Ötödik alkalommal – augusztus 7-11. között – szervezett nyári napközis tábort a solti Vécsey Károly Városi Könyvtár. Ebben az évben az eddigi legnagyobb létszámú gyermekcsapat jött össze, harmincöt fő vett részt az ötnapos programon, amelynek a helyszíne a városi könyvtár épülete és árnyas parkja volt.                                                                                     

 A tábor tematikája egy nagyszabású szülinapi parti megrendezésére épült, melyre a gyerekek egész héten kis csoportokra bontva készültek naponta egy-egy órát. Az öt csapat – szülinaposok, catering-esek, rider-ek, dekorációsok, animátorok – saját feladatot kaptak és eszerint végezték el a kijelölt feladatokat. Emellett minden nap voltak egyéb programok is, így hétfőn a  hagyományőrző íjászat (a Solti Hagyományőrző Íjászokkal), kedden kerékpáros kirándulás a solti Duna-partra, szerdán kézműves foglalkozás a Levendula művészeti iskola tanáraival, csütörtökön a helyi önkéntes tűzoltók tartottak játékos foglalkozást, majd délután a táborlakók moziztak a művelődési házban.   

Színes programokkal várták a gyerekeket az ötnapos táborban
-Hirdetés-

Pénteken elérkezett a várva várt a nagy szülinapi parti, melyre az ünnepeltek – az augusztusban és szeptemberben születettek- igazi tábori hangulatot idéző műsorral készültek a vendégeknek. A rider csapat beszerezte a szükséges anyagokat, zenéket állított össze, a cateringek ünnepi ételekkel és finomságokkal készültek, az animátorok ajándékokat készítettek és vidám, retró játékokkal szórakoztatták társaikat, a dekorációsok igazi lakodalmi sátrat és terítéket varázsoltak a rendezvényre.

A pénteki szülinapi parti

A tábort szervező könyvtárosok amellett, hogy változatos, gazdag programot biztosítottak egész hétre, igyekeztek felhívni a gyerekek figyelmét a környezetvédelemre. Nem használtak műanyag eszközöket, mindenki saját palackját használta, amelyből vizet ittak, és azt is örömmel látták, hogy a gyerekek mennyire vigyáztak a környezetre, figyeltek arra, hogy ne szemeteljenek.

A Duna-partra is ellátogattak a gyerekek

Természetesen a tábor programjait aktívan támogatták a helyi vállalkozók, civil szervezetek és egyesületek.

Írta, képek: Huber Ágnes könyvtáros

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (51 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira