A Magyar Éremgyűjtők Egyesülete és annak Kiskőrösi csoportja Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából az idei évben Kiskőrösön rendezi meg 53. Vándorgyűlését, 2023. augusztus 19-én szombaton a Petőfi Sándor Művelődési Központban, ahová minden érdeklődőt szeretettel várnak. 

-Hirdetés-

A kiskőrösi csoport 1971-ben alakult, melynek elnöke Prepszent István régiségkereskedő, becsüs, numizmatikus. Csoportjuk jelenleg 20 fővel működik, ebből 5-en kiskőrösiek, míg a többiek a környékbeli településeken élnek. 

Prepszent Istvánt magángyűjteményében látogattam meg
Hogyan jött a megrendezés ötlete? 

Régebben részt vettem a titkári értekezleteken Budapesten és ott az elnök felvetette nekem, hogy jó lenne, ha kisebb csoportok is rendeznének vándorgyűlést. Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy ez egy jó ötlet. Aztán közeledett a Petőfi 200 Emlékév, és a csoportomnak is elmondtam a szándékomat, ami jó visszhangra talált. Ezt követően Domonyi László polgármester úrnak is jeleztük szándékunkat, és ő is támogatta a megrendezést, amiért ezúton is hálásak vagyunk. Szeretnék még köszönetet mondani csoportomnak, különösen Krámer Iván történésznek és Antal Róbert pénzügyesünknek, akik mindketten nagyon sokat tesznek a megrendezés sikeréért. Nagyon köszönöm az Petőfi 200 Emlékbizottságnak is, ahova beválasztottak a vándorgyűlés megrendezése okán, mivel ez is része lett városunk Petőfi 200 Emlékünnepség sorozatának. Továbbá köszönet a művelődési ház igazgató asszonyának és dolgozóinak is, illetve mindenkinek, aki segít a szervezésben. 

Az ünnepi alkalomra meglepetésekkel is készül Prepszent István
Mi a célja az 53. Vándorgyűlésnek? 

A vándorgyűlés fő célja, hogy lehetőséget adjon a gyűjtőknek gyűjteményük gyarapításához. Mostanában ezt már megtehetjük az interneten is, de az nem elég biztonságos és a személyes kontakt jobb és emberibb. Ezen kívül kiadunk egy érmet is, amelyen a rendezőváros ikonikus épületei láthatók: egyik oldalán a Petőfi Szülőház, a másik oldalon pedig a Polgármesteri Hivatal a Petőfi szoborral, melyet bárki megvásárolhat majd a helyszínen. 

Íme a tervezet
Milyen érdeklődői létszám és közönség várható? 

Mivel az ország közepén vagyunk, így mindenkinek könnyebb a helyszín megközelítése, mintha valamilyen határ mellett lenne a város. Aztán a Petőfi-kultusz is idevonzza a gyűjtőket, különösen a hazafias érzelműeket. Emiatt minimum 500, de nem lepne meg, ha 1000 fő felett lenne a látogatottság. Egyébként bárki látogathatja a rendezvényt, jelképes 500 Ft-os belépési díj ellenében. Ha valaki kedvet kapna, hogy tagja legyen a csoportunknak, azt is megteheti ezen a rendezvényen. 

A Petőfi Sándor Művelődési Központ lesz az országos érembörze és találkozó helyszíne
Hogyan alakulnak a programok? 

2023. augusztus 19-én szombaton reggel 8 órakor kezdődik az éremcsere, adás-vétel. A rendezvény ünnepélyes megnyitójára 10 órakor kerül sor, ahol köszöntőt mond Domonyi László polgármester úr. Díszvendégünk a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének elnöke Csóka Ferenc lesz, és az elnökség tagjai, továbbá számítunk még a Petőfi útja sorozat érmeinek tervezőjére Fritz Mihály szobrászművészre és kivitelezőjükre Szabó Tamásra, a szegedi ÉremVerde tulajdonosára. A „Petőfi az érmészetben” című kiállításomat Csóka Ferenc elnök úr fogja megnyitni. Ezután veszi kezdetét az ünnepi közgyűlés a művelődés központ kamaratermében. Vendégeinket délben közös ebédre várjuk a Kurta Étterembe, majd 13 órakor tárlatvezetéses látogatásra lesz lehetőség a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban. Ezzel a programmal zárul majd az 53. Vándorgyűlés, melyet egynaposra terveztünk. 

Meglepetés lesz a 120 centiméteres Petőfi bronz szobor is, melynek posztamense most készül. Köztéri szobra Kiskunfélegyházán van. A szobor készítője: Köllő Miklós (Érdekesség, hogy annak idején Kiskőrös is pályázott erre a szoborra, amely Erdélyből került Magyarországra Trianon után.) 
Mit láthatunk majd a „Petőfi az érmészetben” c. kiállításon? 

Főleg numizmatikai anyag lesz látható a vitrinekben, de a látvány kedvéért festmények és szobrok is lesznek kiállítva. De érmek, plakettek, jelvények és a kiskőrösi csoport által kiadott érmek, valamint a Petőfi útjai sorozat érmei is. 

A kiskőrösi csoport által kiadott érmek egy része
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők Kiskőrösön, augusztus 19-én. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (32 db kép)
MEGOSZTÁS