Lázár Ervin történetei közel állnak, bár manapság talán kevésbé ismertek, a gyermekek gondolatvilágához. A Négyszögletű Kerek Erdő kedves közösségét igyekeztünk megalkotni július első hetében, bízva abban, hogy történetünk végén mindenki célba ér.

2015/16 tanévben szerveztük meg első alkalommal intézményünkben az intenzív képességfejlesztő hetet illetve heteket. Hagyományosnak tekinthető már ez a nyári ellátási forma, mely egyelőre az óvodás korosztály számára biztosított térítésmentesen. Jellemzően azok a gyermekek vesznek részt ezeken a foglalkozásokon, akik a tanév során valamilyen ellátásban részesültek intézményünkben.

-Hirdetés-

Intenzív: emelt óraszámban tartjuk foglalkozásainkat: napi 6 óra foglalkozás egymást követő 5 napon át. Komplex: minden képességterület megmozgatására koncentrál. Tematikus napok sora követte egymást, mivel ez segíti a gyermekek gondolkodását, gondolataik irányítását, az emlékképek és ismeretanyag előhívását, és az új információk beépítését.

Kollégáink nagy lelkesedéssel és szakmai hozzáértéssel készülnek a nyári napokra, melyek a kemény munka mellett igazán örömteli pillanatokat is rejtenek gyermeknek, felnőttnek egyaránt.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a 2023/24 tanévben is indulnak ingyenes csoportos ellátásaink mind az óvodás korosztály, mind az iskolás (alsó és felső tagozat) korosztály számára! Bővebb információ: bacs.psz.kiskoros@gmail.com email címen kérhető.

Írta, képek: Pedagógiai Szakszolgálat, Kiskőrös

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (37 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira