A kiskőrösi Petőfi Sándor Városi Könyvtár szervezésében 2023. augusztus 11-én délután közös könyvbemutatón, író-olvasó találkozón vehetett részt a zömében kiskőrösi közönség. Az Anya Író Trió és a Kiskőrösi Irodalmi Társaság két tagja: Kothencz Henrietta és Komlós Kinga moderátor nélkül, egymást megszólítva, könyveikből felolvasva mutatták be lefrissebb szerzeményeiket. A rendezvény frappánsan az „Írónő a szomszédom” címet kapta, azonban nemcsak a kiskőrösi Damjanich utca, vagy az irodalmi társaság, hanem számos más momentum is összeköti őket az életben. A jó hangulatú eseményen családtagjaik, barátaik, írótársaik is megjelentek.

Többek között Kutyifa Anikó, az Anya Író Trió harmadik tagja is ott ült a közönség köreiben
-Hirdetés-

A rendezvény kezdetén Szabados Anna, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár igazgatója köszöntötte a megjelenteket és mutatta be a szerzőket, aki elmondta:
„A kiskőrösi közönség nem először találkozik az írónőkkel. A könyvtárnak is volt már lehetősége bemutatni őket az előző években. Kothencz Heni először gyermekkönyveivel varázsolta el az olvasóközönséget. Palkó és a varázslatos kukásautó 2015-ben jelent meg, majd ezt követte a folytatás 2018-ban. Az élet lovas oldala című kötet: Lesz egy farmom az Alföldön 2017-ben került kereskedelmi forgalomba, melynek folytatása a napokban került ki a nyomdából. Azonban Heni addig sem hagyta olvasás nélkül közönségét, hiszen 2021-ben Ablak címmel újabb regénye jelent meg. Napi szinten találkozhatunk írásaival a Lóháton 40 felett közösségi oldalon, ahol a vidék és az olvasás szeretetéről, továbbá a lovas életérzésről olvashatunk.
Komlós Kinga fogadásból, egy hét alatt írta meg első, Szerelem Dominikán című regényét, mely 2019-ben jelent meg, majd ezek után az Eszement alku sorozattal: Végzetes alku (2020), Csábító alku (2020), Végső alku (2021) lepte meg közönségét. 2022-ben az Amazonas vidékére kalauzolt el minket Szerelem az Amazonas mélyén címmel, majd az idén, az Ünnepi Könyvhétre megjelent az új sorozat első kötete, mely a Szerelem luxuskivitelben – Chicago címet kapta. Regényeit a Gyémántfelhő Kiadó adja ki. Kinga 2020-ban és ’21-ben Dugonics András Irodalmi Díjat nyert, míg 2022-ben Gyémánt Toll-díjjal jutalmazták irodalmi munkásságát. Kingának is van szerzői közösségi oldala is.
Mindkét édesanya igazán sokrétű, akikkel az irodalmi élet több területén is találkozhatunk. Köszönjük, hogy írói élményekért nem kell Budapestre utaznunk.”

A szerzők munkásságáról a könyvtár igazgatója mesélt néhány mondatban (b-j: Komlós Kinga, Kothencz Henrietta, Szabados Anna) 

Az élet lovas oldala című trilógia második része: Van egy farmom az Alföldön egy igazán izgalmas, fordulatos, humoros, életrajzi ihletésű kalandregény, állítja Heni. Míg Kinga Chicago című regénye, mely a Szerelem luxuskivitelben sorozat első része, egy érdekfeszítő, csavaros, romantikus, kissé drámai hangulatú könyv – írta egy olvasó

Az írónők, kezükben legújabb köteteikkel

Világukban a képzelet és a valóság fonódik össze. A két felolvasott részlet segítségével bepillantást nyerhettünk a regények hangulatába, a főhősök életébe is.

Egy-egy részletet olvastak fel a szerzők a kiskőrösi közönségnek

A beszélgetés végén természetesen a hallgatóság is kérdezhetett a szerzőktől, akik  elismerő szavakat és kedves öleléseket is kaptak.

Egy baráti, szeretetteljes kis rendezvénynek lehettünk szem- és fültanúi

Kinga és Heni is örömmel dedikálta köteteit, melyek az írónőknél személyesen, illetve többek között a Csepi Könyvesboltban is megvásárolhatók.

A könyvtár vendégkönyve örök emléket állít a közös könyvbemutatónak

Korábban mindkét szerzővel készítettünk már személyes interjút, melyeket az alábbi cikkekben olvashatnak.

Kapcsolódó cikk
Lovas élet, könyvírás, természetgyógyászat és környezetvédelem – Kothencz Henrietta mesélt életének fontos pillanatairól
Lovas élet, könyvírás, természetgyógyászat és környezetvédelem – Kothencz Henrietta mesélt életének fontos pillanatairól
Kothencz Henrietta a romantikus lelkületű egykoron lovastanya tulajdonos, aki évtizedeken át foglalkozott Kiskőrösön és a Balaton parton is a családi...
Kapcsolódó cikk
A Gyémánt Toll-díjas kiskőrösi írónő fogadásból írta az első regényét – Interjú Komlós Kingával
A Gyémánt Toll-díjas kiskőrösi írónő fogadásból írta az első regényét – Interjú Komlós Kingával
Komlós Kinga nagykőrösi származású, de immár kiskőrösi írónő. Alapítója az Anya Író Triónak, illetve a KIT- Kiskőrösi Irodalmi Társaságnak is....

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (87 db kép)
MEGOSZTÁS