A MAGOSZ országos szervezete Országos Gazdasszony Tagozatot alakított, melyet több vármegyében követett vármegyei gazdasszony szervezet létrehozása. Bács-Kiskun vármegye szintén csatlakozott az országos szervezethez, így a vidékért tenni vágyó, aktív hölgytagokkal megalakult a Gazdasszonyok Bács-Kiskun Vármegyei Gazdaköre. Még márciusban tartották alakuló ülésüket Szabadszálláson, ahol Kis Zsoltnét választották meg elnöküknek. A gazdasszonyok egyhangú határozatával hívták létre az egyesületet, melynek célja a gazdálkodók érdekképviselete, a szakmai ismeretek fejlesztése, a tagok naprakész információval való ellátása, hagyományaik megőrzése.

-Hirdetés-

Az alakuló ülésen a megye több mint 30 településéről, többek között: Szalkszentmártonból, Jánoshalmáról, Kecskemétről, Rémről, Szabadszállásról, Tiszaalpárról, Helvéciáról és más falvakból gyűltek össze az érdeklődők, összesen 65 hölgy. Az egyesület tagságába olyan asszonyokat kértek fel, akik szervesen részt vesznek a gazdálkodásban. A tagok a tervek szerint évente 3-4 alkalommal találkoznak majd, hogy megbeszéljék a legfontosabb tapasztalatokat. Van, aki a szántóföldi termelést, míg mások az állattenyésztést vagy a gyümölcstermesztés csínját-bínját ismerik jobban. Így több kérdésben is tudnak egymásnak segíteni. Az egyesület központja – melynek bejegyzésére várnak –  Kiskőrösön lesz. Terveik szerint aktív szerepet fognak vállalni a térség hagyományőrzésében, továbbá szeretnének részt venni karitatív tevékenységekben, illetve a helyi termékek népszerűsítésében.

A Gazdasszonyok Bács-Kiskun Vármegyei Gazdaköre ősszel kezdi el a közös munkát a nyaralások és a  betakarítási munkálatok után, azonban a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem adománygyűjtő kezdeményezés népszerűsítésében ők is részt vesznek.  Abban bíznak, hogy közös igyekezetükkel a korábbi évekhez hasonlóan ismét sok ezer kisgyermeket tehetnek boldoggá.

Fotók: Gazdasszonyok Bács-Kiskun Vármegyei Gazdaköre 

MEGOSZTÁS
Írta: vira