 2022/2023. nevelési év végeztéig dolgoztam egy nagyon jó kis csapatban. Volt óvodabővítés, átalakítás, úgyhogy itt is minden félén keresztül mentünk, de nagyon jól sikerült, mert összetartó a kollektíva. A gyerekek is nagyon aranyosak, a szülői gárda is jó. Szerencsésnek mondhatom magam, mert nagyon jó közegekben dolgoztam.

A KEVI kollektívájának egy része
Hogyan alakult a szakmai életutad?

Ahogy elvégeztem az óvodapedagógusi főiskolát, egy évvel később elkezdtem a fejlesztő differenciáló szakot, majd megcsináltam a Sindelar képességmérő és terápiás képzést. Aztán elvégeztem az Ovi-zsaru tanfolyamot. Minden évben volt valamilyen továbbképzés amit megcsináltam, hogy a gyerekeket a legjobb módszertani tudásommal fejleszthessem. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy pedagógus mindig nyitott és érdeklődő legyen, folyamatosan képezze magát, mert a gyerekek is mindig más anyagból vannak gyúrva. Nekünk kell alkalmazkodnunk hozzájuk és nem fordítva, ezért fontos a megújulás.

Serfőző Fannitól és a Napocska csoporttól is elköszönt
Hogyan emlékszel vissza a Harangvirág Óvodában eltöltött kezdeti évekre?

Egyházi óvoda lévén itt már hitélettel is kibővült a pedagógiai munka. Itt az imádság áthatja a mindennapjainkat, illetve a hittan foglalkozáson elhangzottakról is gyakran beszélgetünk a gyerekekkel.

A legemlékezetesebb pillanatok számára mindig az ünnepekhez kötődtek
Melyek voltak a legemlékezetesebb pillantok, amit magaddal viszel nyugdíjas éveidre?

A legemlékezetesebb pillanatok számomra mindig az ünnepekhez kötődtek. Amikor Tabdin voltam óvónő, akkor ünnepeltük az óvoda fennállásának 50. évfordulóját. Az is egy nagyon emlékezetes pillanat volt.
Aztán amikor felújítottuk a Harangvirág Óvodát. Nagyon örültünk neki, hogy egy új épületünk lesz, ami igazán jól felszerelt és szép. Ez is nagy öröm volt mindannyiunk számára, ugyanakkor nekem egy mérföldkő volt.
A gyerekek vonatkozásában pedig azt gondolom, hogy a közös programok a leginkább emlékezetesek, mint például a családi napok, a helyszíni foglalkozások, a közös kirándulások, a projektek és a projektzáró alkalmak. Projektekben dolgozunk, melyekből egy évben négy is van. Ezeket a gyerekek és mi is nagyon élveztük. De igazán meghatóak az óvodai ballagások is, hiszen az évek alatt nagyon megszeretjük egymást. Ugyanakkor az is jó emlék, hogy látjuk, hogy honnan hova fejlődnek a gyerekek. Szóval azt gondolom, hogy nagyon sok emlékezetes pillanat van az életünkben.

A ballagás alkalmával Máriától is búcsúztak
Tőled is a ballagási ünnepség alkalmával köszöntek el…

Igen, ami egy igazán nagy meglepetés volt számomra, mert én erről semmit sem tudtam. Nagyon meglepődtem, amikor ott jöttem rá, hogy ez egyben az én búcsúztatóm is. Kolléganőmnek, Serfőző Fanninak is említettem, hogy úgy terveztem, hogy az óvodában köszönök el a gyerekektől és a munkatársaimtól, ami végül nem így történt. De egy nagyon szép és megható ünnepséget hozott össze nekem, amiért nagyon hálás vagyok Fanninak. A gyerekeknek pedig köszönöm a kedves verseket.

2023. május 26-án tizennégy kisgyermek köszönt el a KEVI Harangvirág Evangélikus Óvodától, Mária pedig megkezdte nyugdíjas éveit
Milyen terveid vannak nyugdíjas éveidre?

Örülök annak, hogy nyugdíjas leszek, mert azt gondolom, hogy sokkal több időt tudok majd magammal és az egészségemmel foglalkozni. Van egy kis unokám, aki külföldön él. Abban bízok, hogy őt is gyakrabban láthatom majd, de nem szeretnék teljes mértékben kivonulni a pedagógusi pályáról, mert szeretném csinálni a BTMN-es fejlesztéseket és az iskola előkészítő foglalkozásokat is, itt az intézményben.

Az óvodásoknak is megkezdődött a VAKÁCIÓ
Jó egészséget és örömteli nyugdíjas éveket kívánunk! 

 

Fotók: Serfőző Fanni, Kiss Barbara, Kutyifa Ilona 

MEGOSZTÁS